Kérdések a válaszra – Az atombomba

Ez a rovat a természettudományos kérdések válaszait boncolgatja, megkérdőjelezi azok erkölcsi oldalát és újabb kérdésekre invitál. Nem célom, hogy tudós módjára adjak felvilágosítást az adott témában, hiszen nem is vagyok az. Csupán szeretném felvillantani előttetek, kedves Olvasóim, milyen következményei lehetnek az általunk oly nagyra tartott modern világ vívmányainak, jó és rossz értelemben egyaránt.

A mostani cikknek a témája a nukleáris fegyverek (atombomba, hidrogénbomba és a neutronbomba), azok hatásai rövid és hosszú távon, illetve a következmények. Ezen kívül kitérek a bombák erkölcsi mozzanatára is. Azonban mindenekelőtt röviden felvázolom, az atom szerkezetét, és az atombomba működését.

Az atom

Az atom magból és elektronfelhőből áll. Az elektron negatív töltésű, a mag pedig pozitív, mivel kétféle részecskéből épül fel: a protonokból (pozitív töltésű) és a neutronokból (semleges töltéssel rendelkezik). Az atom töltése azonban semleges, mivel alapesetben az atomban fellelhető elektronok száma egyenlő a protonok számával. Az ²³⁵U jelentése a következő: az urán atomot jelöli és 235 neutront tartalmaz (számunkra most a neutronszám lesz fontos).

A maghasadás

Kémiai reakciónak nevezzük azt a reakciót, amikor egy reakcióban több atom is részt vesz. Ha a reakció következtében új atom (atommag) jön létre, akkor nukleáris reakcióról beszélünk, ennek két fajtája van: magfúzió (atom+atom= új atom) és maghasadás (atom=>atom+atom).

Most tekintsük a maghasadást, ami lehet természetes vagy gerjesztett. Természetes maghasadás ritmusát a radioaktív elemek felezési ideje (az az idő, ami alatt bizonyos számú radioaktív atom a felére bomlik) határozza meg, ez egy nagyon lassú folyamat. Az  ²³⁵U maghasadásakor neutron szabadul fel, ami ha egy másik ²³⁵U atommagba ütközik, maghasadást indít el az atomban és további neutronok szabadulnak fel, ezek újabb hasadást idézhetnek elő egy másik magban és így tovább. Ez a láncreakció.

Azonban! Mivel az urán atommagja jóval kisebb, mint maga az atom, előfordulhat, hogy a neutron nem talál „célba”. Viszont, ha megfelelő mennyiségű ²³⁵U atomot veszünk, akkor nagyobb a valószínűsége, hogy a neutron részecskénk „eltalál” egy atommagot és beindul a reakció. De vajon mekkora ez a tömeg? A tudósoknak sokat kellett számolni, mire sikerült meghatározni ezt a (kritikus) tömeget, hiszen ha kevesebb a tömeg, nem indul meg a reakció (nem robban az atombomba), ha több, idő előtt katasztrófába fullad még a kísérlet is. Ezért a bombákhoz használt radioaktív anyagokat (urán, plutónium) két vagy több töltetbe helyezik, ezeknek a tömege együttesen meghaladja a kritikus tömeget. És már helyben is volnánk: elérkeztünk a TÉMÁHOZ.

Atombomba, hidrogénbomba, neutronbomba

Atombomba: az elnevezés meglepő módon téves (mivel a kémiai reakciók okozzák az energia-felszabadulást), helyesen fissziós (fisszió=maghasadás) bombának kellene hívnunk a hétköznapi életben is. Ezen bombáknál nehéz (radioaktív) elemek (pl.: urán, plutónium) bomlanak könnyebb atomokká, maghasadás útján.

Hidrogénbomba (fúziós bomba): ebben az esetben kisebb atomok (hidrogén, hélium) állnak össze egy nehezebbé. Ennél a bombánál, hogy beinduljon a láncreakció, nagyon magas hőmérséklet szükséges.

