Művészet más szemmel

 

A legizgalmasabb dolgok mindig váratlanul és felkészületlenül érik az embert. Szerintem tökéletes példa erre, az a konkrét eset, amikor az elsős diákot valaki hirtelen megrohamozza az iskola folyosóján, miközben ő éppen a falra felfüggeszetett mintatanterveket böngészi. Lélegzetvételnyi szünetet, illetve az ellenállás esélyét sem hagyja meg szerencsétlen nebuló számára, sőt még a másnap estéjét is betáblázza egy fura programmal, amiről jó lenne esetleg még egy írást is prezentálni a frissen induló iskolai újságba. (De végül is, az én hibám! Kellett nekem elárulni, hogy tanultam valaha is újságírást.) Nincs mese, fejet kell hajtani, és innentől kezdve teljes gőzzel előre!

Ne értsen félre senki, ez nem burkolt szitkozódás akar lenni, hanem pont ellenkezőleg. Az én esetemben (és ezzel talán nem is vagyok egyedül) szükséges némi motiváló (belerángató) erő vagy tényező, amelynek következtében belecsöppenek az élet sűrűjébe. Sajnos hajlamos vagyok arra, hogy leeresszek, és teljesen elhagyjam magam. Nos, ilyenkor jönnek jól ezek a véletlenszerűnek tűnő szituációk, amikor megtalál minden olyasféle dolog, ami véget vet az unalmas nyugalomnak.

Mikor, megkaptam a felkérést, hogy írjak egy kiállításról, amin az egyik tanárunk, Kecskés Péter, fotótárlata tekinthető meg, elég nagy bajban éreztem magam. Később tudtam meg, hogy a főiskolán Péter a modern művészetekről, bővebben az apokalipszis művészetről tart előadást. Be kell valljam, hogy elég felkészületlen vagyok ezen a területen, szinte semmit sem értek a fotóművészethez, de úgy általánosságban véve az egész XX. századi kultúrkör idegennek tűnik a számomra, leszámítva talán az irodalmat. Éppen ezért fogalmam sem volt, hogyan nyúljak a témához, és még maga a kiállítás után sem éreztem könnyebbnek a dolgomat. Belátogattam a művész úr órájára is, de még ettől sem lettem sokkal okosabb. Ekkor döntöttem, úgy, hogy az érzékeimre, illetve a benyomásaimra fogok támaszkodni.

Magát, az egész XX. századot a káosz és a kilátástalanság jellemezte. A történelem szövetét két ízben is átvérezték a világháborúk okozta gyógyíthatatlan sebek. Ezek nem csak a bennük résztvevőket érintették, hanem kollektiven az egész emberiséget. Egy ilyen korszakban az egyén, a művész megpróbál visszanyúlni egy vezérlőelvhez, egy mozgatóhoz, amely ismételten értelmet képes adni az igazságtalanságok által porig sújtott világnak. Ez a menekülési útvonal lehet maga a vallás, vagy az egyén hatalmát és erejét felmagasztaló misztikus tudományok. Az alkotó egyén megpróbálja azt az összevisszaságot, és a visszafordíthatatlannak tűnő, megállít-hatatlanul közelgő végítélet érzetét átadni a szemlélődő tömeg számára, amit ő mélyebb érzékenységéből fakadóan a világból és annak helyzetéből kivesz. Amennyire rendetlen és kaotikus a létezés, pontosan annyira elmosódott és tiszta formákat, vonalakat nélkülöző a művészet is. A világ első látásra rendezettnek tűnő felszíne alatt már nem ennyire mesés a helyzet. De ezt igazán csak az arra „kiválasztott” művész képes észlelni a maga valóságában, illetve szemléltetni a publikummal.

Kecskés Péter aktuális kiállítása a Res-sur-Rex-I.T. (feltámadás, megújulás) nevet viseli és egyben egyfajta tiszteletnyilvánítás a témában érintett elődök irányába (Wilhelm von Gloeden, Austin Osman Spare, különféle ikonfestők, mint például Tarkovszkij, továbbá Arnulf Rainer, Kepes, Moholy-Nagy, stb.). A művész szavaival élve: „a cím utal a művek rekreálására, az artisztikus mozzanat újraértelmezésére, sajátlagos "felhasználására", valamint a feltámadás keresztény és nem-keresztény megközelítéseire. A nagy kérdés, a művészettörténeti folyamatosság és a hagyomány rendje közti feszültség, valamint a vallásos (pogány és nem-pogány) mágikus, misztikus megközelítések együttes használata, és ennek jogossága.” Az ábrázolási módnak egyszerre van szakrális és profán sugallata, és olyképp hat a szemlélő számára, ahogy egy szent lényegiség megjelenik az egyszerű hétköznapi közegben.

