Dr. Hetényi Ernő és a magyarországi buddhizmus hőskora

Ki ne hallott volna Mireisz Laciról, Dobosy Antiról vagy éppenséggel az igazi „fenegyerek” Tenigl-Takács Lászlóról, alias Takiról? Ők mindannyian igazi „őskövületeknek” számítanak ma Magyarországon buddhista körökben, és el kell ismerni, hogy tényleg sokat tettek ezen vallás megismertetéséért, de a „Szangha” igazi története mégsem velük kezdődik, ők csupán a „második generációhoz” tartoznak.

Mióta van Magyarországon buddhizmus? – merülhet fel akkor jogosan az olvasóban a kérdés. Erre nem olyan egyszerű pontos és adekvát választ adni, ugyanis nem lehet egy egyértelmű kezdőpontot kijelölni, bár többen hajlanak arra, hogy a Hollósy József (1860-1898) által kiadott Buddhista Káté 1893-as megjelenését tekintsék kezdőpontnak. Tény, hogy Hollósy – aki egyébként festőművész volt és Münchenben ismerkedett meg a Dharmával – volt a legelső menedéket vett buddhista az országban, és hozzá kapcsolható az erdélyi Máramarosszigeten létrehozott ős-szangha megalapítása is.

Tudunk még egy másik, későbbi kezdeményezésről is, ami a két világháború közötti polgári szalonok világában született meg, és tagjai szintén a bohém művészvilág extravagáns képviselőiből és a polgári középosztály egyes rétegeiből verbuválódtak. Ez a közösség Budapesten működött 1931 és 1935 között, vezető egyéniségei egy Vágó László nevű pesti nagykereskedő és egy Boromissza Tibor nevű, baloldali érzelmű festőművész. A pecsétjükön Buddha alakja látható egy székelykapu alatt, a „Magyar Buddhisták” sokatmondó felirattal körülvéve. Többet sajnos eddig nem sikerült megtudnunk róluk. Ez a két rövid életű próbálkozás azonban szép lassan elhalt, igaz mindketten az orthodox hinajána irányzatot próbálták meghonosítani, a háború előtt ugyanis azt gondolták, hogy ez a buddhizmus legautentikusabb, sőt, mondhatni egyetlen olyan ága, ami valamennyire még őrzi a Buddha tanításainak magvát.

Ennyit az előzményekről… ezen korai „szanghák” történte homályba vész, legendáktól sem mentes (csakúgy, mint a magyarországi buddhizmus későbbi története sem!), írásos forrás nem igen maradt fenn róluk. Amint láthattuk, létük elválaszthatatlan volt a minden extravaganciára nyitott, útkereső, sokszor csak az új művészi formák után sóvárgó, kissé talán meg is csömörlött alkotóktól, illetve az ezeknek keretet adó kedélyes polgári szalonok csillogó világától. Ez a polgárias jelleg még sokáig meghatározó jellege lesz a magyar (és valamennyire az európai) buddhizmusnak is.

De hogyan gyökeresedett meg hazánkban először ez a furcsa keleti vallás? Honnan számítható egyfajta folytonosság egészen máig? Nyilván sokan azt válaszolnák erre a kérdésre, hogy nyilván a rendszerváltás után, vagy előtte már egy pár évvel valahogy illegálisan csempésztek be külföldről mindenfajta idegen nyelvű szakirodalmat, esetleg szamizdat-újságok formájában is terjesztették a Tant. Aztán jött a várva várt rendszerváltás, és utána csőstül érkeztek a mindenféle (sokszor – tegyük hozzá – igen profitorientált) tanítók nyugatról, akik elhozták a kicsiny, évtizedekig a „kommunizmus igája alatt sínylődő” magyaroknak a „megváltást”, az igazi autentikus buddhizmust! Ez ilyen formában természetesen nem igaz, bár a „profitorientált” és az „ezoterikai piacot” látó mesterek léte sajnálatos módon fedi a valóságot. (Tisztelet a kivételnek!)

De hát akkor hogyan történt? Nos, tudom, hogy sokak számára furcsán fog hatni, de a Buddhista Misszió megalakulásának pontos dátuma: 1952. február 18. (Gyengébbek kedvéért ebben az évben ünnepeltük szeretett Rákosi elvtársunk dicső 60. születésnapját, amit az egész ország hatalmas pompával akart kifejezni, úgy, mint Sztálin szülinapi zsúrján a SZU-ban.)

Hetényi Ernő nevét mindenképpen érdemes megjegyezni (nemcsak azért, mert ez a cikk elvileg őróla szólna nagy részben, hanem azért is, mert egészen 1990-ig ő volt a magyarországi buddhizmus „mindenható ura”.)

Ki is volt ő valójában? 1912. február 13-án született Budapesten egy evangélikus családban, édesapja Hetényi-Heidlberg Albert, híres operett-szerző, karmester, a magyar kabaréműfaj egyik megteremtője, aki osztrák származása ellenére úgy megkedvelte hazánkat, hogy a Monarchia felbomlása után itt maradt, és a magyar állampolgárság mellett döntött. Édesanyja pedig a kor egyik ismert színművész- és énekesnője, a székely-szász származású Heidel Erzsébet.

Hetényi Ernő Budapesten nőtt fel, iskoláit is itt végezte, majd miután a fasori Evangélikus Gimnáziumban leérettségizett, szabadúszó újságíró lett, és főleg színházi lapoknak dolgozott. Érdekességképpen jegyzem meg, hogy például Marx Tőkéjének az első részét is ő fordította magyarra, illetve a háború alatt két Hitler-ellenes műve is megjelent, amiért 1944-től a nyilasok és a Gestapo is körözte, de ő megszökve a Honvéd Haditudósító század kötelékéből, az illegális Görgey-zászlóaljba jelentkezett.

Hogy került kapcsolatba a buddhizmussal? Ez is egy elég legendás sztori! Fiatal korában bejárta egész Európát, és mint potyautas és fűtő még Indiába is „elcsövezett.” Mikor pedig Olaszországban járt, ahol egy sajtókonferenciára igyekezett, a Nápolyból Bari városáig tartó, nem épp kicsiny utat gyalogosan tette meg. Ekkor jött a Dharma fénye: találkozott egy Padma nevű, osztrák származású szerzetessel, aki éppen Keletről hazatérőben volt, és nagy hősünk ekkor hallott először a buddhizmusról, nagy mázlijára (!), ami teljesen lenyűgözte. Két alkalommal 3-3 hónapon keresztül tanította Padma Hetényit, először ekkor, a közös úton, másodszor 1938-ban Bécsben, ahol a fiatalember éppen rokonlátogatáson volt. Itt nyerte el a beavatást is Padmától, aki elmondta neki, hogy közli a németországi központtal a papi rendhez tartozását, és ha egyszer majd hivatalos elismerésre lesz szüksége, ott jelentkezzen. Ennyi az előzmény dióhéjban…

És eljött végre az a misztikus 1952-es esztendő! Az ország szeretett vezetőjének szülinapi előkészületeivel van elfoglalva, mialatt a német származású utazó, filozófus, festőművész és költő, Láma Anagarika Góvinda kihirdeti az Arya Maitreya Mandala mahajána irányzatú és tibeti rítusokon alapuló buddhista rend nyugati ágának létrehozását. Hetényi ekkor jelentkezett elismerése ügyében, amit Berlinben a már említett napon, 1952. február 18-án meg is erősítettek, így hivatalosan is jogosulttá vált Magyarországon egy Szangha létrehozására. Ezt a napot számítjuk a magyarországi Buddhista Misszió, az Árya Maitreya Mandala Rend magyar tagozata megalakulásának. Az állam ekkor még hivatalosan nem ismerte el, de megtűrte működését. Ebben szerepet játszhatott az a tény is, hogy ellentétben a történelmi egyházakkal, a buddhisták sosem voltak egy politizáló közösség. Sokan rebesgetik azt is, hogy Rákosi felesége – aki egy mongoloid kinézetű (nem tudom pontosan, hogy milyen nemzetiségű, talán burját vagy mongol) asszony volt – maga kérte ezt mindenható urától. Ez csak legenda, mint sok minden más, történeti hitelességet nem adhatunk neki. (Bár ki tudja, én személy szerint nem tartom kizártnak. Rákosi egyébként, tanulva Sztálin „kultúrharcának” kudarcaiból, nem kívánt az egyházak ellen erőszakkal fellépni, és terrort alkalmazni, hanem inkább a saját megbízható embereit kívánta beépíteni, akik révén irányítani tudja a közösséget. Emellett mindenképpen ki akarta emelni a külföld előtt, hogy Magyarországon „vallásszabadság” van, ellentétben az imperialisták híreszteléseivel. Emellett persze működött az 1951-ben megalakult hírhedt Állami Egyházügyi Hivatal, ami a katholikusok, zsidók és protestánsok mellett a buddhistákat is felügyelte.)