Neutronbomba: a lényeg a következő: „egy viszonylag kis hatóerejű nukleáris fegyvernél lesz egy olyan körzet, ahol a sugárhatás halálos, a romboló hatás azonban viszonylag kicsi, így az épületek csak kevéssé rongálódnak meg, a harcjárművek használható állapotban maradnak” (egyetemi jegyzet). A lényeg az, hogy ez egy „tökéletes” fegyver a maga nemében. A bomba csupán az élő szervezeteket pusztítja el, az infrastruktúra megmarad.

Hatások

Légnyomás: az atombomba robbanásakor hatalmas mennyiségű hő szabadul fel, ami létrehoz egy tűzgömböt, ami egyre emelkedik és tágul. A nagy sebességű atomok távolodni kezdenek a középponttól és maguk előtt „tolják” a hideg levegőt, ezáltal kialakul egy lökéshullám, ami lassan utoléri a tűzgömböt és mikor „találkoznak”, a levegő elképzelhetetlen módon felmelegszik, ekkor láthatjuk a második villanást. Ez a lökéshullám okozza az épületekben azt a hatalmas pusztítást, amit többségünk csak képeken látott.

Hősugárzás: a hősugárzás tüzet okoz, az élőlények szó szerint elpárolognak, távolabb a sugárzás súlyos égési sérüléseket okoz, amik azonnali vagy későbbi halálhoz vezetnek. A fényhatás pedig azonnali vakságot eredményez.

Radioaktív sugárzás: mindenki tudja, mit takarnak ezek a szavak. Ez a sugárzás nem csupán rövidtávon fejti ki hatását az élőlényekre, hanem évtizedek, sőt!, évszázadokkal később is érezhetjük nem túl kellemes következményeit. Gondoljunk csak bele: daganatos betegségek, a rák minden fajtája, genetikai mutáció (több vagy éppen kevesebb testrész, mint amennyit a természet ajándékozott az emberiségnek, a növény - és állatvilágnak), stb.

Következmények

A radioaktív sugárzásról már ejtettem néhány szót. És aki hallott már a csernobili (és ki ne hallott volna) katasztrófáról, az tudja, milyen veszélyekkel jár egy aprócska hiba, vagy egy nukleáris háború kirobbanása. Én csupán egy éves voltam, mikor Csernobilban elszabadult a pokol (elnézést, ha valakit sért ez a kifejezés). Nem sok maradt meg abból az időből, de arra emlékszem halványan, hogy nem mehettem ki az udvarra játszani, és a szüleim gyakran emlegetik, hogy mindenki nagyon óvatos volt, minden gyümölcsöt és zöldséget háromszor kellett megmosni. Nem véletlen, hogy sok nő nem vállalt akkoriban gyereket. És ha belegondolok, hogy van egy húgom, aki az ESET után egy évvel született, csoda, hogy él és egészséges. Mert azért remélem, nem vagytok olyan naívak, kedves Olvasók, hogy azt hiszitek, a történteknek nem lett globális következménye. Még a két, Japán városaira ledobott fissziós bombának is óriási hatása volt a Föld környezetére. Az üvegházhatás és a globális felmelegedés minden „gyönyörűségét” élvezhetjük.

Talán kevesen tudják közületek, hogy a mai napig folynak kísérleti robbantások úgy nevezett „lakatlan” szigeteken, többségük a mai napig titkos. Merengjünk el ezen a tényen! Lakatlan sziget… a legtöbb ilyen sziget a Csendes – óceánon található, ahol csodálatos és változatos élővilág található, több százezer még fel nem fedezett fajjal, biológusok mennyországa! És gondoljunk bele abba, mi hogyan éreznénk magunkat, ha egyik nap jönne egy önmagát fejlettebbnek tartó faj hadserege és mondjuk 13:06 órakor ledobna egy bombát a városunkra. Arra a helyre, ahol élünk, ahol a családunk lakik, ahová minden nap munkába járunk. Elpusztulna a kedvenc teázónk, ami annyi emléket hozott nekünk (randevúk, baráti összejövetelek, magányos üldögélések egész sorát). „Tovább is van, mondjam még?”