 

A kamera által homályosan

 

Mikor először megnézi az ember az „A Scanner darkly”-t, azaz A kamera által homályosan című filmet, hatalmas, piros kérdőjellel kérdezi magában: WHY? A film értéséhez elengedhetetlen, hogy értsük a novella íróját is, Philip K. Dick-et, a Szárnyas fejvadász, az Emlékmás és a Különvélemény című filmek alapjául szolgáló novellák szerzőjét. A film ugyanis egy D mint death, vagyis magyarul H mint halál nevű drog körül zajlódó nyomozati eseményeket mutatja be nekünk, a nem is túl távoli jövőben. A drogról pedig csakis a South Park pszichológus Meki bácsija jut eszembe a következő mondatával: „A drog rossz, értem. Én már csak tudom, hiszen sohasem próbáltam”. Philip viszont tudja és látja, hogy a jövőben milyen veszélyeknek van kitéve az emberiség az elhatalmasodó pénz- és hatalomvágy által. Mert önmagában nem a drog a hibás. Hanem a rendszer, ami kiszolgálja a célközönséget. És az utca a rendszernek csak egy része. A kormány az, ami kiszolgálja az utcát úgy, hogy az utcán élők még csak nem is sejtik a hátuk mögött összefutó események szoros láncolatát.

Keanu Reeves (Bob Arctor) egy droghálózatba beépített ügynököt játszik, aki alulról, az utca szintjéről próbálja meg felgöngyölíteni azt az ügyet, ami a H mint halál által kezd túlnőni rajta. Ez egy paradoxon. Mivel az utcát, a drogot nem értheted a használata nélkül, ő is használójává válik, hogy minél közelebb kerülhessen az eseményekhez. Viszont minél többet fogyaszt, annál jobban veszíti el józan ítélőképességét és válik önmaga is önmaga által megfigyeltté. A lét kérdéseit feszegető önelemzés, a külső megfigyelőnek, a nézőnek, homályos, szinte megfejthetetlen kuszaságában omlik össze a rendszer, az önmaga által is csak homályosan megfigyelt emberi elme.

A parádés szereposztást [Keanu Reeves, Robert Downey Jr. (James Barris), Woody Harrelson (Ernie Luckman), Rory Cochrane (Charles Freck), Winona Ryder (Donna)] és színészi teljesítményeiket talán csak a film technikai megvalósítása tudta felülmúlni. A kicsivel több mint másfél órás film ugyanis animáció. A színészekkel leforgatott filmet átrajzolták, így a szereplőknek nem valós, hanem a témához szigorúan ragaszkodva csak egy rajzolt másolatát látjuk.

Philip K. Dick novelláját, gondolati világát így hűen tudta a rendező, Richard Linklater ábrázolni. Hiszen nehéz visszaadni egy olyan világot, amibe a nézők nem tudják beleképzelni magukat. Így rugaszkodott el a valóságtól a forma. Így vált a film animációvá, az élet élettelenné, mégis érzelmektől és indulatoktól feszültté.

A Scanner Darkly-t Magyarországon még csak egyszer mutatták be egy animációs filmfesztiválon. Reméljük, hamarosan a mozikban is viszont láthatjuk.

 

 

tina szerkesztő 2010.05.25. 10:23

NLP

 

Neuro-Lingvisztikus Programozás

 

Az NLP (Neuro-Linguistic Programming) kifejezés röviden az idegi működés nyelvi úton történő befolyásolását jelenti. Ez egy közelítő meghatározás, ami utal a módszer követőinek alapvető tevékenységére és gondolkodás-módjára, de természetesen nem meríti ki azt. Végső soron az embert, annak működését kutató kísérlet eredményéről beszélhetünk, amit két ifjú titán, egy pszichológushallgató és egy nyelvészeti fakultáns tanársegédje, név szerint Richard Bandler és John Grinder alapozott meg a hetvenes években Kaliforniában. Munkásságukhoz alapvetően járult hozzá Gregory Bateson brit antropológus, aki akkoriban a kommunikációról és rendszerelméletről írt, de emellett otthonosan mozgott és publikált olyan témákban, mint a biológia, kibernetika, pszichoterápia és természetesen az antropológia. Kutatásaik kezdetén három kimagasló pszichoterapeutát tanulmányoztak. Azt a kérdést követték nyomon, vajon miért jobbak, mitől eredményesebbek, mint azonos területen dolgozó kollégáik. Fritz Perlst újító alkotása, a Gestalt terápiás iskola megalapítása, Virginia Satirt kimagasló családterápiás módszerei miatt vették górcső alá. A harmadik alany, Milton Erickson rendkívüliségének szemléltetésére álljon itt egy-két anekdota.