Az Árya Maitreya Mandala Rend akkori vezetője Dapa Kasszapa volt, akitől Hetényi megkapta 1956. október 8-án a beavatást a rendi hierarchia egyenes ági leszármazási vonalába, november 2-án pedig a Legfelsőbb Rendi Tanács és Láma Góvinda a „doctor philosophiae buddhologiae”, vagyis a buddhista filozófia doktora címet adományozta hősünknek. (Megjegyzem, hogy Mireisz, Takács és Dobosy is rendelkezik ilyen „doktori” címmel, amit az állam persze nem ismer el hivatalosan doktorátusnak.) Ő kapta a harmadik számú diplomát, amely már a rendi nevére (Láma Dharmakírti Padmavadzsra) lett kiállítva. Ebben az évben, 1956-ban – ami ugye egy másik lényeges évszám történelmünkben – lett az eddig csak Buddhista Misszióként működő kis közösség a rend Kelet-Európai Rendtartománya, ami azt a célt szolgálta, hogy ezen a területen egyedülálló módon létező központ a környező országokban is elősegítse a buddhizmus terjedését. Megalakult tehát az első igazán tartós buddhista szangha Magyarországon, amit az állam 1957-ben hivatalosan is elismert. Innentől kezdve Hetényi célja egyrészt ezen közösség megszilárdítása, másrészt pedig minél szélesebb körű külkapcsolatok létesítése lett.

A következő nagy lépés szintén 1956-hoz kötődik, ugyanis ekkor a Dzsajantí, a 2500 éves Buddha-évforduló emlékére az Árja Maitreya Mandala Rend ünnepséget rendezett Berlinben, ahol megalakították a Kőrösi Csoma Sándor Buddhológiai Intézetet, amit a nagy bódhiszattva tiszteletére Magyarországon állítottak fel. Ez egyszerre volt tudományos intézet és papi szeminárium. Az évek során egész jó kapcsolatokat épített ki különféle buddhista központokkal és nemzetközi hírű tudományos intézményekkel. Ha úgy vesszük, egyfajta szocializmus kori „kvázi-buddhista főiskolaként” üzemelt, amely csakúgy, mint a Tan Kapuja, otthont adott – főképp a későbbiekben – mindenfajta alternatív szellemi irányzatnak, így az asztrológiának, amit például kozmobiológia néven oktattak, jógának, akupunktúrának, később a csikungnak is, mivel jobb híján ide tömörült a 70-es, 80-as évek lázadó, hippy értelmiségije, csakúgy, mint a korábbi polgári korszak maradványaként továbbélő teozófus és spiritiszta. Sokszínűsége és pluralitása már sok mindenben főiskolánk mostani szellemiségét előlegezte, igaz, ennek jelentős társadalmi-politikai okai is voltak. A Tan Kapuja közvetlen jogelődjének tekinti az intézményt, amit az is bizonyít, hogy az itt elvégzett tantárgyakat beszámította, és „gurujaink” jó része, elsősorban Mireisz, Dobosy és Takács is innen indultak, sőt, később ők hárman mint egy triumvirátus voltak az intézet elsőszámú „nagyágyú” tanárai. Előttük persze tanított itt mint tanár és lektor Baktay Ervin, illetve Felvinczi Takács Zoltán, a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum első igazgatója, aki a Buddhista Misszió tiszteletbeli elnöke tisztét is betöltötte. Őket, valamint a nagy orientalistát, Ligeti Lajost, Kőrösi Csoma Sándort, Góvinda Lámát, a XIV. Dalai Lámát, Erdeni-phel-t, az ulánbátori kolostor apátját és a burját kolostor főnökét, láma Gombodzsabot tekintette Hetényi Ernő mestereinek.

Tény, hogy a Magyarországi Buddhista Missziónak 1952-es alapításától annak ügyvivője, 1956-tól az Arya Maitreya Mandala Rend Kelet-Európai Tartományfőnöke és a Kőrösi Csoma Sándor Buddhológiai Intézet igazgatója egészen 1990-ig egyetlen személy volt: dr. Hetényi Ernő, alias Láma Dharmakirtí Padmavadzsra. A rendszerváltás után természetesen megvádolták mindennel, hogy besúgó volt, egyfajta „kirakat buddhizmust” képviselt csupán, nem tanított, az államhatalom beépített embereként csupán a rábízott protokolláris feladatokat látta el, ami azt jelentette, hogy a buddhista országokból érkező küldöttségeket fogadta, emellett sűrűn bejárt a minisztériumba is különféle bizalmas „eszmecserékre”. Aki pedig személyesen megkereste, hogy a buddhizmus érdekelné, csak mogorván azt kérdezte tőle, hogy milyen idegen nyelveken olvas: angol, német vagy francia? Ha egyiken sem tudott az illető, gyakorlatilag elküldte a francba. (Mireisz Laci is így járt először!) Ezekben van némi igazság, de tegyük hozzá, hogy ő egy meglehetősen zárkózott egyéniség volt, aki emberi hibái ellenére is hatalmas munkát végzett a buddhizmus magyarországi elterjedésében és megismertetésében, hiszen, mint már említettem, a mai „nagy öreg” buddhistáink színe-java ott tanult az általa vezetett Kőrösi Csoma Sándor Buddhológiai Intézetben.

Hetényi keleti útjai során járt Indiában, Mongóliában, Laoszban és a burjátoknál. A XIV. Dalai Láma, akivel háromszor is találkozott, áldásában részesítette 1982-ben. Jó kapcsolatban állt Őszentsége Erdei-phel tulku lámával, az ulánbátori Gandam kolostor főapátjával, de ismerte csaknem az összes korabeli ázsiai buddhista vallási vezetőt. Többször képviselte hazánkat az ázsiai Buddhista Békekonferenciákon, illetve az Európa buddhista csúcsszerveit tömörítő Európai Buddhista Unióban, amelynek a Buddhista Misszió is tagja volt. Emellett négy sztúpát avatott fel az országban, szakirodalmi munkássága rendkívüli; fordításainak és az Intézet jegyzeteiként szolgáló műveinek száma több száz, számos könyve jelent meg a nagyközönség számára is különböző kiadóknál.

Joggal merülhet fel a kérdés bennetek, hogy miért bomlott fel Kőrösi Csoma Sándor Buddhológiai Intézet, és mi lett az Árya Maitreya Mandala Rend sorsa? Ez is egy érdekes folyamat volt. Mint már írtam, az intézet egy nagyon sokszínű, igen ellentmondó nézeteket képviselő emberek gyűjtőhelye volt, akikben csak annyi volt a közös, hogy valamilyen társadalmilag „furcsa” dologgal foglalkoztak, ami az állam szemében is gyanús lehetett volna. Sokkal célszerűbb volt tehát a Buddhista Misszió ürügyén művelni ezeket. Talán mondanom sem kell, hogy ez a sokfelé húzó társaság, amint a rendszerváltással „szabad lett a levegő”, ahányan csak volt, annyi fele széledt. Sorozatosan váltak le a Misszióról először a buddhizmussal csak áttételesen kapcsolatban álló csoportok, az asztrológusok, tradicionalisták, stb., majd a buddhizmus különféle, eddig el nem érhető ágai, mint például a zen kezdték el vonzani az addig akár csak kényszerűen az Árya Maitreyához tartozó gyakorlókat.

A renden belül is felütötte a fejét az anarchia: a németországi központ – amelynek élére új vezető került – ugyanis leváltotta Hetényit, aki természetesen ezt el nem fogadva pereskedésbe kezdett. A Misszió, mint Kelet-Európai Rendtartomány értelemszerűen megszűnt, ugyanis ekkorra már a környező országokban is elérhetővé vált a buddhizmus egyre több ága. Belső hatalmi harcok kezdődtek a régiek és a reformerek között, amelybe a már levált egykori tagok nem folytak bele. Maradt tehát a jócskán megtépázott, az Intézményétől és a Kelet-Európai címétől megfosztott és „demisztifikált” Árya Maitreya Mandala Rend, amely élére ekkor új vezető, Horváth József került, akit öt év elteltével a dinamikus reformokban hívő egykori jungiánus pszichológus, dr. Pressing Lajos követett. Az Árya Maitreya Mandala a mai napig létezik hazánkban, mint a különféle irányzatok „nagy öregje”, mai elnevezése: Buddhista Misszió-Arya Maitreya Mandala Egyházközösség, amely fenntart egy Maitreya házat (XI. Susulyka u. 240.) és egy Keleti Kulturális Központot (XI. Karinthy Frigyes u. 5. I/10.). Hetényi Ernő, Láma Dharmakirtí Padmavadzsra 1999. szeptember 17-én tiszta öntudattal lépte át a bardó kapuját.

(Forrás: Kalmár Csaba (szerk.): Lángra lobbant a szikra – Emlékkönyv a buddhizmus magyarországi meghonosítóiról)

Kritika

Érzelmi zsarolás II.

