Az ösvény gyakorlása voltaképpen az erők irányítása, uralása. Mert csak akkor ismerhetjük meg az erők természetét, ha megtanuljuk kezelni őket. Hiszen mi magunk vagyunk az erők, melyek csak azért okoznak problémákat, mert ennek nem vagyunk a tudatában. Megismerni a természetüket, annyit jelent tudatába kerülni az igaz természetünknek. Ezen erők helyes kezelése tehát az ösvény, a megvilágosodás pedig ezen erők teljes megértése, uralása, az ezekben való egységben levés.

Az önfelülmúló megismerés tehát megvilágosodáshoz vezet. Buddha tanításainak célja a tudaton való túllépés; a hétköznapi értelemben vett tudatosság felszámolása, annak egy magasabb rendű megélése. A mindentudás gyakorlásának értelme végső soron abban fogalmazódik meg, hogy a tökélyharcosnak minden elmebeli megnyilvánuláson túl kell lépnie, meg kell haladnia mindazt, amivel azonosítja magát. A lény az öt halmazbeli megnyilvánulás, melyet a ragaszkodások általi kényszer tüntet fel úgy, ahogy. Ily módon minden ragaszkodást, mely formákhoz, érzetekhez, képzetekhez, szándékokhoz, tapasztaláshoz köt, fel kell tudni számolni.

A mindentudás teljességgel megragadhatatlan, nem lehet megjelölni. A nem megvilágosodott lény fordítottan működik; mindent megjelöl, névvel lát el, melyeket azonnal meg is ragad, függ tőlük. Nekünk megvilágosodásra vágyó embereknek a legnagyobb tévedésünk, hogy azt gondoljuk: tennünk kell bármit is azért, hogy a megvilágosodott állapotot megtapasztalhassuk. Hiszen ez is csak egy gondolat csupán, mely természete szerint üres. Miért is gondolkodunk így? Mert ösztönzések, akarati tendenciák zavarják a tudatosságunkat; gondolatokon, érzéseken, képzeteken, tapasztalatokon keresztül hitetik el velünk azt, amit. A gyakorlók legnagyobb átka tehát a megvilágosodás ideájának képzete, mely eltakarja azt, ami már eleve tökéletes, ami minden egyes pillanatban készen áll. Ennek ellenére folyamatosan törekszünk, mely törekvésnek voltaképpeni értelme az, hogy mélyen belül érezzük, meg kell törnünk ahhoz, hogy igazán ellazulhassunk a végtelen jelenlét állapotában. Mert csak a megtörés pillanatában ragyoghat fel a tiszta fény.

A Buddha ezen szútrán keresztül a tudat kiüresítését célozza, az akarati tendenciák hálójából kívánja a tökélyharcost megszabadítani. Egy tökélyharcosnak az önfelülmúló megismerésben kell gyakorolnia magát, mert abból bontakoznak ki a buddha erényei. Példát kell mutatnia magatartásával, hogy minden lényt arra inspiráljon, hogyan szabadulhatnak meg minden nézet hamisságától. Mert egy nézet akkor lehet helyes, ha annak ürességét minden egyes pillanatban tudjuk. Egy igazi tökélyharcosnak jelen kell lennie ebben a tudásban. Tökéletesen kell értenie, mire utal az öntermészet és a mástermészet hiánya. Nem láthatja a lényeket létezőknek, sem magát nem veheti komolyan.

Amint komolyan veszünk egy gondolatot, azonnal meghalunk. A halál ebben az értelemben azt jelenti, nem vagyunk jelen többet. Ily módon az életben nem élhetünk, csupán csak gondolkodunk arról, hogy élünk. Ez pedig nagy különbség. A Buddha a valóságot tapasztalja, ezért ő valóban az életben él. Ez tulajdonképpeni megvilágosodásának gyümölcse. Mi nem megvilágosodott lények pont attól szenvedünk, hogy arról gondolkodunk: mi is az élet; mi az élet értelme? Ma ezt teszem, aztán azt teszem, stb. A Buddha arra tanít minket, hogyan lehet az életet teljességében élni; mert az életről csak ébrenlétben lehet tudomásunk, fogalmazhatok úgy is, hogy az éber-létben tárul fel az élet valódisága. Mert aki a múltban él az már meghalt, ki a jövőt hajszolja, az éppen haldoklik. Ily módon a lények élete, halál és haldoklás folyamata, a szenvedés épp abban rejlik, hogy az életet csak szomjazzuk, de nem éljük azt.

