tina szerkesztő 2010.07.15. 17:06

Csakrák

Csakráink

Egy induló sorozat első és egyben bemutatkozó darabját tartjátok most kezetekben, mely azért született Nekünk, hogy egy olyan titokzatos csodáról meséljen Nekünk, mint az emberi test.

Jó, ha tudunk olyan eseményekről, amelyek Bennünk születnek; hiszen testünk folyamatos kommunikációban áll mindennel, a körülötte lévő környezettel és velünk. Tájékoztat Bennünket mindenről, ami „ott belül” történik. Csak ismernünk kell a nyelvét. Ha ismerjük a nyelvet, ismerjük a működését és miértjeit, akkor máris közelebb juthatunk Magunkhoz.

Ha pedig még változtatni is tudunk berögzült „apróságainkon”, akkor máris azon az úton vagyunk, ami közelebb visz minket az önismeret és fejlődés felé.

A rovat címében is szerepel ez a mostanában oly’ sokat használt energia kifejezés. Jelentését megragadni elég nehéz, hiszen olyan fogalomról beszélünk, ami elektromágneses, kémiai, mechanikai, bio, kozmikus és spirituális területen is használatos. Olyan hullámok, rezgések melyek körülvesznek minket, és amelyek minket is táplálnak. A görög „ergon”, munka szóból ered, azaz sarkított megfogalmazása a „munkában levés” lehetne.

Számos vallás Istent egy mindenek feletti, abszolút Energiaként, Erőként képzeli el, amely folyamatosan jelen van.

Az emberi test energiát termel és ad le. Környezetéből „táplálkozik”. Ha egy jót sétálhatunk a zöld erdőben, feltöltődhetünk, viszont ha az irodában dolgozunk, elfáradunk, energiakészletünk kimerül. Így van ez a kommunikációban is; az emberi kapcsolatokban: valaki csak leszívja éltető energiánkat, valaki, pedig jó kedvre derít, feltölt minket.

Már az ősidőkben felismertek egy rendszert, amely behálózza egész testünket. Olyan központok ezek, melyek az energia-áramlásért felelősek testünkben.

Ezt a csakra- rendszert szeretném bemutatni Nektek, a teljesség igénye nélkül, hiszen akár könyvet is lehetne írni erről a témáról, de azért megpróbálom összeszedni azt, amit tényleg érdemes ismerni.

A csakra szó szanszkrit eredetű; jelentése: kerék, korong. A hindu hagyomány hét nagy csakrát tart számon, amely a törzs és a fej meghatározott pontjain található a test tengelyvonalán. Az elnevezés a tisztánlátóktól ered, akik felismerik ezeket a testen található energia-örvényeket. Az energia leadása vagy felvétele szerint forognak, az óramutató járásával megegyezően.

A keleti gyógyászatban az aurát és csakrákat az egészséget meghatározó energiaáramlások közvetítőinek tekintik. Az emberi testet körülölelő fény vagy energiaburok képével majdnem minden őshagyományban találkozhatunk. Számos kifejezés használatos: asztráltest, fénytest vagy a kereszténységből ismert a fej ill. a test körül látható fehér fény, a mandorla.

A csakra a fizikai test megfelelő testrészének idegeivel áll közvetlen kapcsolatban. Az idegrendszeren keresztül látja el energiával, és információval a végtagokat, szerveket, sejteket. Az ősi indiaiak mind a hét csakrát lótusz képében ábrázolták, különböző számú szirommal és más-más színben. Mindegyik más-más frekvencián rezeg ezért az ábrázolási különbség, és ez az oka annak is, hogy a normál emberi szem és agy számára felfoghatatlan, értelmezhetetlen a rezgésük – tehát nem láthatóak.

Ha ennek a rendszernek a tagjai megfelelő módon és „sebességgel” működnek, egyszóval harmóniában, akkor vagyunk egészségesek. A köztük lévő egyensúly a jól működés alapja, az egészséges ember mozgatórugója. Ha egy csakra túl gyorsan vagy túl lassan működik a többihez képest, ott energia-blokkok jöhetnek létre. Ezek a blokkok először mentális szinten, majd fizikai szinten is testet öltenek, így engedve a betegségek kialakulását testünkben. Mint egy folyó, ha megakad a torlaszokban, elkerülhetetlen torzulást eredményezhet alakjában.

Ha viszont teljes a harmónia, testünk vibrációja magasabb szintet érhet el, így lelkünk a földi testünkben fejlődhet, így elérve egy magasabb szellemi szintet. 

Első körben bemutatom Nektek a hét csakrát, megnevezéséit, kulcsfogalmait, melyek segíthetnek Minket a megértésükben.

Az elkövetkező számokban bővebben írok majd ezekről az energia központokról, így ismertetve Veletek ezt a rendszert, aminek ha ismereteit beépítjük a hétköznapokba, jobban és jóban lehetünk környezetünkkel és magunkkal is.

Ha pedig valóban minden cselekedetem, és megnyilvánulásom energia, és én is azzal táplálkozom, akkor rájöhetünk, hogy a körülöttünk lévő gyönyörű Mindenséget óvnunk és ápolnunk kell minél figyelmesebben!

A hét csakra lentről felfele: 

KULCSSZAVAK

SZANSZKRIT

CSAKRA

  • Túlélés
  • Ösztön
  • Föld
  • Fejlődés
  • Természet
  1. MULADHARA

GYÖKÉR

  • Bizalmasság
  • Nemi kapcsolat
  • Kapcsolatok
  • Megosztás
  • Tudattalan
  1. SVADISTHANA

KERESZTCSONTI VAGY

NEMI

  • Önállóság
  • Szabad akarat
  • Tervek
  • Végzet
  • Akaraterő
  • Prána
  1. MANIPURA

NAPFONATI CSAKRA

  • Együttérzés
  • Feltétel nélküli szeretet
  • Végtelenség
  1. ANAHATA

SZÍV

  • Kreativitás
  • Kommunikáció
  • Önkifejezés
  • Hangok
  • Vibráció

 

  1. VISSUDHI

TOROK

 

  • Intuíció
  • Körültekintés
  • Látomás
  • Felsőbbrendűség

 
 

  1. AJNA

HARMADIKSZEM

  • Felvilágosultság
  • Beteljesülés
  • Összeszedettség
  • Misztika
  1. SAHASRARA

KORONA

 

süti beállítások módosítása