Kísérleti robbantások… vajon mivel kísérleteznek, és annak milyen következményei lesznek? És ezeknek a kísérleteknek mi értelme van? Újabb pusztító fegyverek tökéletesítése a cél, hogy aztán azt mondhassa az állam vezetője: van egy új bombánk, vigyázzatok? Mert nekem az tűnt fel, hogy eddig nem sok hasznát vettük az atombombáknak.

Titkos… nos, ez megint egy érdekes szó. Tapasztalataim szerint, minden, ami titkos és robban, az rossz. Ez csupán az én véleményem, de a titkok idáig az atomfizikában nem hoztak jó értelemben vett hasznot.

Aztán ott van még valami: tengeralattjárók: nukleáris töltettel vannak felfegyverezve. Mi lenne, ha az egyik véletlen felrobbanna valahol az óceán közepén? Mekkora pusztítást okozna a környezetre?

Néhány érdekesség

Történelem: tudtátok, hogy az atombomba kifejlesztésében a legnagyobb szerep a magyaroknak jutott? Leghíresebb személyek: Teller Ede, Szilárd Leó, Neumann János, hogy csak néhányat említsek. Neumann János volt, aki a matematikai alapjait adta az atomfizika problémáinak megoldásához, egy igazi úri ember volt (mindig öltönyben járt, kiváló volt a modora). Teller Ede részt vett a hidrogénbomba kidolgozásában, Szilárd Leó pedig élete végén beismerte, tévedett. Sok tudós gondolja, az, amit tesz, az egész emberiségnek hasznos. Ő is így hitte. Azonban, amikor kiderült, rákja van, egy fontos gyógymódon kezdett dolgozni. Így született meg az azóta millió ember életét megmentő kemoterápia. Meg is gyógyult és halálakor nem találtak a szervezetében egy rákos sejtet sem.

Hidegháború: a világháború után a Szovjetunió is sikeres atombomba robbantás végzett. És elkezdődött a hidegháború és a nukleáris fegyverkezés. Azóta megkötötték az atomcsendről szóló egyezményt, amit nem csak az atombombával rendelkező államok írtak alá.

Talán sikerült felkeltenem az érdeklődéseteket a tudomány iránt. Remélem, elgondolkoztok ezen a cikken és a benne felmerülő kérdéseken. Kérdésekkel ostromoljatok, megpróbálok mindennek utánanézni. A következő alkalomra az abortuszt választottam válasznak. Ezzel kapcsolatban is várom a kérdéseket, felvetéseket.

Az ösvény gyakorlása voltaképpen az erők irányítása, uralása. Mert csak akkor ismerhetjük meg az erők természetét, ha megtanuljuk kezelni őket. Hiszen mi magunk vagyunk az erők, melyek csak azért okoznak problémákat, mert ennek nem vagyunk a tudatában. Megismerni a természetüket, annyit jelent tudatába kerülni az igaz természetünknek. Ezen erők helyes kezelése tehát az ösvény, a megvilágosodás pedig ezen erők teljes megértése, uralása, az ezekben való egységben levés.

Az önfelülmúló megismerés tehát megvilágosodáshoz vezet. Buddha tanításainak célja a tudaton való túllépés; a hétköznapi értelemben vett tudatosság felszámolása, annak egy magasabb rendű megélése. A mindentudás gyakorlásának értelme végső soron abban fogalmazódik meg, hogy a tökélyharcosnak minden elmebeli megnyilvánuláson túl kell lépnie, meg kell haladnia mindazt, amivel azonosítja magát. A lény az öt halmazbeli megnyilvánulás, melyet a ragaszkodások általi kényszer tüntet fel úgy, ahogy. Ily módon minden ragaszkodást, mely formákhoz, érzetekhez, képzetekhez, szándékokhoz, tapasztaláshoz köt, fel kell tudni számolni.