– A függőség a zsarolás ikertestvére? –

Előző fejezetünkben felszínesen tárgyaltuk a rejtett érzelmi zsarolások egyes megnyilvánulásait. Különböző területeken kívántuk érzékeltetni azt a mechanizmust, mely kondicionálja és sakkban tartja az emberi tudatot. Most kifejtjük, pontosan mit is értünk érzelmi zsarolás alatt, valamint azt is, milyen hátrányt jelent ez a szellemi képességeink felszabadításának folyamatában akkor, ha nem tudjuk átalakítani a minket ért negatív hatások benyomásait, illetve ha engedünk ezen kondíciók uralmának. Megállapíthatjuk, hogy ahogy növekszik és erősödik az egoizmus, úgy nyer teret az érzelmi zsarolások megszámlálhatatlan kombinációja is. A kettő úgy függ össze, ahogy a belégzés a kilégzés folyamatával. Az egyik a másikból táplálkozik, egymás nélkül nem léteznek. Az alábbi példák szélsőségesnek tetszhetnek, zsarolás azonban kizárólag ilyenfajta helyzetek magaslatán honolhat. Úgy tűnik, hogy az újkori társadalom ideológiáját minden szinten a „függőségre” építi, mely a pszichikai rendszeren keresztül fejt ki egyfajta tudattorzító műveletet. Ezen hatások idővel szélsőséges érzelmek manifesztációin keresztül éleződhetnek ki, melyek szociológiai, politikai, illetve gazdasági válságokban mutatkozhatnak meg.

Első körben tisztázzuk, mit értünk rejtett érzelmi zsarolás alatt! Témánkat több szinten is megfogalmazhatjuk, kiindulópontnak a következőre támaszkodunk: amikor a szűkebb-tágabb környezet haszonlesés céljából a fogyasztó vágyát arra használja fel, hogy egyfajta szuggesztión keresztül annak érdeklődését felkeltse azért, hogy a termékét eladhassa neki, vagyis elhiteti vele, attól jobb lesz az élete, megoldódnak a problémái, illetve felszabadultabbá is válik az adott elhatározástól. Ezen első lépés még nem nevezhető ugyan zsarolásnak, azonban annak előkészítésének igen; a folyamat akkor „izzik fel”, amikor megkezdődik annak sugalmazása, hogy az, aki mindezt elutasítja, illetve nem kíván részt venni a „játékban”, az nem jó tagja a fogyasztói társadalomnak. Azon információk, melyeket a szűkebb-tágabb környezet belevés az emberek tudatalattijába, olyan késztetésekben nyilvánulnak meg, hogy az ember vonzódni kezd a kínált termékekhez. Tehát megállapíthatjuk, hogy a ma embere – a legtöbb esetben – a szellemi értékek helyett az árucikkek „értékeivel” azonosul. Ezen hatások tulajdonképpen felerősítik a zavaró érzelmeket, melyek a tudatunkat erős kondíciók áramába kényszerítik, elősegítve így a szellemi hanyatlást, mely végső soron mókuskerékbe vezeti, majd ott is tartja az embert.

Egy, napjainkban olyannyira elterjedt és felkapott terület, mint például a marketing, betekintést nyújt az érdeklődők számára a fogyasztói társadalom filozófiájába, mely nyereségvágyra alapozva ideológiáját, a mohóság és a felelőtlenség szérumával oltja be az alkalmazottjait. A jól képzett gazdasági szakemberek csoportokba tömörülve kiszipolyozzák a földgolyó minden készletét, majd az erőforrásokat árucikké alakítva, a jól ismert mézesmadzag effektus alkalmazásával tömegeket győznek meg arról, hogy mindaz, amit kínálnak, fontos és nélkülözhetetlen. A legnagyobb fogásaik közé tartoznak azon termékek, amiket folyamatosan utántölteni kell. Sokan azért dolgoznak egy életen keresztül, hogy ezen játszmák szereplői lehessenek, és csak későn jönnek rá – ha egyáltalán ráeszmélnek –, hogy bábukhoz voltak hasonlatosak, akik úgy táncoltak, ahogy fütyültek nekik.

Tehát miután „ráharaptunk” a csalétekre, következik a lappangás időszaka, amiből megszületik a függősség. A függőség pedig maga a zsarolás, mely nemcsak, hogy rabszolgasorba kényszeríti az áldozatot, de le is építheti szellemileg azt, aki az adott kondíciók uralma alá került. Ebbe a kategóriába többek között a drogokat is belesorolhatjuk, hiszen azok a folyamatok, melyek a pszichofizikai rendszerre hatást gyakorolnak, beindítják az alattomos emóciók zsarnoki játékát, ami egy belső terrorista maszkját öltve a pusztulás felé vezetheti mindazokat, akik egy idő után képtelenek kitörni ezen benyomások befolyása alól. Természetesen mindannyian elpusztulunk, azonban nem mindegy milyen minőségben, illetve milyen tudati felhalmozódásokkal lélegzünk ki utoljára.

Előző fejezetünkben éltünk a TV-sorozatok példájával is. Ezen belül a szappanoperát említjük meg, mivel általános érvényűnek számítanak, mind a pszichés függőség, mind pedig az elbutulás terén.

Az illető leül a manipuláló doboz elé – „kikapcsolódás” címszó alatt –, azonban könnyen előfordulhat, hogy feldúltabb állapotban érzi magát a film után, mint előtte. Ha ugyanis nem éppen laza tudati beállítottságú, és túlságosan beleéli magát a szereplők helyzetébe, vagyis elveszti realitásérzékét – egyesek nyilván szimpatikusak, mások ellenszenvesek a számára –, akkor előfordulhat, hogy felháborodás és harag kíséri vacsorázni. Kikapcsolódás helyett emberünk a zavaró érzelmei áldozata lett. Van, aki hajlamos tévénézés közben indulatokat táplálni afelé, aki megzavarja őt sorozata izgalmas pillanatiban; emberünk még csúnyán oda is szólhat az illetőnek, mely reakció lelkiismeret-furdalást ébreszthet a kérdés feltevőjében. Azonban azok sem kevés számmal vannak, akik hazarohannak azért, nehogy lemaradjanak a következő epizódról.

A legalattomosabb zsarnokok közé tartoznak azok az emóciók, melyek a tudatunkat félelmekkel táplálják. Nem feltétlen kell ehhez egy másik fél színre lépése. Például Hány ember van, aki fél meghozni egy olyan döntést, amely – adott esetben - az egész életét jobbá tehetné, de mégsem teszi meg, mert a félelme a döntés puszta gondolatától csak még több erővel táplálkozik. Illetve Hányan félnek a haláltól és mindattól, ami ismeretlen számukra?

Érzelmi zsarolás alatt tehát elsősorban olyan viszonyokat értünk, melyek erős függőségeket teremtenek, és amik a szellemi felemelkedés helyett a szellemi torzulást segítik elő. Ezek alapanyagai a különböző zavaró érzelmek, melyek bennünk például haragként, féltékenységként, irígységként, büszkeségként, fukarságként, mohóságként, ragaszkodásként, illetve ezek megszámlálhatatlan kombinációjaként manifesztálódnak. Mindaddig, amíg az előbb említett „belső ellenségek” energiát kapnak, vagyis reagálunk rájuk, addig a kondíciók befolyása – mely maga a szűkebb-tágabb környezet – csak erősíteni fogja a bennünk lappangó zsarnokok manipulációját. Az ezen szuggesztív erőkből felébredt félelem az áldozatokat rabul ejti, majd jól megnyomorgatva egy beszűkült életre ítéli őket.

Aki megtanulja átalakítani a negatív érzelmeket pozitívakká, valamint kiemelkedik a modern „rabszolgatartó” társadalom szerepköréből, és önálló emberré válik, annál egy valami változik meg mindössze: a tudata, melynek állapota határozza meg az észlelések sorozatát, minősége pedig az életre nyomja rá a bélyegét. Aki igazán igényes, az a minőségre voksol. A cél alighanem ez, nem pedig egy „Alfának”, „Bétának”, illetve egy „Gammának” a megtestesülése, melyet A. Huxley Szép új világa olyan erős kifejezőeszközökkel vázolt fel nekünk az 1930-as években.

Kérdések a válaszra

Az abortusz

Egy olyan kérdést boncolgatok ebben a cikkben, ami rendkívül felkavaró lehet. Én ugyan csak kutattam a témában, átélni még nem éltem át, mégis nagyon megrendített a különböző tanulmányok olvasása, azok mérhetetlen realitása és érzéketlensége, ahogy leírták az abortusz módszereinek elvégzését. Szeretném minden kedves Olvasómat figyelmeztetni: aki úgy érzi, túl mélyen érintené a cikk olvasása, lapozzon néhány oldalt!

A cikk megírása előtt sok emberrel beszélgettem, és meglepett, hogy szinte mindegyikük érintkezett ezzel a témával. Valaki átesett abortuszon, valakinek a barátnője döntött a műtét mellett, és a többi. Mielőtt mélyebben belemennék a „válasz” elemzésébe, a legelején szeretném kifejteni a saját véleményemet az abortusszal kapcsolatban, mert úgy gondolom, ezen iromány végén már nem lenne hiteles.

