Csakráink

Egy induló sorozat első és egyben bemutatkozó darabját tartjátok most kezetekben, mely azért született Nekünk, hogy egy olyan titokzatos csodáról meséljen Nekünk, mint az emberi test.

Jó, ha tudunk olyan eseményekről, amelyek Bennünk születnek; hiszen testünk folyamatos kommunikációban áll mindennel, a körülötte lévő környezettel és velünk. Tájékoztat Bennünket mindenről, ami „ott belül” történik. Csak ismernünk kell a nyelvét. Ha ismerjük a nyelvet, ismerjük a működését és miértjeit, akkor máris közelebb juthatunk Magunkhoz.

Ha pedig még változtatni is tudunk berögzült „apróságainkon”, akkor máris azon az úton vagyunk, ami közelebb visz minket az önismeret és fejlődés felé.

A rovat címében is szerepel ez a mostanában oly’ sokat használt energia kifejezés. Jelentését megragadni elég nehéz, hiszen olyan fogalomról beszélünk, ami elektromágneses, kémiai, mechanikai, bio, kozmikus és spirituális területen is használatos. Olyan hullámok, rezgések melyek körülvesznek minket, és amelyek minket is táplálnak. A görög „ergon”, munka szóból ered, azaz sarkított megfogalmazása a „munkában levés” lehetne.

Számos vallás Istent egy mindenek feletti, abszolút Energiaként, Erőként képzeli el, amely folyamatosan jelen van.

Az emberi test energiát termel és ad le. Környezetéből „táplálkozik”. Ha egy jót sétálhatunk a zöld erdőben, feltöltődhetünk, viszont ha az irodában dolgozunk, elfáradunk, energiakészletünk kimerül. Így van ez a kommunikációban is; az emberi kapcsolatokban: valaki csak leszívja éltető energiánkat, valaki, pedig jó kedvre derít, feltölt minket.

Már az ősidőkben felismertek egy rendszert, amely behálózza egész testünket. Olyan központok ezek, melyek az energia-áramlásért felelősek testünkben.

Ezt a csakra- rendszert szeretném bemutatni Nektek, a teljesség igénye nélkül, hiszen akár könyvet is lehetne írni erről a témáról, de azért megpróbálom összeszedni azt, amit tényleg érdemes ismerni.

A csakra szó szanszkrit eredetű; jelentése: kerék, korong. A hindu hagyomány hét nagy csakrát tart számon, amely a törzs és a fej meghatározott pontjain található a test tengelyvonalán. Az elnevezés a tisztánlátóktól ered, akik felismerik ezeket a testen található energia-örvényeket. Az energia leadása vagy felvétele szerint forognak, az óramutató járásával megegyezően.

A keleti gyógyászatban az aurát és csakrákat az egészséget meghatározó energiaáramlások közvetítőinek tekintik. Az emberi testet körülölelő fény vagy energiaburok képével majdnem minden őshagyományban találkozhatunk. Számos kifejezés használatos: asztráltest, fénytest vagy a kereszténységből ismert a fej ill. a test körül látható fehér fény, a mandorla.

A csakra a fizikai test megfelelő testrészének idegeivel áll közvetlen kapcsolatban. Az idegrendszeren keresztül látja el energiával, és információval a végtagokat, szerveket, sejteket. Az ősi indiaiak mind a hét csakrát lótusz képében ábrázolták, különböző számú szirommal és más-más színben. Mindegyik más-más frekvencián rezeg ezért az ábrázolási különbség, és ez az oka annak is, hogy a normál emberi szem és agy számára felfoghatatlan, értelmezhetetlen a rezgésük – tehát nem láthatóak.

Ha ennek a rendszernek a tagjai megfelelő módon és „sebességgel” működnek, egyszóval harmóniában, akkor vagyunk egészségesek. A köztük lévő egyensúly a jól működés alapja, az egészséges ember mozgatórugója. Ha egy csakra túl gyorsan vagy túl lassan működik a többihez képest, ott energia-blokkok jöhetnek létre. Ezek a blokkok először mentális szinten, majd fizikai szinten is testet öltenek, így engedve a betegségek kialakulását testünkben. Mint egy folyó, ha megakad a torlaszokban, elkerülhetetlen torzulást eredményezhet alakjában.

Ha viszont teljes a harmónia, testünk vibrációja magasabb szintet érhet el, így lelkünk a földi testünkben fejlődhet, így elérve egy magasabb szellemi szintet. 