A mindentudás teljességgel megragadhatatlan, nem lehet megjelölni. A nem megvilágosodott lény fordítottan működik; mindent megjelöl, névvel lát el, melyeket azonnal meg is ragad, függ tőlük. Nekünk megvilágosodásra vágyó embereknek a legnagyobb tévedésünk, hogy azt gondoljuk: tennünk kell bármit is azért, hogy a megvilágosodott állapotot megtapasztalhassuk. Hiszen ez is csak egy gondolat csupán, mely természete szerint üres. Miért is gondolkodunk így? Mert ösztönzések, akarati tendenciák zavarják a tudatosságunkat; gondolatokon, érzéseken, képzeteken, tapasztalatokon keresztül hitetik el velünk azt, amit. A gyakorlók legnagyobb átka tehát a megvilágosodás ideájának képzete, mely eltakarja azt, ami már eleve tökéletes, ami minden egyes pillanatban készen áll. Ennek ellenére folyamatosan törekszünk, mely törekvésnek voltaképpeni értelme az, hogy mélyen belül érezzük, meg kell törnünk ahhoz, hogy igazán ellazulhassunk a végtelen jelenlét állapotában. Mert csak a megtörés pillanatában ragyoghat fel a tiszta fény.

A Buddha ezen szútrán keresztül a tudat kiüresítését célozza, az akarati tendenciák hálójából kívánja a tökélyharcost megszabadítani. Egy tökélyharcosnak az önfelülmúló megismerésben kell gyakorolnia magát, mert abból bontakoznak ki a buddha erényei. Példát kell mutatnia magatartásával, hogy minden lényt arra inspiráljon, hogyan szabadulhatnak meg minden nézet hamisságától. Mert egy nézet akkor lehet helyes, ha annak ürességét minden egyes pillanatban tudjuk. Egy igazi tökélyharcosnak jelen kell lennie ebben a tudásban. Tökéletesen kell értenie, mire utal az öntermészet és a mástermészet hiánya. Nem láthatja a lényeket létezőknek, sem magát nem veheti komolyan.

Amint komolyan veszünk egy gondolatot, azonnal meghalunk. A halál ebben az értelemben azt jelenti, nem vagyunk jelen többet. Ily módon az életben nem élhetünk, csupán csak gondolkodunk arról, hogy élünk. Ez pedig nagy különbség. A Buddha a valóságot tapasztalja, ezért ő valóban az életben él. Ez tulajdonképpeni megvilágosodásának gyümölcse. Mi nem megvilágosodott lények pont attól szenvedünk, hogy arról gondolkodunk: mi is az élet; mi az élet értelme? Ma ezt teszem, aztán azt teszem, stb. A Buddha arra tanít minket, hogyan lehet az életet teljességében élni; mert az életről csak ébrenlétben lehet tudomásunk, fogalmazhatok úgy is, hogy az éber-létben tárul fel az élet valódisága. Mert aki a múltban él az már meghalt, ki a jövőt hajszolja, az éppen haldoklik. Ily módon a lények élete, halál és haldoklás folyamata, a szenvedés épp abban rejlik, hogy az életet csak szomjazzuk, de nem éljük azt.

Az önfelülmúló megismerés tulajdonképpen ellazulás abban, ami van: a jelenlétbe való belenyugvás. A jelenlétben mozgás tapasztalható, mely mozgás a tudat világosságának része. A jelenléten nincs mit változtatni, hiszen az úgy tökéletes, ahogy van; mentes vagy üres mindenfajta minőségtől. A mozgáson ugyancsak nincs mit változtatni, hiszen természete a mozgás, hagyni kell, had mozogjon. Egy buddha számára egy valami változik meg a fent említett két aspektust illetően: a hozzáállása. Mert egy buddha a jelenlétté válik a mozgás során. Olyan tudati lazaság jelenik meg, melyben a mozgás a tudatosság díszévé válik. Vagyis az önfelülmúló megismerés megvalósítása az embert lehorgonyozza a jelenlét állapotában; bármi jelenik is meg, nem ragaszkodik hozzá, és nem is utasít el semmit. Hiszen aki a jelenléttel azonosul, az kimozdíthatatlanná válik – bármilyen gondolati energia jelenik is meg, az nem befolyásolja a tükör ragyogó természetét.