Vélemény

Sokat gondolkoztam a családalapítás gyönyörűségeiről és hátulütőiről, de még nem sikerült döntenem: vállaljak-e gyereket vagy sem. Ha mégis úgy adódna, hogy teherbe esek, a válasz egyértelmű lenne: soha nem vetetném el (talán még akkor sem, ha veszélyben lenne az életem). Úgy gondolom, az ember fogantatásától fogva rendelkezik tudattal, így én a két hetes magzatot is embernek tekintem. Mivel buddhistának vallom magam (aki minden életet védelmez), nem tudnám megölni azt a kisembert.

Ugyanakkor úgy vélem, minden nőnek nem csak joga, de kötelessége is eldöntenie (saját magának, nem másnak!), meg szeretné tartani a gyermekét, vagy nem. Korántsem ítélem el azokat, akik az abortusz mellet voksolnak. Minden eset más, és biztosra veszem, mindenkinek megvan a nyomós oka, amiért kés alá fekszik.

A kezdet

Most pedig sorra veszem, hogyan is jut el a nő a döntésig.

A nem kívánt terhességek nagy része a tinédzserek körében fordul elő. A tizenévesek nincsenek felvilágosítva: úgy gondolják, az első szexuális aktus alkalmával nem eshetnek teherbe! Sokszor csak „véletlenül” történik meg az „eset”, egy átbulizott éjszakán. Az illető lány talán arra sem emlékszik, mi történt (és kivel). Csakhogy a férfi nem tagjai sem büszkélkedhetnek a <védekezés nagymestere> címével. Hányszor hallottátok, Hölgytársaim: „Nem akarok zoknit (óvszer) húzni! De ne aggódj, majd vigyázok! Nem leszel terhes!”?

Itt és most leszögezek valamit: sperma akkor is kerülhet a hüvelybe, ha a férfi nem fejezi be az aktust! És a „zokni” igenis kell (szeretem, nem szeretem), ha fontos a másik, akkor fel kell húzni!

Az egyik megoldás a nem kívánt terhesség megelőzésére a megfelelő szexuális felvilágosítás és a fogamzásgátlás.

Megoldás 1: fogamzásgátlás

Magyarországon több mint 20-féle fogamzásgátló tabletta van forgalomban. Minden korosztálynak. Itt kell megemlítenem, hogy a nők többsége (fiatalok sem, pedig nagy részük túl van már az első nemi kapcsolatán) nem volt még soha nőgyógyásznál. A nőgyógyász első alkalommal megvizsgál és elvégzi a rákszűrést (kb. 10 perc az egész, és nem fáj!); feltesz néhány kérdést, és felírja a tablettát. Hangsúlyozom! A tabletta az első hónapban nem hat, tehát fontos másfajta védekezést is alkalmazni.

Létezik már olyan fogamzásgátló injekció, amit 3 havonta kell beadni az izomba. De van kúp, hüvelytabletta, krém, szivacs, stb.

Gumi óvszer: az egyik leghatásosabb fogamzásgátló eszköz, ráadásul megvéd a nemi betegségektől is (gondolom, az is sokszor elhangzott már a lepedő virtuózaitól, hogy „én nem vagyok beteg”, „egészséges vagyok”…; aztán fél év múlva kiderül, hogy mégis van valami baj, és nem csak ő, hanem a partner is megfertőződött). Óvszert ma már minden boltban és gyógyszertárban lehet kapni. Nem kínos egy pénztárosnak beütni vagy lehúzni az óvszer árkódját, ez teljesen természetes. És lehet, hogy első alkalommal „ciki”- nek érezheti magát a vásárló, gondoljon az örökérvényű mondásra: GYAKORLAT TESZI A MESTERT! És ez értendő a felhelyezésre is. Sok férfi nem ért hozzá, mert ritkán találkozik vele. De semmi vész! Hiszen ott van a társ, a partner, aki bármikor szívesen segít…

Legnagyobb veszély esetén (ha esetleg elszakad az óvszer, vagy túl sokat ittak az érintettek és nem tudták fékezni a vágyaikat), irány a legközelebbi sürgősségi! Ott bármelyik orvos felírja a sürgősségi fogamzásgátló tablettát (12 órán belül be kell venni!).

Terhesség, abortusz

Ha mégis megtörténik a „baj”… A nő kétségbeesik, vesz egy terhességi tesztet, és kényszeredett mosollyal megállapítja: terhes vagyok. Elmegy (végre) nőgyógyászhoz, aki megerősíti a feltevését. Itt kezdődik aztán a tépelődés…

Vizsgáljuk csak meg a terhességet orvosi szempontból! Biológiailag a terhességet a méhlepény kifejlődésével a méhfalba ágyazódástól számítjuk. A méhlepény kivonja az anya vérkeringéséből mindazt, amire a magzatnak szüksége van. Így a magzat (a szó legnemesebb értelmében) mintegy élősdiként létezik, idegenként él az anya méhében.

Itt merül fel a nagy kérdés: mit tekinthetünk élőnek? Hol kezdődik az élet? A magzat élő ember vagy valami más? Tegyük fel, hogy élő ember. Nagyon sokan úgy érvelnek emellett az állítás mellett, hogy mivel a magzatban benne van az átöröklött genetikai információ, élő szervezetnek tekintendő. De mi van a szervezetünkben lévő sejtekkel? Hiszen azokban ugyanúgy megvan minden genetikai információ, ami meghatároz egy embert. A biológusok azt állítják, az emberi élet az első lélegzetvételtől kezdődik, és az utolsóig tart. A magzat az anyaméhben nem lélegzik, mindent (az oxigént is) a köldökzsinóron keresztül kap az anyától. Akkor most hogy is van?

Az abortusz vetélést jelent. Lehet spontán vagy művi. Spontán vetélés: az anya önvédelmi rendszere képes a magzat fejlődését megakadályozni. Köztudott, hogy a stressz növeli a spontán abortusz veszélyét. De az állatvilágban is találunk nem egy példát a nem kívánt magzat „elpusztítására”: kutatók megfigyelték, hogy az „újonnan hatalomra” került hímek addig zaklatják az elődjük által megtermékenyített nőstényt, míg az el nem vetél. Az oroszlánoknál a falkavezér megfojtja az előző vezértől született kölyköket, mivel azok nem az ő génállományát örökítik tovább. A fajfenntartás szempontjából a spontán abortuszt természetes folyamatnak nevezhetjük.

Művi abortusz. A terhességmegszakítás Magyarországon a terhesség 12. hetéig történhet (kiskorúaknál 28. hétig, szülői beleegyezéssel). Nem ingyenes! Hazánkban évente 11 ezer abortuszt végeznek az orvosok.

A terhességmegszakítás módszerei

1. vákuum-aspiráció: az orvos előbb lebénítja a méhnyak záró izomgyűrűjét, majd szétfeszíti. Ezután a méhbe juttat egy műanyag csövet, amelynek a vége éles (mint a késnek). A szívóerő az embriót darabokra szakítja, majd leszívja a méhlepényt is. A magzat darabjait egy palackba szívják. A szívóerő 29-szer erősebb, mint egy otthoni porszívó.

2. dilatáció: itt is ki kell feszíteni a méhnyakat. Az orvos egy hurok alakú acél kést helyez a méhbe. Ezzel az eszközzel a magzatot és a méhlepényt feldarabolja, és kikaparja a részeit egy tálba.

3. tágítás és kiürítés: ezt a módszert a terhesség 12. hete után alkalmazzák. A módszerhez egy fogószerű eszközt alkalmaznak, mert a magzat csontjai már megkeményedtek. Az orvos szétfeszíti a méhnyakat, felnyúl a méhbe a fogóval, megragadja a magzat egyik testrészét és egy csavaró mozdulattal letépi a test többi részéről. Ezt többször megismételi.

4. mérgezés (itt csak a sómérgezést említem): a terhesség 16. hete után alkalmazzák. Ekkor egy nagy tűvel átszúrják a méhfalat és a magzatburkot. Koncentrált sóoldatot fecskendeznek be a magzatvíz helyébe. A méreg hatására rángatózni kezd a magzat, majd több mint egy órás szenvedés után meghal. Másnap a nő megszüli halott gyermekét.

Abortusztabletta

Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban már évek óta használják az abortusztablettát. Sokan azért tartják jobb terhességmegszakítási módszernek, mint a művi abortuszt, mert kevesebb kockázattal és fájdalommal jár.

Az eljárás a terhesség 8. hetéig alkalmazható. A terhes nő először egy olyan tablettát kap, aminek hatására elhal a terhesség. 48 óra elteltével egy másik tablettát kell bevennie, ami görcsöket idéz elő. Az utóbbi tabletta hatásai és az esetleges szövődmények miatt ezt a módszert csak kórházban, orvosi felügyelet mellett szabad elvégezni.

Fontos még tudni, hogy az eljárás hazánkban csak kísérleti stádiumban van, és az eredmény 90-95 %-os.

Veszélyek, szövődmények, mellékhatások

A legsúlyosabb következmény a méh átszakítása. A terhesség alatt a méh sokkal puhább, így könnyebb a falát átszakítani. Ez a szövődmény végződhet akár a méh eltávolításával is.

Gyakoribb szövődmény a műtét utáni láz, a különböző gyulladások, amik akár meddőséghez is vezethetnek.