Első körben bemutatom Nektek a hét csakrát, megnevezéséit, kulcsfogalmait, melyek segíthetnek Minket a megértésükben.

Az elkövetkező számokban bővebben írok majd ezekről az energia központokról, így ismertetve Veletek ezt a rendszert, aminek ha ismereteit beépítjük a hétköznapokba, jobban és jóban lehetünk környezetünkkel és magunkkal is.

Ha pedig valóban minden cselekedetem, és megnyilvánulásom energia, és én is azzal táplálkozom, akkor rájöhetünk, hogy a körülöttünk lévő gyönyörű Mindenséget óvnunk és ápolnunk kell minél figyelmesebben!

A hét csakra lentről felfele: 

Mit érdemes tudni a hat páramitáról?

A buddhisták gondolkodása nem korlátozódik egyetlen életre. A folytonosan meg-megújuló életekre, mint tendenciára tekintenek, melyet a tudati tapasztalások sorozata fűz össze az ok-okozat (karma) törvénye befolyásának függvényében. Természetesen nem azért tesznek jót, mert jobb újraszületésben reménykednek – ha van is ilyen, akkor az a tanítvány bizonyára megbukott a tanításokból –, hanem azért, mert jót tenni természetes. Amellett, hogy nem drámáznak a halálon, nem sajnáltatják magukat, és folyamatosan pozitív tendenciákká alakítják át azokat a negativitásokat, melyek az élet folyamán manifesztálódni kívánnának bennük, még arra is képesek lehetnek, hogy másokon hatékonyan segítsenek. Ha másképp nem is, akkor gondolati síkon.

Azok a gondolkodók, akik a halállal befejezettnek tekintik az életüket, rengeteg lehetőségtől fosztják meg magukat, hiszen ez az elképzelésük oly mértékben belevésődik a világképükbe, hogy némely élet-adta szituációban pontosan ezen gondolkodási struktúra blokkolhatja le az észlelésüket, ebből kifolyólag pedig előfordulhat, hogy nem látnak meg egy látszólag bonyolult problémára egy viszonylag egyszerű megoldást. Ma már közhelynek számít, ennek ellenére sokan mégsem figyelünk oda arra a kijelentésre, hogy a gondolataink meghatározzák a létezésünket. Vagyis, ha valaki az életekre, mint a tudatfolyamat szakadatlan áramlására tekint, akkor gondolkodása is tágabb perspektívák és észlelések szerint működik.

A buddhizmust a boldogság tudományának szokták nevezni, hiszen célja a tudat természetének megismertetése magával a tapasztalóval. A tökéletes boldogság a tudat teljesen kibontakozott állapota – a buddhisták legalábbis így tartják –, melyben nincsenek elhomályosulások (zavaró érzelmek, merev elképzelések), vagyis a kondíciók uralma többé semmilyen befolyással nincs a tapasztalás folyamatára.

A mélytudati síkok kibontakoztatásához a különböző buddhista irányzatok más-más módszereket kínálnak. Még mielőtt továbbhaladnánk, figyelembe vesszük azokat az olvasóinkat, aki kevésbé tudnak eligazodni a mélytudati síkokon, ennélfogva kitérünk A. Govinda: „A tudat szerkezetének és kibontakozásának individuális szakaszai”-nak rövid bemutatására.

A szerző a tudatot – mint tapasztalásáramlatot – egy körrel ábrázolja, melyben három nagy csoportra osztja fel a legfontosabb tudatszinteket: felszíni (tudatos), felszínalatti (tudatalatti), illetve küszöbalatti (tudattalan) tartományokra. A külső felület a lehető legnagyobb differenciáltság zónáját ábrázolja, míg a középpont az egység közös pontját, vagyis a tudati differenciáltság teljes hiányát fejezi ki.

A felszíni sík azonos az ember hétköznapi tudatával, mely a leginkább megkülönböztetett, és aminek kiterjedése azonos a korábbi tudattartalmak akaratlagos felidézésének képességével, az emlékezés terjedelmével.

A felszínalatti zóna ezen akaratlagos emlékezési képesség küszöbe alatt fekszik, mely tartalmak képezik azt a forrást, melyből a felszíni tudat leginkább táplálkozik. Ez a szint kiterjedtebb, mint az előbbi, azonban sokkal kevésbé differenciált, aminek oka az akarati tényező részleges kikapcsolódása. A felszínalatti tudat legalsó szintjét haláltudatnak nevezik. Az a gyakorló, aki a meditatív elmélyedések által meghaladja ezt a szintet, képes lesz emlékezni az előző életeire.