Az ellazultság állapota tehát a jelen való lét tökéletes ismerete, az önfelszabadulás megélése, melyet a tudatbeli blokkok felszabadulása „idéz elő”. Az elmélyedés állapota beindítja a tudatosság azon önműködő természetes folyamatát, mely a viszonylagos ébredési tapasztalatokon keresztül vezeti a tudatosságot a valóság éber tudatára.

A megvilágosodott tudat „megszemélyesítője” a lények végtelen seregét - kik más és más illuzórikus kisugárzásai ugyanezen tökéletességnek – ébresztgeti a jelenlétével, hogy ők is tudatába kerülhessenek a színjáték illúzió-természetének, illetve a tudati tökéletesség tükörtermészetének.

Egy megvilágosodott lény nem fáradozik senkiért, senkit sem akar megmenteni, nem ragaszkodik az öt halmazhoz, nem gondolja ezt vagy azt, erről vagy arról. Egy valamit tesz csupán: közvetíti azt, ami van. Szól a karmáról, az ebből eredő téves létszemléletről; beszél arról, hogyan színezik a valóságérzetet a cselekvések, az érzelmek, a gondolkodás, és hogy ezeken keresztül hogyan merevedik meg, és tapasztalódik ki a világ ilyen-olyan formákban. Megemlíti, hogyan lehet ezt a folyamatot megtörni, és felismerni azt, amit ő illúziónak, álomnak hív. Tanításának célja: ráébredni azon álom-folyamatra, melyeket a tudati tendenciák generálnak. Meghaladni a tudati korlátok árnyékképekként való megnyilvánulásait, melyek a létezés, nem-létezés két végletét vetítik ki, mindezt azért, hogy a tudatosság az illúzióktól leválasztva az legyen ami: végtelen jelenlét, világosság és energia-áramlás.

Míg tehát a Buddha a valóságról beszél, addig mi nem megvilágosodott lények a korlátainknak adunk hangot minden egyes beszélgetés során. Vélemények, ítéletek összessége vagyunk, zsivány fogalmak megtestesítői. Míg a Buddha a valóságot érzékeli, és jeleníti meg, addig mi a korlátainkat érzékeljük, és gondoljuk róluk azt, hogy az a valóság, az élet maga. Míg Buddha tudja mi az élet, hiszen benne él az őseredeti pillanatban, addig mi csak fogalmakat alkotunk az életről, mely fogalomvilág az életünk maga.

Eloldva a ragaszkodást a fogalmaktól, a tökélyharcos eléri a szándékok kihunyását, melyek a megszokásokat generálták benne. Az önfelülmúló megismerés a szavak mágikus jellegét tárja fel úgy, hogy azok ürességtermészetére vezeti rá az elmebeli folyamatokat. Egy nem megvilágosodott lény esetében a tudatosság, illúziók gyökeréből vetül ki öntudatként, ami „hátat fordít” a tiszta fénynek. Míg az öntudat fogalmakkal terhes, addig a tudat természete fogalmaktól mentes. Az önfelülmúló megismerés tehát az öntudat lebontása, a fogalmak leépítése; vagyis a tökélyharcos a fogalmak lebontásán keresztül múlja felül a tökélyharcosi mivoltát, egészen addig a tudatig, hogy ő egy tökélyharcos. Hiszen minden fogalom önkényes kreálmány csupán, mely tudatfolyamatokat aktivál, egy sajátos illúzióvilágot tartva fenn, mely folyamatok a tiszta megismerés útján oldódnak fel az üresség végtelen kiterjedésében.

 A fogalmak, és az azokhoz való viszonyulás tulajdonképpen kijelölik a tudatosság határait. A viszonyulási pontok jelképrendszerré sűrűsödnek össze, melyen keresztül értelmeződik a tapasztalás folyamata, mely tapasztalás a jelképrendszer maga. A tudatosság tehát sajátos tendenciákon keresztül érzékel, meghatározott világba, formába sűrűsödve, és környezetbe vetülve ki.