Az önfelülmúló megismerés tulajdonképpen ellazulás abban, ami van: a jelenlétbe való belenyugvás. A jelenlétben mozgás tapasztalható, mely mozgás a tudat világosságának része. A jelenléten nincs mit változtatni, hiszen az úgy tökéletes, ahogy van; mentes vagy üres mindenfajta minőségtől. A mozgáson ugyancsak nincs mit változtatni, hiszen természete a mozgás, hagyni kell, had mozogjon. Egy buddha számára egy valami változik meg a fent említett két aspektust illetően: a hozzáállása. Mert egy buddha a jelenlétté válik a mozgás során. Olyan tudati lazaság jelenik meg, melyben a mozgás a tudatosság díszévé válik. Vagyis az önfelülmúló megismerés megvalósítása az embert lehorgonyozza a jelenlét állapotában; bármi jelenik is meg, nem ragaszkodik hozzá, és nem is utasít el semmit. Hiszen aki a jelenléttel azonosul, az kimozdíthatatlanná válik – bármilyen gondolati energia jelenik is meg, az nem befolyásolja a tükör ragyogó természetét.

Az ellazultság állapota tehát a jelen való lét tökéletes ismerete, az önfelszabadulás megélése, melyet a tudatbeli blokkok felszabadulása „idéz elő”. Az elmélyedés állapota beindítja a tudatosság azon önműködő természetes folyamatát, mely a viszonylagos ébredési tapasztalatokon keresztül vezeti a tudatosságot a valóság éber tudatára.

A megvilágosodott tudat „megszemélyesítője” a lények végtelen seregét - kik más és más illuzórikus kisugárzásai ugyanezen tökéletességnek – ébresztgeti a jelenlétével, hogy ők is tudatába kerülhessenek a színjáték illúzió-természetének, illetve a tudati tökéletesség tükörtermészetének.

Egy megvilágosodott lény nem fáradozik senkiért, senkit sem akar megmenteni, nem ragaszkodik az öt halmazhoz, nem gondolja ezt vagy azt, erről vagy arról. Egy valamit tesz csupán: közvetíti azt, ami van. Szól a karmáról, az ebből eredő téves létszemléletről; beszél arról, hogyan színezik a valóságérzetet a cselekvések, az érzelmek, a gondolkodás, és hogy ezeken keresztül hogyan merevedik meg, és tapasztalódik ki a világ ilyen-olyan formákban. Megemlíti, hogyan lehet ezt a folyamatot megtörni, és felismerni azt, amit ő illúziónak, álomnak hív. Tanításának célja: ráébredni azon álom-folyamatra, melyeket a tudati tendenciák generálnak. Meghaladni a tudati korlátok árnyékképekként való megnyilvánulásait, melyek a létezés, nem-létezés két végletét vetítik ki, mindezt azért, hogy a tudatosság az illúzióktól leválasztva az legyen ami: végtelen jelenlét, világosság és energia-áramlás.

Míg tehát a Buddha a valóságról beszél, addig mi nem megvilágosodott lények a korlátainknak adunk hangot minden egyes beszélgetés során. Vélemények, ítéletek összessége vagyunk, zsivány fogalmak megtestesítői. Míg a Buddha a valóságot érzékeli, és jeleníti meg, addig mi a korlátainkat érzékeljük, és gondoljuk róluk azt, hogy az a valóság, az élet maga. Míg Buddha tudja mi az élet, hiszen benne él az őseredeti pillanatban, addig mi csak fogalmakat alkotunk az életről, mely fogalomvilág az életünk maga.