Veszélyes lehet az is, amikor a magzati részeket nem sikerül teljes mértékben eltávolítani, és ezek a részek fertőződhetnek. Ekkor a műtétet még egyszer el kell végezni. És az sem kizárt, hogy ezután későbbi szövődmények lépnek fel.

A nők többségénél késői szövődmény a meddőség vagy a méhen kívüli terhesség, illetve a későbbi vetélések. És megnő annak is az esélye, hogy a későbbi terhességek során a magzat nem megfelelő pozícióban lesz. A kutatók bebizonyították, hogy az abortusz növeli az emlőrák kockázatát.

Lelki sebek: szomorúság, depresszió, levertség, álmatlanság, bűntudat és megbánás. Ezeknek a sebeknek a begyógyulása akár hónapokig is eltarthat. Minden nő máshogy reagál az átélt veszteségre, s máshogy tudja feldolgozni azt. Mert fel kell dolgozni! Ez nagyon fontos. Akár befelé fordulással, akár beszélgetéssel, akár „gyászszertartással”, a mód mindegy. De nem szabad magában tartania, mert az kihathat a későbbi terhességeire és a gyermekeihez való viszonyára.

Megoldás 2: örökbe adás

Nagyon sokan úgy vélik, ha már vállalják a gyermeküket és a szülés mellett döntenek, nem fogják örökbe adni. Vannak, akik mégis megteszik, aztán később megbánják. Talán érdemes végiggondolni, milyen lesz majd, ha a 20 éve elfelejtett gyermekünk (akit egy gondos család nevelt fel) egyszer csak beállít hozzánk, és felteszi a kérdést: miért adtál örökbe, anya? Talán érdemes mérlegelni azt is, melyik nagyobb veszteség: egy vetélés vagy egy örökbe adás. Ha már nem tudtuk megelőzni a bajt, akkor legalább megfelelő megoldást keressünk a problémára. Nagyon sok gyermektelen szülő van Magyarországon és szerte a világban, akik csak arra várnak, hogy egy pici életről gondoskodhassanak. És mivel nagyon sok gyermek árvaházban nő fel, már nem olyan bonyolult procedúra az örökbefogadás.

Szeretném, ha minden nő ésszerűen gondolná végig a gyermekvállalást, tekintettel a körülményekre és a következményekre. Akárhogy is dönt a várandós anya, vállalja döntését – megbánás nélkül! Remélem, a fiatal korosztály sokkal felelősségteljesebben fog viselkedni, mint ahogy azt a statisztikák (és személyes tapasztalataim) mutatják, hiszen annyiféle út áll most már rendelkezésükre. Bízom benne, hogy a cikkem felébreszt néhány nőt, és arra sarkallja majd őket, hogy felkeressék a legközelebbi nőgyógyászt.

Érdekességek

Már az ókori egyiptomiak is alkalmaztak különböző fogamzásgátló eszközöket. Az ókori Rómában élt egy híres nőgyógyász, Szoranusz, aki több mint 40-féle keveréket készített, amik spermaölő hatásúak voltak. Sokszor azonban olyan szájon át bevehető italok kerültek a piacra, amik kimenetele halálhoz vezetett.

A kondom szó egy 17. századi orvos nevéből származik, aki II. Károlynak készített vászontokot, megakadályozva ezzel, hogy több törvénytelen gyermeket nemzzen a király.

A fogamzásgátló tablettának nagyobb hatása volt az emberi társadalomra, mint Einstein relativitás elmélete. Hódított a mini, és világszerte ismertté vált a „Szeretkezz, ne háborúzz!” – szlogen. A nők végre élvezhették a szexet, anélkül, hogy teherbe estek volna.

Főiskolánk egyik meghatározó tanáregyéniségével, Farkas Attila Mártonnal készítettem lapunk legelső interjúját. Sokunk tudatában igen sokrétű, és nem kevés esetben akár teljes mértékben is ellentmondó vélemény élhet "szerény" személyét illetően, de úgy gondolom, hogy az a már-már elcsépeltnek számító érzés, mint a közöny, senkiben sem merül fel (tisztelet az igen tisztelt kivételnek, ami ugye csak a szabályt erősíti, mint azt már sok esetben megszokhattuk), ha a folyosón meglátja őt, mondjuk egy-egy kimerítő óra előtti vagy utáni szünetben. (Vagy esetleg magán az órán!)

De ha valaki esetleg mégsem ismerné őt (bár kétlem, hogy van valaki a három világban, aki még soha hírét sem hallotta!), annak ebben a bevezetésben csupán annyit árulok el, hogy szentirat ismeretet, egyiptológiát és kulturális antropológiát tanít a főiskolán immáron több mint egy évtizede. Személy szerint pedig őszintén remélem, hogy ez még sok-sok kalpán keresztül így lesz, minden érző és érzéketlen lelkű TKBF-es hallgató javára, megvilágosodásukhoz nagymértékben hozzájárulva.

Tokai Attila: Milyen életformát követsz, egyszóval mire épül az igazi FAM-os "ars poetica"?

Farkas Attila Márton: Marginális értelmiségi vagyok – bár ez nem egy nagy ars poetica. Autonóm autodidakta vagyok, poszthippi bölcselő. Hiába ismerik bizonyos körökben a nevemet, vagy adják ki írásaimat, könyveimet, hiába szereztem tudományos fokozatot, nem érzem, hogy lényegileg változtam volna. Az maradtam, aki még az ún. "kisházas" időkben voltam.

T.A.: A "kisházas" időszak a Kőrösi Csoma Sándor Buddhológiai Intézetben eltöltött korszakodat jelenti, ami köztudottan bár az állam által elismert "intézménynek" számított, mégis egy garázsban kapott helyet. Személy szerint milyen volt a kapcsolatod ennek a vezetőjével, az első magyar buddhistával, Hetényi Ernővel?

F.A.M.: Ő akkor már nem nagyon vett részt az oktatásban, persze ő volt a feje az egésznek. Remek politikai kapcsolatokkal rendelkezett. De hát végül is ő adott nekem menedéket az Árja Maitréja Mandala rendbe való fölvételemkor. Rendi nevem: Agnidatta. Mellette Horváth József és Kerti Marika vezették az intézet dokumentációs központját, ez az "alintézmény" adott ki könyveket és az intézet periodikáját, a Bulletint, valamint az első hat számot megélt "Uszó Füzetek"-et. A legfőbb "kisházasok" Takács, Mireisz és Dobosy voltak – ők tartották fenn az egészet, ők tanítottak –, de sokan megfordultak ott, akiket itt is ismerünk: Farkas Lőrinc Imre, Körte, Jakab Kati, Laár András, stb.

T.A.: Te az elmúlt rendszerben III/3-as és III/4-es politikai megfigyelt voltál. Mi volt ennek az oka, netán a korabeli földalatti módon működő ellenzékhez tartoztál?

F.A.M.: Isaszegen, ahonnan származom, a helyi könyvtárban volt egy önképző körünk, a könyvtáros nő szervezte, és meghívtunk mindenféle írókat. A betiltott Mozgó Világ szerzőit például. Belelendültünk a dologba, de aztán egyszer kidőlt a bili és jött a botrány. Ehhez tudni kell, hogy akkoriban én egy erősen hazafias érzelmű ifjonc voltam – részben a neveltetésemnek köszönhetően –, és állítottunk egy emlékművet a második világháborúban az oroszok és a románok ellen harcoló, ott elesett magyar katonáknak. Mindez ’84 nyarán - mondhatni a negyven éves évforduló emlékére. Ez volt az első ilyen emlékmű az országban! A plébános adott egy parcellát, meg egy régi márványsírkövet, amit én átcsiszoltattam az egyik helyi sírkövessel. Mivel előfelvételis voltam az Államigazgatási Főiskolán, annak megkezdése előtt gyakornokként dolgoztam az isaszegi Tanácsházán, s ebbéli minőségemben kavartam. Mindenki azt hitte, hogy egy hivatalos rendezvény készül.

T.A.: Nem lett ennek később valami hátrányos kimenetele?

F.A.M.: A tanácsiak persze totálisan kiakadtak, amikor megtudták, hogy ez miféle emlékmű, illetve milyen ünnepség volt a temetőben, és nagyon be voltak szarva. Nem voltak rossz emberek, például a tanácselnöknő tanárom volt általánosban, a férje dettó – kifejezetten kedveltük egymást –, inkább megijedtek. Kiment a rendőrség, lefényképezték a sírkövet, elkezdtek utánunk kérdezősködni. Lényegében a plébános védett meg minket. Aztán egy bőrkabátos faszi is meglátogatta a könyvtárat a belügyből, és felírta kis körünk tagjait egy helyes kis listára.

T.A.: Később is voltak ilyen, vagy ehhez hasonló jellegű balhéid?

