tina szerkesztő 2009.05.07. 15:57

tina írásai 1

Vitaesszé a szabadságról

Szerintem a szabadságot SZABAD AKARATTAL lehetne helyettesíteni, mivel az utóbbi lényegesen jobban fejezi ki az értelmét ennek az ideának, amit - valljunk be őszintén! - sokan vágynak elérni, de kevesen vannak, akik el is érik, vagy a közelébe jutnak. A Szabad Akaratra mondok egy példát. Egy harcos tanulmányai kezdetén nem ért a harc tudományához, gyakorlatlan, „erőtlen”, stb. Így tudás és technika hiányában NEM TUD megölni egy másik lényt - SZÁNDÉKOSAN. Majd sok éves gyakorlás, elmélyülés és kitartó szellemi munka után már képes a gyilkolásra. Természetesen feltételeztem - mint ahogy minden kultúrában eredendően így van -, hogy az ellenfél megsemmisítése a cél egy harcos számára. Csakhogy! Különbséget kell tennünk megsemmisítés és megsemmisítés között: az ellenfél legyőzése sok mindent foglal magában, egy igazi harcos számára nem jelenti a teljes fizikai megsemmisítést. Tehát, nem kell megölni az ellenfelet ahhoz, hogy legyőzzük. Elég például annyi, hogy elejti a kardot és elismeri, hogy legyőztük. S attól a pillanattól fogva már nem ellenfél többé, megszűnik annak lenni. Itt „lép a képbe” a Szabad Akarat: a harcos legyőzte az ellenfelét, egy másik harcost, vagyis a tudása és technikája jobb volt, célra vezetőbb; ekkor a „győztesnek” az akaratán múlik, hogy mit tesz a másik harcossal. Adott minden feltétel, hogy a legyőzött lényt fizikailag is elpusztítsa. Ha nem teszi meg, akkor egy igaz harcossal állunk szemben, aki elsajátította a HARCMŰVÉSZETET, magáévá tette annak minden aspektusát, a lényegét, és a Szabad Akaratot. Mert szabadnak lenni annyi, mint tudni, hogy megtehetem, és még sem teszem meg. Szabad akkor lehet valaki, ha magáévá tesz egy tudást, és amikor lehetősége van, hogy használja, úgy DÖNT, nem teszi meg. Visszatérve a „győztes” harcosra: azért tettem idézőjelbe a győztes szót, mivel pontosan azt akartam kifejezni, hogy attól, hogy valaki legyőzi fizikailag a másikat, még nem lesz GYŐZTES. A harc csak utána kezdődik. Akkor lesz győztes, a szó legnemesebb értelmében, idézőjel nélkül, nagybetűvel írva, ha él a Szabad Akarat képességével, ami megadatott neki, amint a mester útjára engedte; hogy Lao-ce szavaival éljek:

„Aki másokat legyőz, erős.

Aki önmagát legyőzi, hős.”

Felmerül a kérdés, ezen példa folytán, hogy mit is értünk a tudáson, aminek birtokában szabadok lehetünk. Példámban egy viszonylag egyszerű helyzetet vázoltam fel, azonban úgy vélem, ki lehet terjeszteni az élet minden területére. Ha belegondolunk, teljesen evidens, hogy minden, általunk megszerzett tudásért mi vagyunk a felelősek. Persze az már egy egészen más kérdés, hogy megszerezzük-e a tudást, vagy csupán visszatalálunk a tudás forrásához.