Eloldva a ragaszkodást a fogalmaktól, a tökélyharcos eléri a szándékok kihunyását, melyek a megszokásokat generálták benne. Az önfelülmúló megismerés a szavak mágikus jellegét tárja fel úgy, hogy azok ürességtermészetére vezeti rá az elmebeli folyamatokat. Egy nem megvilágosodott lény esetében a tudatosság, illúziók gyökeréből vetül ki öntudatként, ami „hátat fordít” a tiszta fénynek. Míg az öntudat fogalmakkal terhes, addig a tudat természete fogalmaktól mentes. Az önfelülmúló megismerés tehát az öntudat lebontása, a fogalmak leépítése; vagyis a tökélyharcos a fogalmak lebontásán keresztül múlja felül a tökélyharcosi mivoltát, egészen addig a tudatig, hogy ő egy tökélyharcos. Hiszen minden fogalom önkényes kreálmány csupán, mely tudatfolyamatokat aktivál, egy sajátos illúzióvilágot tartva fenn, mely folyamatok a tiszta megismerés útján oldódnak fel az üresség végtelen kiterjedésében.

 A fogalmak, és az azokhoz való viszonyulás tulajdonképpen kijelölik a tudatosság határait. A viszonyulási pontok jelképrendszerré sűrűsödnek össze, melyen keresztül értelmeződik a tapasztalás folyamata, mely tapasztalás a jelképrendszer maga. A tudatosság tehát sajátos tendenciákon keresztül érzékel, meghatározott világba, formába sűrűsödve, és környezetbe vetülve ki.

Az önfelülmúló megismerés során nem foglalkozunk a tudatfolyamatokkal. Egy tökélyharcosnak épp ezeken kell túllépnie, hogy felismerhesse a jelenségvilág ürességtermészetét. Hiszen a buddha-állapot elgondolhatatlan, megfoghatatlan - tudatfolyamatokon túli. Ez az állapot nem létezik, mert meghaladja a létezés és nem létezés két végletét, melyek szintén fogalmi konstrukciók.

Mi is voltaképpen az ember? Fogalmi gyűjtemény, egyfajta karmikus kisugárzás, aki önmaga törvényének van alávetve, ki cselekedetein keresztül írja meg a saját „forgatókönyvét”. Nincs más törvény ezen kívül, ami esetleg annak látszik, az látszat csupán.

Az emberi megnyilvánulást voltaképpen három csoportba lehet sorolni.

Az öntelt ember, ki másokat lenéz - csodálatosnak tartja magát. A kishitű ember, ki másokat istenít - nem látja magában a csodát. Ki nem néz le másokat, és nem is istenít mást, azt tudja, hogy minden ugyanannak a Csodának más és más megnyilvánulása.

 

Ily módon a Csodára való ráébredés az emberi lét értelme, mely Csoda a tudatfolyamatok feletti uralmat, azok leigázását, azokon való túllépést jelenti. Az ösvény gyakorlása a Csoda átragyogásának előkészítése. Hiszen a tökélyharcos nem a gyakorlatoktól világosodik meg, azok csak a feltételeket teremtik meg a feltétlen túli tapasztalathoz. Felkészítik az idegrendszert, az energetikai rendszert arra, hogy elbírja viselni mindazt, ami az élménnyel együtt jár. A Buddha hét héten keresztül integrálta az élményt, mire megtanult együtt élni az őseredeti pillanattal.

Addig tehát, amíg az ösvényt gyakoroljuk, készülődünk, mely készülődés relatív szinten sok-sok haszonnal jár, hiszen az életfelfogást lazává, az életérzést az átlagosnál boldogabbá és szabadabbá teszi. Szerencsés az, kinek tudomása lehet ezen tanításokról, ami joggal nevezhető a legnagyobb kincsnek az életben: miszerint van egy út, mely a szenvedés megszüntetéséhez vezet; ily módon a szenvedésnek egyszer vége szakad, felszabadul a tudatosság végtelen világossága, megjelenítve a dolgokat úgy, ahogy azok vannak. Tudni, hogy önmagunk törvénye vagyunk, hogy ily módon testi, beszédbeli és tudati cselekedeteken keresztül kondicionáljuk magunkat, illetve, hogy mindaz, amit tapasztalunk: legyen az öröm vagy bánat, gyenge vagy erős szellemi képességek, lehetőségek, melyek egy élet leforgása alatt elénk tárulnak, vagy a környezet, melyben élünk, mind-mind a tudatunk projekciója, kétség kívül a legértékesebb információ, amivel az ember kapcsolatba kerülhet.

Mert hatalmas kincs birtokában van az, ki hordozhatja Buddha tanításait a tudatfolyamában. Emaho!