Egy évek óta katatóniában ücsörgő bokszolót úgy hozott ki vegetáló állapotából, hogy miután megtudta annak foglalkozását, annak rendje és módja szerint jobb és bal egyenesekkel kezdett felé hadonászni, mire az a jól megszokott beidegződésnek engedelmeskedve fölpattant, és egy mesteri ütéssel csaknem eltörte a röptében valószínűleg tettei következményeit mérlegelő Erickson állkapcsát. Egy másik történet szerint volt egy súlyosan paranoiás beteg, aki folyton azon parázott, hogy jön érte a CIA. Nos, ő megszervezte, persze csupán látszatra, de bejött. A fekete autóból fekete öltönyös urak szálltak ki, és minden teketória nélkül megragadták a szerencsétlen tagot mondván, hogy érte jöttek. Mire ő: hova visznek? Én csak egy beteg ember vagyok! Elvitathatatlan, hogy a legtöbb pszichés betegségből kivezető út a betegség tudatosításán keresztül vezet. Végül, az elmeosztályon volt egyszerre két Jézus Krisztus, azaz magát annak valló beteg. Külön-külön mindkettővel leült beszélni, hogy ugyan bocsásson meg neki, de itt van ez a másik ember, aki magát ugyancsak Jézusnak mondja. Nyilvánvalóan beteg. Sokat segítene, ha megmutatná neki, csodákkal bizonyítaná, ki az igazi, lévén kettő nem lehet. Úgy tudom mindkettő visszatért a születésekor kapott név használatához.

Utóbbi történetek csak utalásokat tartalmaznak az NLP-t illetően. A lényeg, hogy sok múlott a kommunikáción úgy meta-, mint normál szinten, melynek Erickson mestere volt, lévén az egyik legkiemelkedőbb hipnoterapeutáról van szó. Bandler és Grinder csupán jól alkalmazható, a terápia hatékonyságát növelő mintákat rögzített elsősorban, hogy ezzel eszközt adhasson a majdani pszichológus nemzedék kezébe. Ami kikerekedett ebből az adatgyűjtésből és a továbbiakból, két egymást kiegészítő ágazatát hozta létre az NLP-nek. Egyrészt a kiválóság mintáinak felderítését, másrészt a kiemelkedő emberek által alkalmazott gondolkodásmód és kommunikáció hatékony módszereit célozták meg a továbbiakban. Azon túl, hogy modelleket állítottak föl "sikeres" emberek, mint Walt Disney alkotási stratégiáiról, amely folyamat olyan meredek irányba ment el, hogy van olyan gyakorlat, mely a Buddha megvilágosodásának modelljét tárja elénk, van egy kellemesen fölhasználható oldala is, ami alapvetően a kommunikációval, a módosult tudatállapotokkal, azok hatékony kiváltásával, vagy az ezekben történő munkával, és az ezeket kísérő fiziológiás változásokkal kapcsolatos. Gyökereit tekintve nyilvánvaló, hogy az emberi tudat működésének kutatásáról volt szó, legyen a végeredmény bármily elfajzott is esetenként a módszer felhasználását illetően. A legtöbbet talán a hipnoterapeuták és egyéb módosult tudatállapottal foglalkozók hasznosíthatják munkájuk során az egészből, de való igaz, hogy aki elsajátítja a tudat működésére, a kommunikációra és a testbeszédre vonatkozó ismereteket, az mindezt életvezetésében is építően alkalmazhatja.

Miként válhat ez a módszer hasznára egy buddhista gyakorlónak?

Jó összehasonlítási alap például arra, milyen különbségek rejlenek a keleti és nyugati kommunikáció- és tudatkutatásban, főként céljait tekintve.

Használható elemeket tartalmaz a kommunikáció, a gondolkodás, vagy akár a szokások megváltoztatását illetően, és sokhelyütt ismerős sémákba botlunk, még akkor is, ha mindezeket rendkívül drasztikus, hideg, idegen, nyugati címkék mögé rejtik.

