Grammorphosis

Azért. Nem mintha tudnám, milyen is a változás, melyen keresztülmegyek, hiszen nem szokott rámtörni a Derégláttammagamatszembejönniazutcán!-érzés, és talán emiatt magyarázkodnom sem kellene, de van, amit észrevettem.

Például. Már nem hat meg, ha önnön tökéletességüktől elvakult igétlen alanyok próbálnak lehúzó minőségjelzőket találni a módhatározóimra, esetleg olyan tárgyakat aggatnak rám, melyeket még meg is tűzdelnek idő-, hely- és számhatározókkal, főnévi igenevekkel, s nagy büszkén, a minél többszörösen összetett mondat tudatával kezdik következő mellékmondatukat.

Vagy. Hiába várom, hogy tárgyra, jelzőre, alanyra kérdező kiegészítendő kérdést intézzenek hozzám. Ígyhát: nem érdekel engem sem az ő tárgyuk, sem az ő jelzőjük, sem az ő alanyuk. Előbb vagy utóbb úgyis előjönnek a magas hangfekvésben előadott idő-, hely-, állapot, eredmény-, mód-, fok-, mérték- és okhatározóra kérdező mondataik, melyeket eloltok egy-egy határozatlan vagy általános névmással.

És. Gyakran megesik, hogy eldöntendő kérdésükre adott módosítószavaim nem elég kielégítőek, s ekkor határozottan kiegészítendő mondatokkal ostromolnak, s nálam már megszámlálhatatlan számú minőségjelző gyűlik össze,  mivel csak gondolkodniuk kellene egy keveset pár múlt időben közölt szón.

Valamint. Újabban a személyes névmást igen nagy mennyiségben használó köznevek birtokosainál csak az borzaszt el jobban - középfokon-, hogy vannak olyan nőnemű alanyok, melyek egyesszámukról megfeledkezve kölcsönös névmások szuperlatívumaiban élnek. Felsőfokon? Az indulatszavak használói.

Csak. Csak az állító, óhajtó vagy határozatlanságot kifejező módosítószókról ne beszéljünk. Mert ezek kettős tagadással, körülírással, de leginkább szépítéssel állítanak láthatatlan csapdát, körbebugyolálva a sivár valóságot.

Mégis. Szükségünk van ezekre a jól leplezett eufémizmusokra, különben elsüllyednénk a nagy mennyiségben szétáradó ható igék, metaforák, hasonlítások és felszólítások áradatában.

Végül. Az egyetlen gond az igétlen alanyokkal, hogy eredet-, eszköz- néha társhatározó státuszban léteznek körülöttem, és mindig egyenes talajon állnak. Igaz, ez néha szaggatott, vagy repedezett, de ha esélyük adódik rá, felgyűröm alattuk a lapot, hogy +határozóvá válhassanak. Esetleg állandó határozóvá...

méhviasz

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://buddhapestujsag.blog.hu/api/trackback/id/tr381099373

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása