Közel a Naphoz

Repülni a felhőn túlra

tárt ablakból, csillogó lombokon,

párás tornyokból hangzó harangszón át.

Rozsdás vakolat a smaragd vízbe hull

mohazöld sikátorokban megszületik a piros.

Óarany vágyak zengnek újra.

Nem is hitted, hogy él még a Fény.

Vitaesszé a szabadságról

Szerintem a szabadságot SZABAD AKARATTAL lehetne helyettesíteni, mivel az utóbbi lényegesen jobban fejezi ki az értelmét ennek az ideának, amit - valljunk be őszintén! - sokan vágynak elérni, de kevesen vannak, akik el is érik, vagy a közelébe jutnak. A Szabad Akaratra mondok egy példát. Egy harcos tanulmányai kezdetén nem ért a harc tudományához, gyakorlatlan, „erőtlen”, stb. Így tudás és technika hiányában NEM TUD megölni egy másik lényt - SZÁNDÉKOSAN. Majd sok éves gyakorlás, elmélyülés és kitartó szellemi munka után már képes a gyilkolásra. Természetesen feltételeztem - mint ahogy minden kultúrában eredendően így van -, hogy az ellenfél megsemmisítése a cél egy harcos számára. Csakhogy! Különbséget kell tennünk megsemmisítés és megsemmisítés között: az ellenfél legyőzése sok mindent foglal magában, egy igazi harcos számára nem jelenti a teljes fizikai megsemmisítést. Tehát, nem kell megölni az ellenfelet ahhoz, hogy legyőzzük. Elég például annyi, hogy elejti a kardot és elismeri, hogy legyőztük. S attól a pillanattól fogva már nem ellenfél többé, megszűnik annak lenni. Itt „lép a képbe” a Szabad Akarat: a harcos legyőzte az ellenfelét, egy másik harcost, vagyis a tudása és technikája jobb volt, célra vezetőbb; ekkor a „győztesnek” az akaratán múlik, hogy mit tesz a másik harcossal. Adott minden feltétel, hogy a legyőzött lényt fizikailag is elpusztítsa. Ha nem teszi meg, akkor egy igaz harcossal állunk szemben, aki elsajátította a HARCMŰVÉSZETET, magáévá tette annak minden aspektusát, a lényegét, és a Szabad Akaratot. Mert szabadnak lenni annyi, mint tudni, hogy megtehetem, és még sem teszem meg. Szabad akkor lehet valaki, ha magáévá tesz egy tudást, és amikor lehetősége van, hogy használja, úgy DÖNT, nem teszi meg. Visszatérve a „győztes” harcosra: azért tettem idézőjelbe a győztes szót, mivel pontosan azt akartam kifejezni, hogy attól, hogy valaki legyőzi fizikailag a másikat, még nem lesz GYŐZTES. A harc csak utána kezdődik. Akkor lesz győztes, a szó legnemesebb értelmében, idézőjel nélkül, nagybetűvel írva, ha él a Szabad Akarat képességével, ami megadatott neki, amint a mester útjára engedte; hogy Lao-ce szavaival éljek:

„Aki másokat legyőz, erős.

Aki önmagát legyőzi, hős.”

Felmerül a kérdés, ezen példa folytán, hogy mit is értünk a tudáson, aminek birtokában szabadok lehetünk. Példámban egy viszonylag egyszerű helyzetet vázoltam fel, azonban úgy vélem, ki lehet terjeszteni az élet minden területére. Ha belegondolunk, teljesen evidens, hogy minden, általunk megszerzett tudásért mi vagyunk a felelősek. Persze az már egy egészen más kérdés, hogy megszerezzük-e a tudást, vagy csupán visszatalálunk a tudás forrásához.

Az utóbbi kérdést nem is feszegetném, mivel eltérnék a fő témától. Minden esetre elgondolkodtató, hogy ha valaki a Tudás birtokában van, ergo Szabad, akkor miért kell a végső Szabadságot különválasztania a relatívtól. Végső értelemben csak Abszolút Szabadságról beszélhetünk; még ha mi nem is vagyunk a végső szinten, érdemes-e a hétköznapi szabadságról beszélnünk? Hiszen az tulajdonságokkal felruházott, ragaszkodással, szenvedéssel teli, nem pedig kötetlen, független, s így nem is létezhet a maga szó szoros értelmében. Ebből kifolyólag nem értelmezhető a külső és belső szabadság különválasztása sem. A külső szabadságnál a következő akadályba ütközünk: mivel mindannyian fizikai testben létezünk, sohasem lehetünk szabadok: a testünk mindig kötött, szüksége van bizonyos anyagi dolgokra, nem beszélve arról, hogy tudat nélkül test nem maradhat fenn. Másrészről pedig a tudat sem tud test nélkül hosszabb ideig „létezni” - ezen a szinten. Érezhetjük a fizikai szabadságot, de ez pusztán látszat. Ez annyira egyértelmű: a világi szabadsághoz szükségünk van egy helyre, ami mindent megad a biogén szükségletek kielégítésére (élelem, folyadék, ürítés, mozgás, érintkezés); figyelembe kell vennünk azt is, hogy ez a hely folyamatosan változik, így a mi igényeinknek megfelelően kell módosítani a környezetet, vagy éppenséggel a mi elvárásainkat kell átalakítani. Ez egy folyamatos, élő kapcsolat a környezetünkkel, és ha valami nem a mi elképzelésünk szerint alakul, akkor máris elveszettnek éljük meg az addigi fizikai szabadságunkat. Pillanatról pillanatra történnek olyan változások, amik a szabadságunkat befolyásolják, akár meg is szüntetik. Akkor hol is van a szabadság? Nem vagyunk kötve a környezethez? Nem vagyunk mi is bábuk?

Helyzetünket máshogy is láthatjuk. Vegyünk egy igen gyakori példát: egy embert ártatlanul bebörtönöznek. Kezdetben megmagyarázhatatlan erejű dühöt érez, amit az igazságtalanság ténye és a fizikai szabadság elvétele hoz elő belőle. Aztán megnyugszik, megszokja jelenlegi állapotát, a környezetet, és egy idő után nem érzi a bezártságot. Vágyakozik a külvilágba, azok után a dolgok után, amit maga mögött hagyott. Mit tesz egy bölcs, egy gyakorló? Felhasználja a börtönben eltöltött időt arra, hogy azon elmélkedjen, vajon az addigi „szabadsága” ténylegesen az volt-e. Mert ha bebörtönzésének pillanatában egy cseppnyi dühöt is érez szabadságának elvesztése miatt, akkor addig korántsem volt szabad. Tanulság: aki belül szabad, szabad mindenhol és mindenkor. Aki belül szabad, szabad abszolút szinten, s akkor már nem számítanak neki a világ adta anyagi dolgok. S így visszatértem az eredeti meglátásomhoz: szabadságról csak abszolút szinten lehet beszélni, ha pedig megvalósítottuk a Szabadságot, nincs értelme beszélni róla.

Máglya

Mikortól megfogantál,

ágat gyűjtesz alád.

Mikor megszülettél,

lángra kapott a máglyád.

Ropog a tűz,

szétfröccsen a szikra.

Rakjad tovább!

Így van megírva.

Ne panaszkodj,

ha nagy tüzet raktál.

Eloltani?

Ugyan már!

Túl nagy lett mégis?

Mérd meg a lángot!

És ha vigaszt akarsz,

dobj rá egy hasábot!

Aztán hideg ősz jön,

már senki sincs Veled.

Hiába nőttél, ezt

fel nem érheted.

Mikor alig hallik lélekzet,

úgy látod majd magad,

mint vizes szén közt

az izzó parazsat.