A küszöbalatti szinten már nincs helye semmilyen pillanatnyi tudatállapotnak (ellenben a felszínnel, ahol ezen pillanatnyiságok alkotják a tapasztalás folyamatát). Minden tudattartalom a felszín alá süllyed, és mivoltának megfelelően felszínibb vagy mélyebb rétegekben rakódik le. Ezért kell mélyen összpontosítanunk, ha valamilyen emlékképet akarunk előhívni. Csak akkor tudjuk tudatosítani a felszínalatti síkra rakódott emlékeinket, ha kikapcsoltuk a felszíni tudat működéseit. (Ez a meditatív elmélyedések előrehaladottabb szakaszain valósulhat meg). Így bizonyos mértékig tudatosulhatnak azon tudattartalmak (emlékképek), melyek beágyazódtak a tudatalatti tartományába. A korábbi tudattartalmak felidézésének képessége annál nagyobb, minél közelebb esik a tudat visszakanyarodó íve a középponthoz. Mindaz, ami egy szektoron (egy individuális létesülésen) belül a felszínhez közel fekszik, az akaratlagos emlékezés tartományában van. Két létesülésen belüli összefüggés tudatosulása akkor lehetséges, ha a küszöbalatti zónában egyre mélyebb és mélyebb szintekre hatol a koncentráció, vagyis a meditatív elmélyedések által egyre több és több létesülésre nyerhető visszaemlékezés.

Így elérkeztünk a középponthoz, az egységhez, amely közös a tudat összes létesülésében, s ami nemcsak a korábbi, hanem az összes jövőbeli lehetőséget is magában foglalja. Ezen a szinten a tudat emlékezési képessége határtalan, hiszen a szektorokat elválasztó vonalak a középpontban már nem léteznek, és a kör teljes felülete a felszíni zónába esik. Ezt úgy is értelmezhetjük, hogy mindaz, ami a tudattalan tartományába esett, tudatossá transzformálódott át. A középpont „elérése” maga a megvilágosodás, mely egy – a – minden szélsőségtől, differenciáltságtól mentes állapot, és ami a karmikus láncolatok tökéletes feloldódásának eredményeképpen valósul meg. Az előbbieket talán értelmezhetjük úgy is, hogy ez a tökéletes egyhegyűség állapota, a titokzatos „pont”, melynek a kiterjedése nulla, és aminek „elérése” egyben azonos a határtalanság élményével: a tökéletes Tudással.

Az összhang helyreállítása a felszín és a mélység összekapcsolása révén valósul meg. Tehát a mélytudati síkok fokozatos tudatosulásán keresztül egyfajta tudattágulás kezdődik el, mely lehetővé teszi, hogy felszámoljuk előítéleteinkhez való kötődésünket, valamint azt is, hogy az intellektuális megértés intuitív tapasztalássá érjen.

A fent említetteket tehát a könnyebb érthetőség kedvéért vázoltuk fel, de az is motivációnk részét képezi, hogy olvasóinkat inspiráljuk mélytudati síkjaik teljes feltérképezésében.

Most pedig áttekintjük a hat páramitát, melyekkel mindez megvalósítható. A szanszkrit szót magyarra általában „túlpartra juttató cselekedetek”-nek, vagy „tökéletes cselekedeteknek” szokták fordítani; ezek kitartó gyakorlásával eljuthatunk az előbb említett „középpontba”. (Forrásanyagunkat Tsongkapa tibeti mester értekezéséből merítettük)

Ha nem vagyunk buddhisták, akkor is hasznos a fejünkben tartani az alábbi cselekedetek első négy lépcsőfokát, hiszen ha ezekre odafigyelünk, akkor számos értékes tulajdonságot fejleszthetünk ki magunkban, melyek segítségével sok-sok pozitív karmát gyűjthetünk össze. Így pedig egy stabil fejlődést bontakoztathatunk ki, mely lehetővé teszi, hogy bizalommal töltsük meg a tudatunkat. Ha a páramiták ténylegesen az életünk részévé válnak, vagyis belénk ivódnak, akkor számos új és izgalmas dimenzió nyílhat meg bennünk.

A buddhista nézőpont szerint, ha a dolgaink viszonylag jól mennek, akkor az annak köszönhető, hogy rengeteg érdemet halmoztunk fel; ha nehezebben haladunk, és mindenért meg kell küzdenünk, akkor nem rendelkezünk elegendő jó karmával. Ebben az esetben nincs más teendőnk, mint érdemeket szerezni. Ha a páramitákra alapozzuk bizalmunkat, akkor – akárcsak egy szimfonikus zenekar – hangolni, harmonizálni kell ezen cselekedeteket, egészen addig, amíg el nem készül a „Nagy Mű.”