A további egyezőségek, áthallások bemutatására álljon itt, hogy mi alapján nevezte el a két alapító NLP-nek teremtményét. Miután összegezték kutatásaik eredményét, tanakodtak hogy hívják a körvonalazódó módszert. A válsztásuk az alábbiak szerint esett a Neuro-Lingvisztikus Programozásra. A "Neuro" utal minden, az érzékelésben (látás, hallás, szaglás, ízlelés, tapintás és érzés) gyökerező magatartás neurológiai alapjaira. Érzékszerveinkkel tapasztaljuk a minket körülvevő külvilágot, majd jelentést adunk az információnak és ennek alapján cselekszünk, ha kell. Idegrendszerünk kapcsolódik a gondolkodás folyamatához, de a gondolatokra és eseményekre adott, látható fiziológiás reakciókért is "felelős". Utóbbiak visszatükrözik belső folyamatainkat! Test és szellem harmónikus egységben, összhangban működik, legfeljebb nem érzékeljük az ezekről árulkodó jeleket.

Módosult tudatállapotban az emberre fokozottan kiül állapota. A "Lingvisztikus" rész jelzi, hogy a nyelvet használjuk gondolataink és viselkedésünk struktúrálására, és a másokkal való kommunikációra. A "Programozás" alatt azt a metódust kell érteni, amelyet a módszer használói alkalmaznak a gondolkodás és viselkedés sémáinak megváltoztatására. Utóbbi alatt egy átalakító tevékenységet kell érteni.

Az NLP tehát az emberrel, mint szubjektív lénnyel foglalkozik, aki egy szerkezetileg levezethető elv alapján működik: rendszerezi érzékelt tapasztalatait (érzékszervi tapasztalások mellett az emlékekkel, tehát belső elmebeli képekkel is intenzíven foglalkozik), a feldolgozás során átszűri ezeket a rá jellemző szűrőkön keresztül, majd ennek fényében gondolkodik és cselekszik. Beavatkozni a tudat és viselkedés struktúrájába a racionális szint megkerülésével igyekszik, és gyakorlatilag a legnagyobb hangsúlyt erre az aspektusra fekteti. Kiderül, hogy az embernek vannak olyan működési mechanizmusai, melyeket át lehet írni, meg lehet változtatni, lévén nem szerves részei annak, azaz ezekkel nem azonosítható (biztosan sokaknak ismerős a gondolat).

Sokan drasztikusnak tartják az NLP beavatkozásait, de meg kell jegyeznem, nincs olyan eszköz, melyet ne lehetne helytelenül felhasználni. Igyekszem olyan információkat közölni az elkövetkezőkben az idevonatkozó elméletekről és gyakorlatokról, melyek semlegességük folytán ártalmatlanok, de emellett rendkívül jól hasznosíthatóak egy önmagát megismerni kívánó érdeklődő számára. További előnye, hogy az adott tárgyat vizsgáló egyén egy bizonyos szempontból feltérképezheti a külvilághoz kötődő kapcsolatát, vagy a kommunikáció hatékonyabb formáit, és mindezen ismereteket gond nélkül beépítheti a mindennapi életébe, praxisába.

Bevezetésképpen célszerűnek látom először néhány elméleti kérdés bemutatását, melyek első körben tisztázzák, hogy miről is van szó.

Kiemelném a szűrők fontosságát, amit érdemes egy NLP-re jellemző személyiség struktúra fényében vizsgálni. Utóbbit érdemes az unalomig elcsépelt hagyma hasonlatával bemutatni. A hagyma legbelsőbb része, melyet képileg egy piramis csúcsaként is értelmezhetünk a legegyszerűbben megfogalmazva, az a legmélyebb szint, ameddig leáshatunk. A Jungiánusok hajlamosak ezt a részt Self-nek, önvalónak nevezni. Fontos, hogy az NLP szempontjából ez csak az irracionális szinten közelíthető meg, vagyis módosult tudatállapotban, amihez legkönnyebben az érzéseken és az azokhoz kapcsolódó asszociációkon keresztül juthatunk el. Ezen a szinten dolgozva lehetőségünk nyílik piramis esetében ez alá, hagyma esetében e köré szerveződő szintek befolyásolására, úgymint hiedelem, képesség, viselkedés, kapcsolatok. Ebből talán kiderült, hogy jelenleg a tudatalatti mélyén járunk, és a segítségül hívott képek alapján haladunk fokozatosan a külvilág felé.