F.A.M.: A katonaságnál hamar utolért ez a dolog, méghozzá egy srác formájában, aki szintén isaszegi volt, a szomszéd utcában lakott, gyerek-korunkból ismertük egymást. Egyszer odajött, és bizalmasan megsúgta, hogy őt az elhárító tiszt behívatta és megzsarolta, mert ragasztózott, és engedély nélkül írt levelet az NSZK-ban élő unokatestvérének a katonaságtól, ezért aztán futkosóra is kerülhetett volna, viszont megkegyelmeznének, ha az illető elmeséli, hogy a katonák miket beszélnek. Engem név szerint is megemlítettek, hogy rám különösen figyeljen oda, mert én ellenforradalmi szervezkedésben veszek részt. Jelentenie kell, miket beszél a Farkas honvéd a katonákkal, és hogy milyen rádiót hallgat. A III/3-as iratomban, amit a rendszerváltás után kikértem a Történeti Hivatalból, az állt, hogy nacionalista vagyok és irredenta. Az összes közhely ott volt leírva, ezek egy része persze igaz volt, de hülyeség is akadt benne, mint például, hogy a SZER adásait elemeztük. Ez nekem nagyon vicces volt.

Ugyanakkor mindez azért inkább pech volt a számomra, mert épp a katonaság idején engem elsősorban a buddhizmus érdekelt, a politika egyáltalán nem foglalkoztatott, csak 1989-ben tértem vissza hozzá, minthogy engem is magával ragadott a "hév", illetve meg is kerestek, mert tudták, kiféle-miféle vagyok. Isaszegen bekapcsolódtam a helyi politikába, a mi körzetünk adta az első ellenzéki képviselőt, de én alapítottam a Kisgazdapárt helyi szervezetét is, aminek országosan is az első tagjai között voltam. Azonban e rövid dicstelen szereplés nem tartott sokáig, mert már akkor elkezdődtek a pártban a tahóságok, igaz Torgyánnal egyáltalán nem találkoztam semmilyen gyűlésen, bár lehet, hogy már akkor is benne volt, csak nem volt pozícióban. Már 89 nyarán kiléptem. Az akkori politikai nézeteimet régóta nem vallom magaménak, inkább zöldnek, vagy anarchista szimpatizánsnak tartom magam, bár nem veszek részt semmilyen mozgalomban.

 T.A.: A következő nagy állomás az életedben az ELTE-BTK-hoz kötődik, ahol hat évet töltöttél el. Honnan jött az ötlet, hogy pont régészet szakra felvételizz, és mégis egyiptológia-kulturális antropológia szakon szerezz diplomát? Egyáltalán, hogyan alakult ki ez a sajátos elképzelés, és milyen hatások formálták az egészen egyedinek mondható, igen sokrétű érdeklődési körödet?

F.A.M.: Az indológia és az egyiptológia között őrlődtem. Az egyiptológiát félig-meddig a Mireisznek köszönhettem, ő "hülyített be" a hermetikával és hasonlókkal. De főként azért döntöttem emellett, mert a Kákosy professzort, a tanszékvezetőt nagyon érdekelte az egyiptomi vallás, erre a témára nagy súly volt helyezve. (Az ő könyvei is hozzájárultak a döntésemhez.) Az indológiáról viszont úgy hallottam, hogy a vallással nem foglalkoznak, csak a színtiszta nyelvészettel. A régészetre pedig azért mentem, mert azt hittem, hogy így a legkönnyebb bekerülni. Ha tudtam volna, hogy oda majdnem maximum pontszámmal vesznek fel embereket, nem jelentkeztem volna. Az antropológiát, ami akkor B szak volt, éppúgy, mint az egyiptológia, csak két évre rá vettem föl. Végül ebből a két B szakból diplomáztam: egyiptológia-antropológia szakon. 1991-97-ig jártam az ELTE-re, de a Kákosy mondta, hogy maradjak ott PhD-ösztöndíjasnak - korábban másfél évig voltam tanszéki demostrátor, ami egyébként nagyon szar volt, semmire sem volt időm.

T.A.: És mi volt a véleményed az egyiptológia másik nagy doyen-jéről, Luft Ulrichról?

F.A.M.: Vele is jóban voltam, a Luft expedícióján is részt vettem a Nílus és a Vörös-tenger közötti Keleti Sivatagban.

T.A.: Milyennek láttad az ország és egyben Közép-Európa legnagyobb egyetemi karát, az ELTE-BTK-t, amely a plakátján is a "Legjobb várja a legjobbakat" szlogennel hirdeti magát a most érettségizőknek, és méltán lehet büszke magára, mint a legrégebbi és egyben tényleg a legszéleseb képzési kínálatot nyújtó magyar bölcsészkar?

F.A.M.: Kurvára utáltam, és most még jobban utálom. A tanárokkal többé-kevésbé jóban voltam, nem erről van szó. Úgy en bloc nem szeretem a bölcsészetet, azt a szellemiséget. Egy művészettörténész mondta egyszer, hogy a "szakemberek nem érnek rá lelkesedni", és én ezt az elvet, életérzést mélyen megvetem. Még komoly szakemberek esetében is azt látom, hogy csak "érdekből érdeklődnek." Az elhunyt Boglár professzor és az ugyancsak elhunyt Kákosy ez alól kivételek voltak. Az utánuk jövőkre és a diákokra már inkább érvényes ez. A legtöbben azért kutatnak egy témát, mert az hozzásegít a szamárlétrán való felfelé mozgáshoz. Ez a komoly szakemberekre is igaz, a rossz szakemberek pedig ezt is csak mímelik, minthogy még érdekből sem csinálnak semmit. Másrészt engem szellemileg nem elégít ki, hogy a lábjegyzet lábjegyzetének a lábjegyzetéhez írjak még egy lábjegyzetet. A nagy, átfogó témákkal jobb foglalkozni, igaz, fölszínességgel járhat, mert óriási az információmennyiség még a legszűkebb részterületeken is, de én inkább vállalom a fölszínességet, ha szabadon gondolkodhatom és kreatív lehetek.

T.A.: Ezek szerint alapjában elveted a bölcsészek életfelfogását annak ellenére, hogy te magad is bölcsészként végeztél. A főiskolán is így állsz a bölcsész végzettségű egyénekhez? Nem kis számban akad itt ilyen!

F.A.M.: Az általam nagyon kedvelt és becsült Ruzsa Ferivel vitatkoztam arról, hogy a bölcsészet tudomány-e vagy nem. Mert szerintem nem, csak a természettudományt, a "hard science"-t majmolja, de eredetileg az egész egyfajta tág és ősi értelemben vett filozófia, illetve "ars", azaz művészet, nem véletlen, hogy a bölcsészkar elnevezése: "facultas philosophiae", illetve angolul is még mindig "Faculty of Arts"-nak hívják. A bölcsészek állításai általában hipotézisek és cáfolhatatlanok, nem felelnek meg a szigorú tudományos kritériumoknak. De ha már így van, miért leplezi ezt el dogmákkal, és miért nem teljesedik ki a szabad-gondolkodás felé? A bölcsész paradigmák többsége tradíció és tekintélyelven működik, nem pedig a tiszta megismerés produktuma.

Az is vicces, amikor a szakbarbárok előszeretettel emlegetik, hogy az áltudomány hívei, meg a dilettánsok a maguk tudatlanságát, fölszínességét azzal szokták megideologizálni, hogy ők kreatív szabadgondolkodók. Így már eleve gyanús a polihisztori hajlam, az a dilettantizmus jele. Ami persze a legtöbbször tényleg így van. Csakhogy ezek a szakbarbárok a szakbarbársággal ideologizálják a maguk középszerűségét, szellemtelenségét, a valódi érdeklődés és alkotóerő hiányát. Merthogy információgazdagság ide, információ-gazdagság oda, azért a szűk szak-területek jól belátható kicsiny terri-tóriumok, véges mennyiségű, könnyen átlátható szakirodalommal. Ezzel el lehet hosszú évekig piszmogni, sőt akár egy életen át is, és közben megvan az ideológia, hogy én egy komoly szakember vagyok, aki megmarad a kaptafánál, nem úgy, mint a "poli-hisztorok". És mindehhez: megtanulom a bevett paradigma bevett kliséit. Hát ez undorító.

T.A.: Dolgoztál szociális munkásként és szellemi szabadúszóként is. Saját magadat a "portásértelmiségiek" társadalmi rétegébe sorolod…Milyen volt a társadalom "alsóbb" rétegeivel szembesülni?

F.A.M.: Egy évig családsegítőként dolgoztam, akkor írtam a Buddhizmus Magyarországon című könyvemet, illetve az alkímiáról szólót is. Aztán évekkel később megint dolgoztam szociális munkásként. Az egyik jó volt, mert jó volt a kollektíva, a másik szar volt, mert szar volt a kollektíva. A szegényekkel nem volt semmi probléma, bár néha a testi épségét kockáztatta az ember, amikor kiment egy-egy lepratelepre.

T.A.: Mikor kerültél a TKBF-re, mint tanár?

F.A.M.: A '90-es évek elején-közepén. Az alapításkor már volt rólam szó, de mivel akkor még egyetemre jártam, ez nem realizálódhatott. A főiskola az első időkben a Keleti Károly úton volt egy pincehelyiségben…illetve egy szuterénben… ugye így hívják, amikor csak ilyen "félpince" van, és az ablakok felül az utcára néznek?