Az első lépcsőfok a tökéletes adás (dhána) vagy nagylelkűség. A bódhiszattva indíttatású törekvő adhat anyagi javakat, segíthet eloszlatni a félelmet, és őszinte figyelmet fordíthat a lények felé. A lehető legjobb azonban, ha felhívja a figyelmet azokra a tanításokra, melyekkel a lények megszabadíthatják magukat az ártó benyomásaiktól, ehhez pedig nagyon jó lehetőségeket kínál a Dharma. A „tökéletes adás” úgy értelmezendő, hogy az adás nem az adó-kapó viszonyában történik. Abban az esetben, ha a megvilágosodásra törekvő lény (bódhiszattva) rendelkezik a helyes létszemlélettel, akkor nem tekint magán kívülinek senkit, így tehát nincs adó-kapó, csak adás van. Az adás tulajdonképpen az őszinte szeretetet jelenti, melyet a Tan (Dharma) határoz meg. A Tan pedig senkié: a bódhiszattva kapta valakitől, ő pedig továbbadja annak, aki vele kapcsolatba kerül. Ezek a lények tulajdonképpen „csatornák”, melyeken keresztül a Dharma „élővé” válik, vagyis azon értékeket reprezentálják, melyeket a tanítások fogalmaznak meg.

A második páramita az erkölcs (síla), a tökéletes fegyelem, ami tulajdonképpen a jelentőségteljes életvitelben nyilvánul meg; meghatározza a célt, mely a megvilágosodásra való törekvés, illetve irányultság kifejeződése. Ezt konkrét etikai szabálynak fogják fel, melyet öt alapelvben határoznak meg: tartózkodni a hazug és a bántó beszédtől, annak elvételétől, amit nem adtak nekünk, tartózkodni más lények bántalmazásától, az érzékek kiélésétől, valamint az elmét elhomályosító bódítószerektől.

A harmadik lépcsőfok a tökéletes tűrés (ksanti), ami a felmerülő dolgok türelmes elfogadására irányul, és ami a harag tökéletes ellenszere. Aki rálépett az ösvényre, annak mindenekelőtt ezen zavaró érzelmet kellene gyökerestül megsemmisítenie. A harag azon alantas emóciók közé tartozik, amelyeknek ha energiát adunk, akkor az értékes benyomásainkból „füstölünk” – ki tudja mennyit! – el. Ha igazán türelmesek vagyunk, vagyis nem akarjuk, hogy minden azonnal sikerüljön, akkor egy idő után azt vesszük észre, hogy a régi problémáink eltűnnek, helyettük pedig új lehetőségek nyílnak meg. Minél több érdemet halmozunk fel, annál jobban értjük magunkat, az embereket és a világot, mely belőlünk fakad.

A negyedik páramita a tökéletes tetterő (virja) vagy szorgalom, mely nem görcsös, hanem örömteli erőfeszítésként nyilvánul meg. Ez azt jelenti, hogy nem vesztünk energiát tevékenységeink során, hanem feltöltődünk általuk. Ha több dolgunk akad, akkor sem jövünk zavarba, hanem eredményesen végezzük azokat. Helyenként bátorságnak is fordítják, hiszen többek között arra is irányul, hogy a dolgokban felmerülő félelmet eloszlassa. Minden cselekvés céltudatos és értelmes lesz; bármit, amit csak akarunk, képesek leszünk megvalósítani – állítja Tsongkapa.

Amikor ez a négy ténylegesen életünk részévé vált, akkor majdnem mindent meg tudunk valósítani, amit akarunk, kivéve egyet: a megvilágosodást. Ehhez szükségünk van még két további lépcsőfokra, mégpedig a meditáció és a bölcsesség páramitájára. Ahhoz, hogy elérjük a kívánt célt, a belső dimenziónkra kellene koncentrálnunk, hiszen csak így érthetjük meg a tudat természetét.