 
 

Önvalónk köré hiedelmeink csoportosulnak, mely alatt természetesen nem a vallásos érzületet értem. Inkább a sok-sok hiedelem, mint egy szűrőrendszer működik, melynek lencséjén keresztül tapasztaljuk - felhívnám a figyelmet, hogy tudattalanul - a világot, és emellett ez határozza meg áttételesen a későbbiekben a külvilág impulzusaira adott reakcióinkat, tehát viselkedésünket és ezen keresztül kapcsolatainkat is. Ugyebár nem a Jézuska hozza az ajándékot, de az egyértelmű, hogy az ötéves gyermek ennek tudatában így és úgy gondolkodik, mérlegel, cselekszik. Aztán jön a váltás, amikor kiderül a cselvetés, és rájön, hogy kik és milyen módon csempészik a fa alá a vágyott tárgyakat. Ezzel egyidejűleg Jézussal, mint belső személlyel minden tudatos kapcsolat megszakad - mondom tudatos, hiszen az ember továbbá is hajlamos megszólítani mind Istent, mind Jézust, ha valamilyen krízishelyzetbe kerül. Majd egy későbbi életszakaszban bensőleg megtér, és ajándékként éli meg Jézussal a kapcsolatát és derűsen mosolyog a vallásos áhítat közepette az immár "kortalan" bölcsességen, miszerint a Jézuska hozza az ajándékot. Gyakran homályos, vagy torz szemüvegen keresztül tekintünk a világra. Az adott életszakaszban meghaladandó meggyőződéseket az NLP korlátozó hiedelmeknek nevezi. Van, amikor ez egyértelmű, de nem minden esetben, hiszen ezek a meggyőződések kora gyermekkorunktól kezdve épülnek be személyiségünk alapmintájaként, és a világ legtermészetesebb dolga, hogy amit Én gondolok, teszek rendjén való, hiszen hogyan is lehetne másképp? "Ha reggel kinyitom a szemem, az azt jelenti, felébredtem." Bizonyos álmaink erre rácáfolnak. "Ha a kedvesem csúnyán néz, az azt jelenti dühös rám." Nem lehet, hogy csak eszeveszetten gondolkodik, vagy esetleg más bosszantja? Az pedig nyilván normális, hogy "fontosabb a társam a munkámnál", vagy adott esetben éppen fordítva. Azt is tudjuk, hogy manapság "még a földből is terroristák nőnek", de ez nem akadályozhat meg senkit abban, hogy beszédbe elegyedjen egy arab fiatalemberrel, és ide tartozik a "minden férfi egy szemét" és a "minden nő agyatlan" megközelítés is. Egy utolsó személyesebb példával élve: "ha nem foglalkozik velem, akkor nem szeret." Lehet, hogy rengeteg dolga van a szeretett személynek, de ennek nincs közvetlen kapcsolata a szeretethez. Ennek ellenére hajlamosak vagyunk efféle asszociációkra ragadtatni magunkat. Ezek sosem szükségszerű következtetések, mindig csak a jelen pillanatban megvizsgálva érvényesek, és nem feltétlen tükrözik a valóságot. A hiedelmeken keresztül jól körvonalazódott három domináns elem, amit az NLP használ, a tanulás, a nyelv és a nézőpontváltás, de ezekre jelentőségük miatt legközelebb térnék ki részletesen.

Hiedelmeink meghatározzák képességeinket. Ez bizonyos esetekben egyértelmű. Amiről azt hisszük, vagy tudjuk, hogy menni fog, az úgy is lesz. Érdemes gyakorolni, persze szigorúan a fizika törvényeinek figyelembevételével. Hogy ne csak a gondolat teremtő hatására fektessem a hangsúlyt, idéznem kell a korábbi meggyőződéseket is. A Jézuskát váró ötéves gyermeket magunkon kívül tudjuk helyezni, következésképp gondolatban könnyen végig követhető, milyen befolyással vannak meggyőződései képességeire, azon túl viselkedésére, és ezen keresztül a szüleivel, a külvilággal való kapcsolatára.