Az önfelülmúló megismerés során nem foglalkozunk a tudatfolyamatokkal. Egy tökélyharcosnak épp ezeken kell túllépnie, hogy felismerhesse a jelenségvilág ürességtermészetét. Hiszen a buddha-állapot elgondolhatatlan, megfoghatatlan - tudatfolyamatokon túli. Ez az állapot nem létezik, mert meghaladja a létezés és nem létezés két végletét, melyek szintén fogalmi konstrukciók.

Mi is voltaképpen az ember? Fogalmi gyűjtemény, egyfajta karmikus kisugárzás, aki önmaga törvényének van alávetve, ki cselekedetein keresztül írja meg a saját „forgatókönyvét”. Nincs más törvény ezen kívül, ami esetleg annak látszik, az látszat csupán.

Az emberi megnyilvánulást voltaképpen három csoportba lehet sorolni.

Az öntelt ember, ki másokat lenéz - csodálatosnak tartja magát. A kishitű ember, ki másokat istenít - nem látja magában a csodát. Ki nem néz le másokat, és nem is istenít mást, azt tudja, hogy minden ugyanannak a Csodának más és más megnyilvánulása.

Ily módon a Csodára való ráébredés az emberi lét értelme, mely Csoda a tudatfolyamatok feletti uralmat, azok leigázását, azokon való túllépést jelenti. Az ösvény gyakorlása a Csoda átragyogásának előkészítése. Hiszen a tökélyharcos nem a gyakorlatoktól világosodik meg, azok csak a feltételeket teremtik meg a feltétlen túli tapasztalathoz. Felkészítik az idegrendszert, az energetikai rendszert arra, hogy elbírja viselni mindazt, ami az élménnyel együtt jár. A Buddha hét héten keresztül integrálta az élményt, mire megtanult együtt élni az őseredeti pillanattal.

Addig tehát, amíg az ösvényt gyakoroljuk, készülődünk, mely készülődés relatív szinten sok-sok haszonnal jár, hiszen az életfelfogást lazává, az életérzést az átlagosnál boldogabbá és szabadabbá teszi. Szerencsés az, kinek tudomása lehet ezen tanításokról, ami joggal nevezhető a legnagyobb kincsnek az életben: miszerint van egy út, mely a szenvedés megszüntetéséhez vezet; ily módon a szenvedésnek egyszer vége szakad, felszabadul a tudatosság végtelen világossága, megjelenítve a dolgokat úgy, ahogy azok vannak. Tudni, hogy önmagunk törvénye vagyunk, hogy ily módon testi, beszédbeli és tudati cselekedeteken keresztül kondicionáljuk magunkat, illetve, hogy mindaz, amit tapasztalunk: legyen az öröm vagy bánat, gyenge vagy erős szellemi képességek, lehetőségek, melyek egy élet leforgása alatt elénk tárulnak, vagy a környezet, melyben élünk, mind-mind a tudatunk projekciója, kétség kívül a legértékesebb információ, amivel az ember kapcsolatba kerülhet.

Mert hatalmas kincs birtokában van az, ki hordozhatja Buddha tanításait a tudatfolyamában. Emaho!

Szútra elemzés: Az önfelülmúló megismerés (1)