 A tökéletes elmélyedés (dhána) vagy meditáció az a módszer, mely lehetővé teszi, hogy a figyelmünket befelé irányítsuk. A dhána a szanszkrit dhi gyökből származik, ami annyit jelent: tudatosítani. Azt az állapotot takarja, amikor a dolgok igaz természetükben jelennek meg, mely akkor valósul meg, amikor az ember már képes elengedni az én-tudatát, ezáltal pedig eggyé válni a szemlélt tárggyal. Ez a folyamat megalapozza, hogy szép fokozatosan megtapasztaljuk a dolgokat a magunk valóságában. Csak így szabadíthatjuk fel gondolkodásunkat a megszokott sémák hálójából. Először lenyugtatjuk tudatunkat, majd megtanulunk időzni abban, ami van, anélkül, hogy hozzáadnánk, vagy elvennénk belőle valamit. Ha szert teszünk némi meditációs tapasztalatra, akkor a boldogságot többé már nem a külső megnyilvánulásokban keressük majd, hanem önmagunkban. Ha ez működik, akkor intuitíve megértjük azt is, hogy minden a tudatból ered, ott játszik, és ugyanoda tér vissza.

A hatodik páramita tökéletes bölcsesség (prajna), mely a buddhista létszemlélet végső természetét bontakoztatja ki, ami minden dolog ürességtermészetére vonatkozik. Ez annak az állapotnak a megélése, amikor a dolgok a maguk valóságában, „ürességként” jelennek meg. A viszonyok világából kiemelkedni csak a bölcs képes. Tsongkapa így fejezi ezt ki: „a bölcsesség a mélységes Olyanságba belelátó szem; az egyedüli út, hogy a létbe-vetettséget tökéletesen felszámolod. Ez az erények gyöngye, melyet minden szentirat dicsőit; a beszűkült tudat sötétségét eloszlató lámpás”.

A tökéletes cselekedetek tehát „eszközök” ahhoz, hogy eredményesebb, értelmesebb és boldogabb életet éljünk. Mindent a tapasztalatok igazolnak; a felébredés csak az egészséges tudati tapasztalatok függvényében bontakozhat ki. Ezért nem mindegy, hogy milyen motivációval milyen benyomásokat halmozunk fel. Minden rajtunk múlik, és mivel az életünket magunk határozzuk meg, fellélegezhetünk, hiszen a forgatókönyvet is mi írjuk, egészen az idők végezetéig.

„Madárszimbolika”

Varjú

A teremtés titkos mágiájára figyelmeztet. A legeszesebb madár, és ezt tudja is magáról. Túl tud járni a többi állat eszén, de időnként még az emberén is, és nagyon jól elboldogul az életben. Jól alkalmazkodik a környezetéhez, mindenevő, és még az embertől is képes táplálékot lopni. Éber őrök - mindig van egy őrszem, aki jelez a többi állatnak, ha veszély közeleg. Az embert arra figyelmeztetik, hogy kellően figyeljen a varázserőre és a teremtésre.

A varjú olyan madár, amelyet nem lehet nem észrevenni: jelenléte nyugtalanítja és megzavarja az embert. Legszembetűnőbb tulajdonsága kirívó feketesége. A fekete a teremtés színe: az anyaméhé, amelyből új élet születik. Emellett az éjszaka színe is, ezért a kettő együtt azt jelenti, hogy a fekete éjszaka egy új napnak ad életet. A varjú nappali madár lévén arra emlékezteti az embert, hogy a varázslat és a teremtés nappal is aktív. Az alkímiában az ún. nigredót, az anyag kezdeti, formátlan, ám lehetőséggel teli állapotát jelképezte.

A magyar mitológiában is a titkos dolgok tudását és bölcsességet jelenti.

Szarka

Az intelligencia, a gyakorlat és az okkult tudás megfelelő használata.

A varjú rokona. Szemtelen, kíváncsi és mindent ellop. Ez azt a tulajdonságot jelzi, hogy mindent fel tud használni, amit talál, ezért a szarka totemként abban segíthet az embernek, hogy képes legyen hasznosítani mindenféle okkult vagy egyéb tapasztalaton túli tudását, amit összeszedett - bármilyen töredékes legyen is az, a szarka intelligensen, jól alkalmazkodik környezetéhez, dögevő, bármilyen talált élelemmel beéri. Ezzel arra tanítja az embert, hogy mindig azt használja fel, ami a keze ügyében van. A szarka fészke erős és tartós, sárból és vesszőből készíti, és többnyire villás faághoz vagy tövises bokorhoz erősíti. A tüskés bokor gyakran a szellemlények és tündérek birodalmába vezető átjárót védi, és a villás ág ugyancsak a különböző világok közötti metszéspontot szimbolizálja. Ezeknek köszönhetően a szarka könnyen és gyorsan nyitottá teheti az embert az új dimenziók létének elfogadására és megismerésére. Mivel fészkük rendetlen és sajátos arra tanítja az embert, hogy ne várjon gyorsan és könnyen megszerezhető tudást illetve, hogy másoktól szokatlan és eltérő módon fog kapcsolatba kerülni a spirituális birodalommal és tapasztalaton túli világgal.