Mindenki végigjátszhatja magában, melyik meggyőződése milyen képességekkel látja el, vagy mindezt megfordítva, melyik képessége mögött milyen hiedelmek, meggyőződések állnak. Érdemes felidézni magunkban azt a képet, amikor éppen gyakoroljuk ezt a képességet, és ha emellett még a felmerülő érzésre is tudunk kicsit koncentrálni, esetleg át tudjuk élni, sokkal közelebb kerülünk a megoldáshoz. Elindulhatunk persze kapcsolatunk vagy viselkedésünk nyomvonalán is. Segítség lehet, ha a felmerülő képet megpróbáljuk a rá jellemző illatokkal, ízekkel, hangokkal, testérzetekkel színesíteni, de ezekről még a továbbiakban bőven lesz szó.

tina szerkesztő 2010.05.22. 17:58

Csenrézi

Csenrezi az együttérzés és a szeretet megtestesülésének bódhiszattvája, aki azt a fogadalmat tette, hogy hasadjon ezerfelé, ha belépne a nirvanába, mielőtt minden lény elérte volna a teljes megvilágosodást.

Leginkább egyfejű és négykarú formájával találkozhatunk, de ábrázolása előfordul tizenegy fejjel és ezer karral is. Csenrézi négy karja a Négy Nemes Igazság mélységes jelentését tükrözi. A szívénél lévő két kezében a megvilágosodás ékkövét tartja, melyben az első két igazság fejeződik ki, a szimbólum azonban magában foglalja a bódhiszattva fogadalmát is. Célja tehát nem a teljes megvilágosodás elérése, hanem a lények felébresztése a szerető kedvességen és az együttérzésen keresztül. Bal külső kezében egy lótuszvirágot tart, mely az abszolút tisztaságát mutatja. Ezen keresztül mutatkozik meg a harmadik igazság, illetve az, hogy mentes mindazon benyomástól, melyek elhomályosítják tudatunkat. Jobb kezében vállmagaságban egy kristálymalát tart, mellyel kiemeli a lényeket a feltételekhez kötött világból. E tendenciája tükrözi az ösvény igazságát, valamint szüntelen és fáradhatatlan törekvését minden lény felé.

A hagyomány szerint kalpákon keresztül fejtette ki örömteli tevékenységét, amikor egyszer megpihent a Méru-hegy tetején, ahol hatalmas tudásával felmérte, milyen mértékben ürült ki a szamszára. Amikor meglátta, hogy a lények továbbra is megszámlálhatatlanul sokan vannak, úgy döntött, megpihen egy kis időre a nirvánában. E gondolattal azonban megszegte fogadalmát, és ezer darabra hasadt.  Ekkor Amithába összerakta Csenrezit, és adott neki tizenegy fejet, ezer kart, és ezer szemet, melyek a jelen kalpa ezer buddháit is jelképezik. Átadta neki az Om mani padme hung mantrát, mely szótagok hat szinten fejtenek ki tisztító hatást, magukban rejtenek hat imát, szimbolizálják a hat pāramitát, a buddha családokat uraló buddhákat, a hat bölcsességet, és nem utolsósorban elvágják azon karmikus tendenciákat, melyek egy újabb szenvedésteli újjászületéshez vezetnének a hat létbirodalom valamelyikében.

 

 

Kérdések a válaszra – Az atombomba

 

Ez a rovat a természettudományos kérdések válaszait boncolgatja, megkérdőjelezi azok erkölcsi oldalát és újabb kérdésekre invitál. Nem célom, hogy tudós módjára adjak felvilágosítást az adott témában, hiszen nem is vagyok az. Csupán szeretném felvillantani előttetek, kedves Olvasóim, milyen következményei lehetnek az általunk oly nagyra tartott modern világ vívmányainak, jó és rossz értelemben egyaránt.

A mostani cikknek a témája a nukleáris fegyverek (atombomba, hidrogénbomba és a neutronbomba), azok hatásai rövid és hosszú távon, illetve a következmények. Ezen kívül kitérek a bombák erkölcsi mozzanatára is. Azonban mindenekelőtt röviden felvázolom, az atom szerkezetét, és az atombomba működését.

Az atom

Az atom magból és elektronfelhőből áll. Az elektron negatív töltésű, a mag pedig pozitív, mivel kétféle részecskéből épül fel: a protonokból (pozitív töltésű) és a neutronokból (semleges töltéssel rendelkezik). Az atom töltése azonban semleges, mivel alapesetben az atomban fellelhető elektronok száma egyenlő a protonok számával. Az 235U jelentése a következő: az urán atomot jelöli és 235 neutront tartalmaz (számunkra most a neutronszám lesz fontos).

A maghasadás

Kémiai reakciónak nevezzük azt a reakciót, amikor egy reakcióban több atom is részt vesz. Ha a reakció következtében új atom (atommag) jön létre, akkor nukleáris reakcióról beszélünk, ennek két fajtája van: magfúzió (atom+atom= új atom) és maghasadás (atom=>atom+atom).