Szútra elemzés: Az önfelülmúló megismerés (1)

Mindnyájan a képzeletvilágunk termékei vagyunk, kik korlátokat teremtünk a cselekedeteinken, beszédünkön és a gondolatainkon keresztül. A korlátok lezárt világot kölcsönöznek számunkra, mely lezártságból egy sajátos tapasztalati világ fejeződik ki: az úgynevezett ego-tudat, mely végső soron nem más, mint a szenvedés sokarcú megnyilvánulása, ami különféle formákon keresztül, érzetekben, képzetben, szándékokban, tapasztalatokban jut érvényre. Az ember ily módon a szenvedést személyesíti meg az élet leforgása alatt. A szenvedést az tartja fenn, hogy helytelen asszociációink vannak mind önmagunkat, mind pedig a világot illetően. Tehát a nézeteinket kell első körben rendezni ahhoz, hogy láthatóvá váljon a szabaduláshoz vezető út; hogy helyesen értsük meg, mire is utal a megszabadulás és a megvilágosodás.
        A szenvedés voltaképpen a tudati blokkokra vezethető vissza. A blokkok akadályozzák a tudat természetének megélését, így a tudatosság nem képes teljes valójában megnyilvánítani nem született, mindent átható képességét, erejét. A szenvedés tehát a blokkok tapasztalása, melyek a zavaros energiák érzetén keresztül - harag, vágy, büszkeség, féltékenység, tompaság, stb. - jut érvényre.
         Az ember három minőségből áll: testből, hangból és tudatból, vagy más néven információból, energiából és leképződésből. A kiindulópont mindig az információ: a tudat; az információ áramlásához energia szükséges, mely nem más, mint a hang; az eredmény pedig a leképződés, mely materiális síkon fejezi ki magát. A tudati blokk gyökere mindig egy negatív információ, mely „eltakarja” a tudat ragyogó tiszta világosságát. Ezzel szemben a pozitív információ feloldja a blokkokat, így a tudat megszabadul a negatív tendenciáktól. Energia szabadul fel az energiapályákban, és lehetőség nyílik a szabadáramlásra a csatornákban, mely fizikai szinten „csodák” megnyilvánulását idézi elő.
        Mivel, mi hétköznapi lények a blokkolt állapotunkat kényszerülünk megélni, ezért nem is fejezhetünk ki mást, mint a korlátainkat. Milyen csatornákon keresztül tesszük ezt? Testen, beszéden és tudaton keresztül. Mert korlátok között gondolkodunk, korlátainknak adunk hangot, korlátok között mozgunk. Hogyan lehet feloldani a blokkokat? Relatív szinten a pozitív információval, véglegesen pedig a megértéssel.
        A ragaszkodás és a szenvedés szoros kapcsolatban állnak egymással, hiszen a korlátainkhoz ragaszkodunk, és a korlátainktól szenvedünk. Feltehetjük a kérdést, mik is tulajdonképpen a korlátok? A korlátok szokások, melyek információkból erednek. A szokások voltaképpen „rituális ciklusok”, tendenciák, melyek tudatfolyamatokat alkotnak, a lények különféle osztályait személyesítve meg. Ezek a szamszára építőkövei, mely az ember karmikus hozadéka is egyben, ami kijelöli pályáját az életben megadva a lehetőséget arra, hogy a legtökéletesebb megértés felé közeledjen. Mert a létezés törvénye - vagy más néven karma törvénye – a tudatbeli ok-okozati tendenciákra vezethető vissza, melyből különféle világok bomlanak ki. Ha az ember ezt a valóságnak megfelelően megérti, akkor a törvény többet nem uralkodik a tudatosságán, hiszen a teljes megértéssel az azonnal felszámoltatik. Eloszlik mindaz, mi a valóság látszatát keltette, világosságok világossága kél fel helyette.
       Mire következtethetünk ebből? Az ember maga hozza létre a törvényt. Nem lévén tudatában ennek, az alávetettség és kiszolgáltatottság kényszerét kénytelen elviselni. Mert az embert kényszerek határozzák meg, ennél fogva szenvedéseknek ad hangot. Az ember ily módon maga lett a törvény, a karma törvénye; ki lehet önmaga szolgája vagy önmaga ura. Megértésének milyenségétől függően lesz az egyik vagy a másik. Kiben van némi tisztánlátás, beláthatja, hogy törvény csak ott lehet, ahol a tudatosság a blokkoknak alávetett, vagyis a blokk a törvény gyökere, mely korlátok és szabályok közé szorítja azt, ami természeténél fogva szabad, teljes, határtalan, ragyogó világosság és tökéletesség.

(1) lsd: Agócs Tamás: Keréknyomok 2007 nyár: A mindentudás gyakorlása: A Nyolcezer-soros Önfelülmúló Megismerés