Skót jövendőmondó mondóka ha az ember szarkát lát:

„Egy a bánat, kettő a nevetés,

Három a lagzi és négy a születés.

Ötös a keresztelő és hat a nyomor,

Hét a menny és nyolc a pokol,

Kilenc pedig maga a gonosz.

Valaha úgy tartották, hogy a boszorkányok és varázslók kísérő szelleme.”

(Forrás: Ted Andrew: Az állatok szimbolikája)

A környezetvédelemről

Minden ember harmóniára vágyik; harmóniát teremteni magunkban annyi, mint harmóniában lenni a természettel. A természet tanít minket, szól hozzánk, irányt és utat mutat; csak rajtunk múlik, hogy megértjük-e, amit tolmácsolni próbál számunkra. Az indiánok jól értették és értelmezték a természetet, nem volt idegen számukra. Az állatok szellemeinek segítségül hívása azt jelentette, hogy azonosultak a tulajdonságaival, erősítették magukban azt, hogy mely erőre, energiára van szükségük egy adott élethelyzetben. Talán irigykedve gondolunk azokra, akik ismerték, ismerik a természetet, de abba belegondoltunk-e, hogy mi mit teszünk a környezetünkért? Természetes folyamatként éljük meg, hogy az urbanizáció következtében egyre távolabb kerülünk az állatoktól, erdőktől, mezőktől. Pedig mennyire felemelő érzés egy erdőben sétálva tiszta levegőt lélegezni, hallgatni a patak csobogását, amint hátteréül szolgál a madárénekeknek! Minden, amit teszünk, kihat a Földre, és minden, ami azzal történik, visszahat ránk. Tehát nem az a kérdés, hogy mit ad nekünk a Föld, hanem, hogy mi mit adunk a Földünknek. Mindig nagyon tetszett számomra az a kijelentés, hogy nem a nagyszüleinktől örököltük, hanem az unokáinktól kaptuk kölcsön a Földet.

Mit tehetünk? Szeretetet és együttérzést tanúsíthatunk. Vigyázzuk és óvjuk unokáink életterét. Tudatosan cselekszünk, az eddig elért károkat nem gyarapítjuk tovább, hanem igyekezzünk megfordítani ezeket az eseményeket. Ha „muszáj” autóval közlekednünk, legalább próbáljunk meg még több növényt ültetni, amik nagy szerepet játszanak abban, hogy tiszta oxigénhez jussunk. Jelen esetben tudatos cselekedeteken az olyan „apró” dolgokat értem, melyeket a hétköznapi életben tudunk alkalmazni azért, hogy óvjuk a természetet. Milyen tisztító, ápolási és kozmetikai szereket használunk? Végeztek-e állatkísérletet a kifejlesztése során, vagy károsítják-e az ózonlyukat? Például létezik olyan dezodor, amely pumpás ugyan, de nem gázzal működik. Vagy, hogy van olyan izzadásgátló, ami nem eltömíti a pólusokat, hanem hagyja, hogy testünk méregtelenítsen anélkül, hogy kellemetlen illatfelhő kísérje utunkat, és mindezek mellett még a természetre sincs káros hatással. Aztán létezik még elem nélküli elemlámpa, nyelvészeknek jó téma lehet, hisz így nem ez a legtalálóbb elnevezése. Ja, és árulnak ásványvizet visszaváltható palackban! Tudom, hogy macerásabb, de igazából meg még sem. Ha a Földünk kedves és együttérző velünk szemben és figyel rá, hogy megfelelő vitaminokhoz és ásványi anyagokhoz jussunk, talán megérdemelné, hogy ne műanyaggal tápláljuk cserébe! Muszáj megemlítenem azt is, hogy az üveges sör nem csak környezetbarát, hanem olyan mellékízzel sem rendelkezik, mint a fémdobozos rokona, ami felbontás után bizonyos kémiai reakcióknak köszönhetően egy idő elteltével jelentkezik. Aztán van még szelektív szemétgyűjtés, papírtáska vagy nejlonzacskó, szőrmebunda, gyárak, cigarettacsikkek az utcán, és az a sok kacat, amit életünk során felhalmozunk.