Most tekintsük a maghasadást, ami lehet természetes vagy gerjesztett. Természetes maghasadás ritmusát a radioaktív elemek felezési ideje (az az idő, ami alatt bizonyos számú radioaktív atom a felére bomlik) határozza meg, ez egy nagyon lassú folyamat. Az  235U maghasadásakor neutron szabadul fel, ami ha egy másik 235U atommagba ütközik, maghasadást indít el az atomban és további neutronok szabadulnak fel, ezek újabb hasadást idézhetnek elő egy másik magban és így tovább. Ez a láncreakció.

Azonban! Mivel az urán atommagja jóval kisebb, mint maga az atom, előfordulhat, hogy a neutron nem talál „célba”. Viszont, ha megfelelő mennyiségű 235U atomot veszünk, akkor nagyobb a valószínűsége, hogy a neutron részecskénk „eltalál” egy atommagot és beindul a reakció. De vajon mekkora ez a tömeg? A tudósoknak sokat kellett számolni, mire sikerült meghatározni ezt a (kritikus) tömeget, hiszen ha kevesebb a tömeg, nem indul meg a reakció (nem robban az atombomba), ha több, idő előtt katasztrófába fullad még a kísérlet is. Ezért a bombákhoz használt radioaktív anyagokat (urán, plutónium) két vagy több töltetbe helyezik, ezeknek a tömege együttesen meghaladja a kritikus tömeget. És már helyben is volnánk: elérkeztünk a TÉMÁHOZ.

Atombomba, hidrogénbomba, neutronbomba

Atombomba: az elnevezés meglepő módon téves (mivel a kémiai reakciók okozzák az energia-felszabadulást), helyesen fissziós (fisszió=maghasadás) bombának kellene hívnunk a hétköznapi életben is. Ezen bombáknál nehéz (radioaktív) elemek (pl.: urán, plutónium) bomlanak könnyebb atomokká, maghasadás útján.

Hidrogénbomba (fúziós bomba): ebben az esetben kisebb atomok (hidrogén, hélium) állnak össze egy nehezebbé. Ennél a bombánál, hogy beinduljon a láncreakció, nagyon magas hőmérséklet szükséges.

Neutronbomba: a lényeg a következő: „egy viszonylag kis hatóerejű nukleáris fegyvernél lesz egy olyan körzet, ahol a sugárhatás halálos, a romboló hatás azonban viszonylag kicsi, így az épületek csak kevéssé rongálódnak meg, a harcjárművek használható állapotban maradnak” (egyetemi jegyzet). A lényeg az, hogy ez egy „tökéletes” fegyver a maga nemében. A bomba csupán az élő szervezeteket pusztítja el, az infrastruktúra megmarad.

 

Hatások

 

Légnyomás: az atombomba robbanásakor hatalmas mennyiségű hő szabadul fel, ami létrehoz egy tűzgömböt, ami egyre emelkedik és tágul. A nagy sebességű atomok távolodni kezdenek a középponttól és maguk előtt „tolják” a hideg levegőt, ezáltal kialakul egy lökéshullám, ami lassan utoléri a tűzgömböt és mikor „találkoznak”, a levegő elképzelhetetlen módon felmelegszik, ekkor láthatjuk a második villanást. Ez a lökéshullám okozza az épületekben azt a hatalmas pusztítást, amit többségünk csak képeken látott.

Hősugárzás: a hősugárzás tüzet okoz, az élőlények szó szerint elpárolognak, távolabb a sugárzás súlyos égési sérüléseket okoz, amik azonnali vagy későbbi halálhoz vezetnek. A fényhatás pedig azonnali vakságot eredményez.

Radioaktív sugárzás: mindenki tudja, mit takarnak ezek a szavak. Ez a sugárzás nem csupán rövidtávon fejti ki hatását az élőlényekre, hanem évtizedek, sőt!, évszázadokkal később is érezhetjük nem túl kellemes következményeit. Gondoljunk csak bele: daganatos betegségek, a rák minden fajtája, genetikai mutáció (több vagy éppen kevesebb testrész, mint amennyit a természet ajándékozott az emberiségnek, a növény - és állatvilágnak), stb.