T.A.: Hány tanár volt ekkoriban?

F.A.M.: A maiakhoz mérhető profi bölcsész nem nagyon volt – illetve a Ruzsa Feri volt az első –, mi akkoriban inkább egy vallási közösség voltunk, aztán ez változott lassacskán. A '90-es évek közepén lettem megbízott előadó. Akartunk egy szellemi műhelyt, és azt terveztünk, hogy közösen írunk könyveket, ebből a Takács ötlete volt az, hogy indítsunk a főiskolán egy ún. "Teki-szakirányt", ami be is indult egy kvázi "B-szakirányként", ami azt jelentette, hogy kötelezővé tettünk egy rendes szakirányt is mellé. Ez nem hülyéskedés volt, inkább egyfajta filozófiai abszurditás. Az egyik alapítót, a Bakos Józsit aztán a Farkas Pali kirúgta, mert mindenféléket nyilatkozott a főiskoláról a Demokratának. Másrészt igazán átütő sikere sem volt az egésznek, csak egy szűk kis kört érdekelt, persze ránk sütötték, hogy szektások vagyunk, ezért egy év után a szakirány befulladt.

T.A.: Általában hogyan állsz a többi tanárhoz?

F.A.M.: Mit mondjak? Mindenkit gyűlölök. Na jó, csak vicceltem. Általában kedvelem őket. Én igyekszem szeretettel közeledni hozzájuk - persze a magam módján. Egy részüket egyébként csak félig ismerem, egy részük viszont haver. Egy részük talán – azt hiszem – nem nagyon kedvelt engem egy időben, főleg a Teki szakirány miatt, de mára már szerintem ők is megbékéltek. Tényleg van egy szarkasztikus stílusom…

T.A.: Beszéljünk egy kicsit erről a szarkasztikus stílusról! Úgy gondolom, hogy sok embert érdekelhet itt a főiskolán, hogy ez egyrészt honnan ered, másrészt mi is a valódi célja?

F.A.M.: Kamaszkoromban alakult ki a világ elleni védekezésként. Az eredeti okok már eltűntek, úgymint a kisebbségi komplexus, hiányérzet, stb., de a stílus megmaradt. Akik szeretnek, azok szeretik, akik meg nem, az ő kedvükért nem is akarok ezen változtatni. Sosincs azonban mögötte valós destruktivitás vagy gyűlölet, olyan ez nekem, mint Takácsnak a trágárság. Állítólag egyesek nőgyűlölőnek tartanak, de esküszöm nincs bennem semmi macho, tőlem aztán tényleg távol áll a szexizmus. Az, hogy az olyasféle dolgokon ironizálni szoktam, mint a politikai korrektség, aminek az is része, hogy például nem lehet elmesélni bizonyos vicceket, mert akkor azt mondják rád, szexista vagy, vagy rasszista, számomra egyfajta sztálini-orwelli világképet idéz. Talán ezt értik néhányan "nőgyűlöleten," de ez nem a nők ellen irányul, hanem a "politikailag korrekt" beszédpéldákat karikírozom ki.

T.A.: Mit gondolsz, a TKBF mennyit és milyen irányban változott az 1991-es alapítás óta?

F.A.M.: Én egy alapvetően pozitív változásnak tartom, hogy sok profi tudományos végzettséggel bíró tanár van nálunk, a tanrend is sokat változott, és ennélfogva a mindenféle szellemi blabla helyett részletesebb, információgazdagabb és szelektívebb tudás átadása zajlik, mint egy normális felsőoktatási intézményben. Az is jó, hogy ezzel a szélsőségek is lecsillapodtak, viszont egy csomó érték elveszett. Az alternatív, poszthippi jelleggel ugyanis együtt járt egy pár jó dolog, például a lázas útkeresés, vagy egyáltalán egyfajta tűz, hangulat, élet, ami ma már keveseknél figyelhető csak meg. Ami viszont még mindig nagyon kedvező, hogy nem csak a felsőoktatásban tanuló hallgatókként vannak az itt tanulók jelen, hanem van bennük valami több is. Egyesek szerint a főiskola most van a mélypontján, de ennek megítélése nem az én tisztem.

T.A.: Hogyan lehetne még jobbá tenni a főiskola életét?

F.A.M.: Vannak bizonyos ötleteim, de ezek részletezgetése hiteltelen volna, mert erre egyelőre még nincs időm, jelenleg ugyanis két könyvet írok egyszerre. De ha túljutok a munkán, szeretnék pár dolgot felkarolni. Például föl szeretném eleveníteni a kirándulásokat, az uszói programokat, és egy szellemi műhelyt is ki lehetne alakítani. Most alakul például a Tudományos Diákkör (TDK), és szívesen foglalkoznék ezzel, hisz kell egy tanár, aki segítené a hallgatóknak abban, hogyan kell például tudományos cikket írni, de ez most jelenlegi elfoglaltságom mellett sajnos nem lehetséges. A főiskola jelenleg "kisbölcsészkar," de remélem, a hittudományi dolgok – ezalatt nem a dogmatikus gondolkodást értem – előtérbe kerülnek majd, persze a bölcsész irányultságból származó előnyök megtartása mellett.

T.A.: Mit tartasz a legfontosabbnak a főiskolán zajló oktatásban?

F.A.M.: A fölismerést és a fölismerés általi valóságélményt. A filozófia is lehet praxis, ha nem öncélú elménckedés. A fölismerés befolyásolja a tudat viselkedését, és ezen keresztül a világodat.

T.A.: A Teki kagyü, azaz a Természetellenes Kilátástalanság Karmikus Gyülekezete elnevezésű buddhista rend főpapja vagy. Ha jól sejtem, ez összefügg a rövid életű Teki-szakiránnyal is. Mesélj erről a sajátos "vallásról"!

F.A.M.: A nevet Kósa Sugár Gyöngyvér találta ki, ő is "kisházas" volt, alternatív, underground. Laár András "Természetes Belátás Közönségére" egyfajta replikaként nyilatkoztatta ki a "Természetellenes Kilátástalanságot" 1990-ben. Ez nagyon megtetszett, valamit megéreztünk benne, és elkezdtünk keresni buddhista párhuzamokat, amit meg is találtunk a 84 Mahasziddha legendáriumában. Rájöttünk, hogy a világ olyan bizarr, hogy nem lehet a köznapi létben sem a poént meg a valóságot szétválasztani. Közös munkánk eredményei: ünnepségek, élményvadászatok, közös fölolvasások, uszói és a budai hegyekbe tett misztikus kirándulások. Még a második esküvőm is Teki esküvő volt. A szertartások lényege, hogy mindegyik teljesen más, egyedi legyen.

T.A.: Végezetül még egy kérdés: Mit tanácsolsz a főiskola jelenlegi és jövőbeli diákjai számára, mint Teki- főpap?

F.A.M.: Senkinek sem tudok ilyen általános tanácsot adni. Az utálóimnak viszont üzenem, hogy szeressenek!

Neuro-Lingvisztikus Programozás

Az NLP (Neuro-Linguistic Programming) kifejezés röviden az idegi működés nyelvi úton történő befolyásolását jelenti. Ez egy közelítő meghatározás, ami utal a módszer követőinek alapvető tevékenységére és gondolkodás-módjára, de természetesen nem meríti ki azt. Végső soron az embert, annak működését kutató kísérlet eredményéről beszélhetünk, amit két ifjú titán, egy pszichológushallgató és egy nyelvészeti fakultáns tanársegédje, név szerint Richard Bandler és John Grinder alapozott meg a hetvenes években Kaliforniában. Munkásságukhoz alapvetően járult hozzá Gregory Bateson brit antropológus, aki akkoriban a kommunikációról és rendszerelméletről írt, de emellett otthonosan mozgott és publikált olyan témákban, mint a biológia, kibernetika, pszichoterápia és természetesen az antropológia. Kutatásaik kezdetén három kimagasló pszichoterapeutát tanulmányoztak. Azt a kérdést követték nyomon, vajon miért jobbak, mitől eredményesebbek, mint azonos területen dolgozó kollégáik. Fritz Perlst újító alkotása, a Gestalt terápiás iskola megalapítása, Virginia Satirt kimagasló családterápiás módszerei miatt vették górcső alá. A harmadik alany, Milton Erickson rendkívüliségének szemléltetésére álljon itt egy-két anekdota.