Felsőoktatás

Ezen új rovatunk célja, hogy hallgatóink jobb betekintést nyerhessenek a magyar felsőoktatás sokszor igen kiismerhetetlen, kesze-kusza világába. Azt tapasztaltuk ugyanis, hogy igaz főiskolánk hallgatói nagyon keveset tudnak a más egyetemekről, főiskolákról, illetve a magyar felsőoktatás egészéről is, ami nagyon sajnálatos, mert sok embert egyszerűen nem érdekel. De ugyanakkor máshol sem ismerik főiskolánkat, amiért viszont mi is felelősek vagyunk. Mert valljuk be, ezen főiskola nem a munkaerőpiacra termel (ami nagyon jó dolog szerintem), de ebből kifolyólag ilyen végzettséggel egyelőre elég nehezen lehet elhelyezkedni.

Két szakirányunk, a japán és a kínai viszont egész sajátos helyzetben van. Nem azt mondom, hogy ez önmagában „piacképes”, de egy kis szorgalommal, kitartással, és persze rengeteg gyakorlással (a legjobb, ha van mögötte külföldi tapasztalat) az itt végzőknek van reális esélyük, hogy megéljenek abból, amit itt tanultak. Beszéltem például egy lánnyal, aki itt végzett, és kínai tolmácsként és fordítóként dolgozik, emellett még nyelviskolában (!) is tanít mindenfajta pedagógusi végzettség nélkül. (Igaz, Takács Laci is tanított vagy 15 évig német nyelvet a Danubius Nyelviskolában, találkoztam is egy volt kolléganőjével.)

Egyszóval a kreativitás, nyitottság, találékonyság, valamint ezzel összefüggésben a tényleges nyelvi tudás és beszédkészség az, amivel el lehet érni valamit. Álljon itt még egy példa. Egy elsőéves kínai szakirányos srác, akinek feltett szándéka, hogy tolmács lesz, nagyon bölcsen és előrelátóan a modern kínai nyelvóráit az ELTE-n vette fel (hangsúlyozom, nem jár oda!), ami lehet, hogy színvonalában nem magasabb, de a követelményeket tekintve sokkal keményebb. Aki itt elvégez egy félévet, az már az alapfokú nyelvvizsga-szintje fölött lesz, két év alatt pedig szerintem már nyugodtan nekimehet a középfokúnak, sőt lehet, hogy egy kis rágyúrással akár a felsőfokúnak is. Hogy csinálta?

Nagyon egyszerűen: az, aki egy bármely felsőoktatási intézmény hallgatója, létesíthet ún. vendéghallgatói jogviszonyt egy másik intézményben, ahol természeten akár vizsgázhat is az általa választott tárgyból, annak kreditértékét pedig az adott intézmény (a példánál maradva éppen a TKBF) automatikusan beszámítja, bár lehet, hogy az 5 helyett itt csak 2 kredit jár érte, de nem ez a lényeg. Persze nem az a cél, hogy mindenki ezt tegye, itt a főiskolán is lehet jó és biztos alapokon nyugvó tudásra szert tenni, de ezt mindenképpen ki kell egészíteni valamilyen gyakorlatorientált képzéssel. Ha nem akarsz vizsgázni, akkor is nyugodtan beülhetsz órára, nem fognak elzavarni! Aki pedig nem tud kimenni Japánba, annak ajánlom, hogy barátkozzon japánokkal, vagy ha kínait akar tanulni, járjon például kínai chan buddhista közösségbe (van ilyen Budapesten, az Egyházi Értesítőben keressétek), vagy találjon valamilyen más alternatív megoldást a nyelvgyakorlásra, amely lehet természetesen a már említett ELTE-n kívül akár a nagyon barátságos, sőt egyesek szerint túlságosan is szűknek mondott Károli Gáspár Református Egyetemre való áthallgatás. (Igaz, itt csak japán szak van, de annál kellemesebb az egész épület atmoszférája; ha jöttök ki a Szabó Ervin Könyvtárból, azzal majdnem szemben van. Azért ismerem ennyire, mert öt évig oda jártam… kávét inni! Komolyan!)

Akinek pedig ezen elképzelésekből egy sem jött be, a japán szakirányosoknak és az angolul tanulni szándékozóknak van még egy utolsó tipp a tarsolyomban, ez pedig nem más, mint a szintén ebben a számban indult nagyszerű képregényünk, a TKBF Angyalai három angyala közül az egyik (ők ugyanis létező személyek, mindenki a TKBF hallgatója!): a bölcs ANCSI SAN magánnyelviskolája! (www.nyelviskola.atw.hu) Itt teljesen korrekt áron lehet japánt és angolt tanulni, sőt, a jövőben a vietnami nyelv is esedékes lehet. Nem véletlenül a fél főiskola hozzá jár japán korrepetálásra… Nagyon kedves és segítőkész, ajánlom mindenkinek, nyáron táborokat is szokott szervezni, az is jó lehetőség lehet lemaradásunk bepótlására.