 

Következmények

 

A radioaktív sugárzásról már ejtettem néhány szót. És aki hallott már a csernobili (és ki ne hallott volna) katasztrófáról, az tudja, milyen veszélyekkel jár egy aprócska hiba, vagy egy nukleáris háború kirobbanása. Én csupán egy éves voltam, mikor Csernobilban elszabadult a pokol (elnézést, ha valakit sért ez a kifejezés). Nem sok maradt meg abból az időből, de arra emlékszem halványan, hogy nem mehettem ki az udvarra játszani, és a szüleim gyakran emlegetik, hogy mindenki nagyon óvatos volt, minden gyümölcsöt és zöldséget háromszor kellett megmosni. Nem véletlen, hogy sok nő nem vállalt akkoriban gyereket. És ha belegondolok, hogy van egy húgom, aki az ESET után egy évvel született, csoda, hogy él és egészséges. Mert azért remélem, nem vagytok olyan naívak, kedves Olvasók, hogy azt hiszitek, a történteknek nem lett globális következménye. Még a két, Japán városaira ledobott fissziós bombának is óriási hatása volt a Föld környezetére. Az üvegházhatás és a globális felmelegedés minden „gyönyörűségét” élvezhetjük.

Talán kevesen tudják közületek, hogy a mai napig folynak kísérleti robbantások úgy nevezett „lakatlan” szigeteken, többségük a mai napig titkos. Merengjünk el ezen a tényen! Lakatlan sziget… a legtöbb ilyen sziget a Csendes – óceánon található, ahol csodálatos és változatos élővilág található, több százezer még fel nem fedezett fajjal, biológusok mennyországa! És gondoljunk bele abba, mi hogyan éreznénk magunkat, ha egyik nap jönne egy önmagát fejlettebbnek tartó faj hadserege és mondjuk 13:06 órakor ledobna egy bombát a városunkra. Arra a helyre, ahol élünk, ahol a családunk lakik, ahová minden nap munkába járunk. Elpusztulna a kedvenc teázónk, ami annyi emléket hozott nekünk (randevúk, baráti összejövetelek, magányos üldögélések egész sorát). „Tovább is van, mondjam még?”

Kísérleti robbantások… vajon mivel kísérleteznek, és annak milyen következményei lesznek? És ezeknek a kísérleteknek mi értelme van? Újabb pusztító fegyverek tökéletesítése a cél, hogy aztán azt mondhassa az állam vezetője: van egy új bombánk, vigyázzatok? Mert nekem az tűnt fel, hogy eddig nem sok hasznát vettük az atombombáknak.

Titkos… nos, ez megint egy érdekes szó. Tapasztalataim szerint, minden, ami titkos és robban, az rossz. Ez csupán az én véleményem, de a titkok idáig az atomfizikában nem hoztak jó értelemben vett hasznot.

Aztán ott van még valami: tengeralattjárók: nukleáris töltettel vannak felfegyverezve. Mi lenne, ha az egyik véletlen felrobbanna valahol az óceán közepén? Mekkora pusztítást okozna a környezetre?

 

Néhány érdekesség

 

Történelem: tudtátok, hogy az atombomba kifejlesztésében a legnagyobb szerep a magyaroknak jutott? Leghíresebb személyek: Teller Ede, Szilárd Leó, Neumann János, hogy csak néhányat említsek. Neumann János volt, aki a matematikai alapjait adta az atomfizika problémáinak megoldásához, egy igazi úri ember volt (mindig öltönyben járt, kiváló volt a modora). Teller Ede részt vett a hidrogénbomba kidolgozásában, Szilárd Leó pedig élete végén beismerte, tévedett. Sok tudós gondolja, az, amit tesz, az egész emberiségnek hasznos. Ő is így hitte. Azonban, amikor kiderült, rákja van, egy fontos gyógymódon kezdett dolgozni. Így született meg az azóta millió ember életét megmentő kemoterápia. Meg is gyógyult és halálakor nem találtak a szervezetében egy rákos sejtet sem.

Hidegháború: a világháború után a Szovjetunió is sikeres atombomba robbantás végzett. És elkezdődött a hidegháború és a nukleáris fegyverkezés. Azóta megkötötték az atomcsendről szóló egyezményt, amit nem csak az atombombával rendelkező államok írtak alá.

Talán sikerült felkeltenem az érdeklődéseteket a tudomány iránt. Remélem, elgondolkoztok ezen a cikken és a benne felmerülő kérdéseken. Kérdésekkel ostromoljatok, megpróbálok mindennek utánanézni. A következő alkalomra az abortuszt választottam válasznak. Ezzel kapcsolatban is várom a kérdéseket, felvetéseket.