Egy évek óta katatóniában ücsörgő bokszolót úgy hozott ki vegetáló állapotából, hogy miután megtudta annak foglalkozását, annak rendje és módja szerint jobb és bal egyenesekkel kezdett felé hadonászni, mire az a jól megszokott beidegződésnek engedelmeskedve fölpattant, és egy mesteri ütéssel csaknem eltörte a röptében valószínűleg tettei következményeit mérlegelő Erickson állkapcsát. Egy másik történet szerint volt egy súlyosan paranoiás beteg, aki folyton azon parázott, hogy jön érte a CIA. Nos, ő megszervezte, persze csupán látszatra, de bejött. A fekete autóból fekete öltönyös urak szálltak ki, és minden teketória nélkül megragadták a szerencsétlen tagot mondván, hogy érte jöttek. Mire ő: hova visznek? Én csak egy beteg ember vagyok! Elvitathatatlan, hogy a legtöbb pszichés betegségből kivezető út a betegség tudatosításán keresztül vezet. Végül, az elmeosztályon volt egyszerre két Jézus Krisztus, azaz magát annak valló beteg. Külön-külön mindkettővel leült beszélni, hogy ugyan bocsásson meg neki, de itt van ez a másik ember, aki magát ugyancsak Jézusnak mondja. Nyilvánvalóan beteg. Sokat segítene, ha megmutatná neki, csodákkal bizonyítaná, ki az igazi, lévén kettő nem lehet. Úgy tudom mindkettő visszatért a születésekor kapott név használatához.

Utóbbi történetek csak utalásokat tartalmaznak az NLP-t illetően. A lényeg, hogy sok múlott a kommunikáción úgy meta-, mint normál szinten, melynek Erickson mestere volt, lévén az egyik legkiemelkedőbb hipnoterapeutáról van szó. Bandler és Grinder csupán jól alkalmazható, a terápia hatékonyságát növelő mintákat rögzített elsősorban, hogy ezzel eszközt adhasson a majdani pszichológus nemzedék kezébe. Ami kikerekedett ebből az adatgyűjtésből és a továbbiakból, két egymást kiegészítő ágazatát hozta létre az NLP-nek. Egyrészt a kiválóság mintáinak felderítését, másrészt a kiemelkedő emberek által alkalmazott gondolkodásmód és kommunikáció hatékony módszereit célozták meg a továbbiakban. Azon túl, hogy modelleket állítottak föl "sikeres" emberek, mint Walt Disney alkotási stratégiáiról, amely folyamat olyan meredek irányba ment el, hogy van olyan gyakorlat, mely a Buddha megvilágosodásának modelljét tárja elénk, van egy kellemesen fölhasználható oldala is, ami alapvetően a kommunikációval, a módosult tudatállapotokkal, azok hatékony kiváltásával, vagy az ezekben történő munkával, és az ezeket kísérő fiziológiás változásokkal kapcsolatos. Gyökereit tekintve nyilvánvaló, hogy az emberi tudat működésének kutatásáról volt szó, legyen a végeredmény bármily elfajzott is esetenként a módszer felhasználását illetően. A legtöbbet talán a hipnoterapeuták és egyéb módosult tudatállapottal foglalkozók hasznosíthatják munkájuk során az egészből, de való igaz, hogy aki elsajátítja a tudat működésére, a kommunikációra és a testbeszédre vonatkozó ismereteket, az mindezt életvezetésében is építően alkalmazhatja.

Miként válhat ez a módszer hasznára egy buddhista gyakorlónak?

Jó összehasonlítási alap például arra, milyen különbségek rejlenek a keleti és nyugati kommunikáció- és tudatkutatásban, főként céljait tekintve.

Használható elemeket tartalmaz a kommunikáció, a gondolkodás, vagy akár a szokások megváltoztatását illetően, és sokhelyütt ismerős sémákba botlunk, még akkor is, ha mindezeket rendkívül drasztikus, hideg, idegen, nyugati címkék mögé rejtik.

A további egyezőségek, áthallások bemutatására álljon itt, hogy mi alapján nevezte el a két alapító NLP-nek teremtményét. Miután összegezték kutatásaik eredményét, tanakodtak hogy hívják a körvonalazódó módszert. A válsztásuk az alábbiak szerint esett a Neuro-Lingvisztikus Programozásra. A "Neuro" utal minden, az érzékelésben (látás, hallás, szaglás, ízlelés, tapintás és érzés) gyökerező magatartás neurológiai alapjaira. Érzékszerveinkkel tapasztaljuk a minket körülvevő külvilágot, majd jelentést adunk az információnak és ennek alapján cselekszünk, ha kell. Idegrendszerünk kapcsolódik a gondolkodás folyamatához, de a gondolatokra és eseményekre adott, látható fiziológiás reakciókért is "felelős". Utóbbiak visszatükrözik belső folyamatainkat! Test és szellem harmónikus egységben, összhangban működik, legfeljebb nem érzékeljük az ezekről árulkodó jeleket.

Módosult tudatállapotban az emberre fokozottan kiül állapota. A "Lingvisztikus" rész jelzi, hogy a nyelvet használjuk gondolataink és viselkedésünk struktúrálására, és a másokkal való kommunikációra. A "Programozás" alatt azt a metódust kell érteni, amelyet a módszer használói alkalmaznak a gondolkodás és viselkedés sémáinak megváltoztatására. Utóbbi alatt egy átalakító tevékenységet kell érteni.

Az NLP tehát az emberrel, mint szubjektív lénnyel foglalkozik, aki egy szerkezetileg levezethető elv alapján működik: rendszerezi érzékelt tapasztalatait (érzékszervi tapasztalások mellett az emlékekkel, tehát belső elmebeli képekkel is intenzíven foglalkozik), a feldolgozás során átszűri ezeket a rá jellemző szűrőkön keresztül, majd ennek fényében gondolkodik és cselekszik. Beavatkozni a tudat és viselkedés struktúrájába a racionális szint megkerülésével igyekszik, és gyakorlatilag a legnagyobb hangsúlyt erre az aspektusra fekteti. Kiderül, hogy az embernek vannak olyan működési mechanizmusai, melyeket át lehet írni, meg lehet változtatni, lévén nem szerves részei annak, azaz ezekkel nem azonosítható (biztosan sokaknak ismerős a gondolat).

Sokan drasztikusnak tartják az NLP beavatkozásait, de meg kell jegyeznem, nincs olyan eszköz, melyet ne lehetne helytelenül felhasználni. Igyekszem olyan információkat közölni az elkövetkezőkben az idevonatkozó elméletekről és gyakorlatokról, melyek semlegességük folytán ártalmatlanok, de emellett rendkívül jól hasznosíthatóak egy önmagát megismerni kívánó érdeklődő számára. További előnye, hogy az adott tárgyat vizsgáló egyén egy bizonyos szempontból feltérképezheti a külvilághoz kötődő kapcsolatát, vagy a kommunikáció hatékonyabb formáit, és mindezen ismereteket gond nélkül beépítheti a mindennapi életébe, praxisába.

Bevezetésképpen célszerűnek látom először néhány elméleti kérdés bemutatását, melyek első körben tisztázzák, hogy miről is van szó.

Kiemelném a szűrők fontosságát, amit érdemes egy NLP-re jellemző személyiség struktúra fényében vizsgálni. Utóbbit érdemes az unalomig elcsépelt hagyma hasonlatával bemutatni. A hagyma legbelsőbb része, melyet képileg egy piramis csúcsaként is értelmezhetünk a legegyszerűbben megfogalmazva, az a legmélyebb szint, ameddig leáshatunk. A Jungiánusok hajlamosak ezt a részt Self-nek, önvalónak nevezni. Fontos, hogy az NLP szempontjából ez csak az irracionális szinten közelíthető meg, vagyis módosult tudatállapotban, amihez legkönnyebben az érzéseken és az azokhoz kapcsolódó asszociációkon keresztül juthatunk el. Ezen a szinten dolgozva lehetőségünk nyílik piramis esetében ez alá, hagyma esetében e köré szerveződő szintek befolyásolására, úgymint hiedelem, képesség, viselkedés, kapcsolatok. Ebből talán kiderült, hogy jelenleg a tudatalatti mélyén járunk, és a segítségül hívott képek alapján haladunk fokozatosan a külvilág felé.

Hiedelmeink meghatározzák képességeinket. Ez bizonyos esetekben egyértelmű. Amiről azt hisszük, vagy tudjuk, hogy menni fog, az úgy is lesz. Érdemes gyakorolni, persze szigorúan a fizika törvényeinek figyelembevételével. Hogy ne csak a gondolat teremtő hatására fektessem a hangsúlyt, idéznem kell a korábbi meggyőződéseket is. A Jézuskát váró ötéves gyermeket magunkon kívül tudjuk helyezni, következésképp gondolatban könnyen végig követhető, milyen befolyással vannak meggyőződései képességeire, azon túl viselkedésére, és ezen keresztül a szüleivel, a külvilággal való kapcsolatára.

Mindenki végigjátszhatja magában, melyik meggyőződése milyen képességekkel látja el, vagy mindezt megfordítva, melyik képessége mögött milyen hiedelmek, meggyőződések állnak. Érdemes felidézni magunkban azt a képet, amikor éppen gyakoroljuk ezt a képességet, és ha emellett még a felmerülő érzésre is tudunk kicsit koncentrálni, esetleg át tudjuk élni, sokkal közelebb kerülünk a megoldáshoz. Elindulhatunk persze kapcsolatunk vagy viselkedésünk nyomvonalán is. Segítség lehet, ha a felmerülő képet megpróbáljuk a rá jellemző illatokkal, ízekkel, hangokkal, testérzetekkel színesíteni, de ezekről még a továbbiakban bőven lesz szó.