De ezzel még korántsem sikerült mindenki problémáját megoldani, hiszen a főiskola nem csak japán és kínai szakirányosokból áll. A budo szakirányt választók előtt egy út áll csak: az edzővé válás, ez triviális. De mi lesz azzal, aki Dharma-tanítói, tibeti vagy VB szakirányon tanul? Az ő helyzetük a legkomplexebb, de azért elkeseredni nekik sem kell, hiszen rájuk még hatványozottabban igaz, amit az elején írtam, hogy KREATIVITÁS, NYITOTTSÁG ÉS TALÁLÉKONYSÁG szükséges. Ezek a kulcsfogalmak. Nyilván, akinek van már valami szakmája vagy végzettsége, és csak hobbyból jár ide (igaz, ez valamennyire mindenkire lehet igaz!) annak könnyebb a dolga, az ő szempontjából nem lesz akkora a kiábrándultság a diploma átvételét követően.

De elgondolkodott-e a fennmaradó még igen népes társaság, hogy mihez akar kezdeni a későbbiekben? Megértem azt is, ha még halvány lila gőze sincs róla, hiszen sokan még csak most kerültek ki az idegtépő gimnáziumi évek rabsága alól, így természetes, hogy ők SZABADOK akarnak lenni. (Ami természetesen nem baj!)

A baj egyébként nem ez, hanem az előrelátás hiányából fakad. Később jön a megbánás, ezért érdemes időben lépni. Sokan nem tudják azt sem, hogy például az első szakma, tehát egy OKJ-s képzés 22 év alatt ingyenes. Érdemes tehát valami kézzelfoghatóbb végzettséget is szerezni a buddhista tanítói mellé. Egyesek járnak (vagy jártak) egy másik felsőoktatási intézménybe. Ez is jó megoldásnak tűnik, ám nem biztos, hogy két nappali tagozat belefér, ezért érdemesebb a másikat levelezőn folytatni. Vannak többen, akik valami másik szakra felvételiztek eredetileg, csak nem volt elég a pontszámuk ahhoz, hogy bekerüljenek. Egy dologra viszont nagyon figyeljenek azok, akik később döntenek, hogy például a Tan Kapuja mellé mit akarnak még elvégezni (pl. hallottam mostanában a kulturális antropológia szakról is ilyen kontextusban), hogy két alapszakra nem járhat az ember ingyen, elvileg tehát az egyiken fizetni kell. Az a legtanácsosabb, ha átmennek itt fizetősre, hiszen „csak” 65 ezer a tandíj egy félévre, ami azért például a Képző-és az Iparművészeti 500 ezeréhez, az állatorvosi 1 milliójához vagy az orvosi másfél milliójához képest tényleg semmi! A másik intézményben ennél biztosan többet kell fizetni, ezért egyszerűbb a Tan Kapuján átkérnie magát költségtérítésesre.

Remélem sikerült egy-két tippet adnom a tanácstalanoknak a pályaválasztást illetően. A következőkben pedig egy-egy felsőoktatási intézményt fogunk bemutatni, ahová ellátogattunk, hogy felmérjük a buddhista főiskola ismertségét, illetve az együttműködés lehetőségét. Az a tapasztalatom ugyanis, hogy rengetegen nem ismerik, vagy teljesen torz információval rendelkeznek a TKBF-et illetően, illetve a TKBF sincs tisztában a többi intézményben rejlő lehetőségekkel, ezt szeretnénk eloszlatni. A későbbiekben tervezzük például közös bulik szervezését más intézményekkel (például itt van mellettünk az Ecserin a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Kar). A siker titka rajtatok is áll: mondjátok mindenkinek, hogy milyen is ez a Tan Kapuja valójában, említsétek meg a szakirányokat, hogy lehet komolyan nyelveket tanulni, hogy milyen jó a társaság, és máris egész másképpen fognak rátok nézni. Sokan azt hiszik, hogy ez egy szektás intézmény, ezért azt is tudniuk kell, hogy vallási hovatartozás nélkül is lehet ide jelentkezni, meg hogy ez egy államilag elismert intézmény, a színvonala pedig egyre növekszik.(Aminek természetesen mi hallgatók vagyunk a legfőbb okai!)