Az utóbbi kérdést nem is feszegetném, mivel eltérnék a fő témától. Minden esetre elgondolkodtató, hogy ha valaki a Tudás birtokában van, ergo Szabad, akkor miért kell a végső Szabadságot különválasztania a relatívtól. Végső értelemben csak Abszolút Szabadságról beszélhetünk; még ha mi nem is vagyunk a végső szinten, érdemes-e a hétköznapi szabadságról beszélnünk? Hiszen az tulajdonságokkal felruházott, ragaszkodással, szenvedéssel teli, nem pedig kötetlen, független, s így nem is létezhet a maga szó szoros értelmében. Ebből kifolyólag nem értelmezhető a külső és belső szabadság különválasztása sem. A külső szabadságnál a következő akadályba ütközünk: mivel mindannyian fizikai testben létezünk, sohasem lehetünk szabadok: a testünk mindig kötött, szüksége van bizonyos anyagi dolgokra, nem beszélve arról, hogy tudat nélkül test nem maradhat fenn. Másrészről pedig a tudat sem tud test nélkül hosszabb ideig „létezni” - ezen a szinten. Érezhetjük a fizikai szabadságot, de ez pusztán látszat. Ez annyira egyértelmű: a világi szabadsághoz szükségünk van egy helyre, ami mindent megad a biogén szükségletek kielégítésére (élelem, folyadék, ürítés, mozgás, érintkezés); figyelembe kell vennünk azt is, hogy ez a hely folyamatosan változik, így a mi igényeinknek megfelelően kell módosítani a környezetet, vagy éppenséggel a mi elvárásainkat kell átalakítani. Ez egy folyamatos, élő kapcsolat a környezetünkkel, és ha valami nem a mi elképzelésünk szerint alakul, akkor máris elveszettnek éljük meg az addigi fizikai szabadságunkat. Pillanatról pillanatra történnek olyan változások, amik a szabadságunkat befolyásolják, akár meg is szüntetik. Akkor hol is van a szabadság? Nem vagyunk kötve a környezethez? Nem vagyunk mi is bábuk?

Helyzetünket máshogy is láthatjuk. Vegyünk egy igen gyakori példát: egy embert ártatlanul bebörtönöznek. Kezdetben megmagyarázhatatlan erejű dühöt érez, amit az igazságtalanság ténye és a fizikai szabadság elvétele hoz elő belőle. Aztán megnyugszik, megszokja jelenlegi állapotát, a környezetet, és egy idő után nem érzi a bezártságot. Vágyakozik a külvilágba, azok után a dolgok után, amit maga mögött hagyott. Mit tesz egy bölcs, egy gyakorló? Felhasználja a börtönben eltöltött időt arra, hogy azon elmélkedjen, vajon az addigi „szabadsága” ténylegesen az volt-e. Mert ha bebörtönzésének pillanatában egy cseppnyi dühöt is érez szabadságának elvesztése miatt, akkor addig korántsem volt szabad. Tanulság: aki belül szabad, szabad mindenhol és mindenkor. Aki belül szabad, szabad abszolút szinten, s akkor már nem számítanak neki a világ adta anyagi dolgok. S így visszatértem az eredeti meglátásomhoz: szabadságról csak abszolút szinten lehet beszélni, ha pedig megvalósítottuk a Szabadságot, nincs értelme beszélni róla.

 

 


A bejegyzés trackback címe:

https://buddhapestujsag.blog.hu/api/trackback/id/tr411108291

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

plumbeus 2009.05.10. 15:34:32

A szabad akarat a választás szabadsága jó és rossz cselekedet között. Mivel az ember képes választani szabadon jó és rossz között, - nem pedig valami külső hatalomnak van alávetve - ezért felelős a tetteiért, a szabad akarat tehát a zsidó-keresztény etika alapja.
Ha úgy dönt hogy öl akkor bűnös, ha úgy dönt, hogy nem öl akkor nem bűnös. Éppen, hogy a nem fizikai megsemmisítés is kerülendő ebben az etikában függetlenül attól, hogy mennyire sikerül ezt széles körben követni.
Nem az szabad, aki a tudás birtokában van, hanem mindenki, mely etikai alap utóbb (?) úgy módosult a világi gyakorlatban, hogy aki pl nem beszámítható elmebeteg az nem felel.

Hogy ki mit tud és nem tud és ilyesmi az más kérdés. Hogy Lao- Ce, hogy jön ide aki az érti nem én vagyok.

ryanta. 2009.05.12. 14:09:01

@plumbeus: Igen ám, de amire nem vagyok képes, arról nem dönthetem el, hogy megteszem-e vagy sem. Azért nem megtenni valami "rosszat", mert nem is vagyok rá képes, nem több, mint alávetettség a körülményeknek -- azaz rabság, nem-szabadság. Ha képes vagyok megtenni a rosszat, és NEM teszem meg, akkor mondhatom el, hogy dönthettem -- erkölcsileg is -- jó és rossz között. (Más kérdés, hogy dönthetek úgy: nem is akarok megtanulni pl. ölni. De ebben az esetben is arról van szó, dönthettem-e egyáltalán így, vagy nem is volt más lehetőségem.)