Mindnyájan a képzeletvilágunk termékei vagyunk, kik korlátokat teremtünk a cselekedeteinken, beszédünkön és a gondolatainkon keresztül. A korlátok lezárt világot kölcsönöznek számunkra, mely lezártságból egy sajátos tapasztalati világ fejeződik ki: az úgynevezett ego-tudat, mely végső soron nem más, mint a szenvedés sokarcú megnyilvánulása, ami különféle formákon keresztül, érzetekben, képzetben, szándékokban, tapasztalatokban jut érvényre. Az ember ily módon a szenvedést személyesíti meg az élet leforgása alatt. A szenvedést az tartja fenn, hogy helytelen asszociációink vannak mind önmagunkat, mind pedig a világot illetően. Tehát a nézeteinket kell első körben rendezni ahhoz, hogy láthatóvá váljon a szabaduláshoz vezető út; hogy helyesen értsük meg, mire is utal a megszabadulás és a megvilágosodás.
        A szenvedés voltaképpen a tudati blokkokra vezethető vissza. A blokkok akadályozzák a tudat természetének megélését, így a tudatosság nem képes teljes valójában megnyilvánítani nem született, mindent átható képességét, erejét. A szenvedés tehát a blokkok tapasztalása, melyek a zavaros energiák érzetén keresztül - harag, vágy, büszkeség, féltékenység, tompaság, stb. - jut érvényre.
         Az ember három minőségből áll: testből, hangból és tudatból, vagy más néven információból, energiából és leképződésből. A kiindulópont mindig az információ: a tudat; az információ áramlásához energia szükséges, mely nem más, mint a hang; az eredmény pedig a leképződés, mely materiális síkon fejezi ki magát. A tudati blokk gyökere mindig egy negatív információ, mely „eltakarja” a tudat ragyogó tiszta világosságát. Ezzel szemben a pozitív információ feloldja a blokkokat, így a tudat megszabadul a negatív tendenciáktól. Energia szabadul fel az energiapályákban, és lehetőség nyílik a szabadáramlásra a csatornákban, mely fizikai szinten „csodák” megnyilvánulását idézi elő.
        Mivel, mi hétköznapi lények a blokkolt állapotunkat kényszerülünk megélni, ezért nem is fejezhetünk ki mást, mint a korlátainkat. Milyen csatornákon keresztül tesszük ezt? Testen, beszéden és tudaton keresztül. Mert korlátok között gondolkodunk, korlátainknak adunk hangot, korlátok között mozgunk. Hogyan lehet feloldani a blokkokat? Relatív szinten a pozitív információval, véglegesen pedig a megértéssel.
        A ragaszkodás és a szenvedés szoros kapcsolatban állnak egymással, hiszen a korlátainkhoz ragaszkodunk, és a korlátainktól szenvedünk. Feltehetjük a kérdést, mik is tulajdonképpen a korlátok? A korlátok szokások, melyek információkból erednek. A szokások voltaképpen „rituális ciklusok”, tendenciák, melyek tudatfolyamatokat alkotnak, a lények különféle osztályait személyesítve meg. Ezek a szamszára építőkövei, mely az ember karmikus hozadéka is egyben, ami kijelöli pályáját az életben megadva a lehetőséget arra, hogy a legtökéletesebb megértés felé közeledjen. Mert a létezés törvénye - vagy más néven karma törvénye – a tudatbeli ok-okozati tendenciákra vezethető vissza, melyből különféle világok bomlanak ki. Ha az ember ezt a valóságnak megfelelően megérti, akkor a törvény többet nem uralkodik a tudatosságán, hiszen a teljes megértéssel az azonnal felszámoltatik. Eloszlik mindaz, mi a valóság látszatát keltette, világosságok világossága kél fel helyette.
       Mire következtethetünk ebből? Az ember maga hozza létre a törvényt. Nem lévén tudatában ennek, az alávetettség és kiszolgáltatottság kényszerét kénytelen elviselni. Mert az embert kényszerek határozzák meg, ennél fogva szenvedéseknek ad hangot. Az ember ily módon maga lett a törvény, a karma törvénye; ki lehet önmaga szolgája vagy önmaga ura. Megértésének milyenségétől függően lesz az egyik vagy a másik. Kiben van némi tisztánlátás, beláthatja, hogy törvény csak ott lehet, ahol a tudatosság a blokkoknak alávetett, vagyis a blokk a törvény gyökere, mely korlátok és szabályok közé szorítja azt, ami természeténél fogva szabad, teljes, határtalan, ragyogó világosság és tökéletesség.

(1) lsd: Agócs Tamás: Keréknyomok 2007 nyár: A mindentudás gyakorlása: A Nyolcezer-soros Önfelülmúló Megismerés